A vitrálüveg-restaurálás mesterei

Antal Domokos és fia, Zoltán művészete

Mindig jólesik megtapasztalni, hogy vannak emberek, akik fölött észrevétlenül suhan el az idő, és a mögöttük lévő út sokadik „kilométerköve” után sem veszítenek lendületükből, tettrekészségükből. Antal Domokos, az egykori számológépgyár nyugalmazott műhelyfőnöke, lelkes iparművész, hivatalos engedéllyel rendelkező vitrálüveg-restaurátor pontosan ilyen. 

Páratlan kísérletezőkedvvel megáldott, 85. életévében járó olvasónk már többször szerepelt lapunkban, legutóbb 2022 tavaszán mutattuk be üveglapokból készített alkotásait és más, egyedi tervezésű és kivitelezésű műtárgyait (Szer Pálosy Piroska: Vitrálüvegtől a lapos domborműig, 2022. május 17.). Idén valamikor október elején újra felkereste szerkesztőségünket, hogy meséljen néhány, eddig nem említett munkáról, élettöredékről és a műemlék épületek ólomüvegeinek újjászületésében nem olyan rég még vele együtt dolgozó fiáról, az aranykezű Antal Zoltánról. 

– A fiamnak a lelkében van a művészet, ezt már gyermekkorában észrevettem – kezdett közös történetükbe az édesapa. – 2005-ben a magyarországi Fóton tanultuk ki együtt a díszüvegkészítés és -restaurálás mesterségét. Az országban én kaptam meg elsőként a kulturális minisztériumtól a hivatalos engedélyt műemlék épületek vitrálüvegablakainak restaurálására, Zoltán pedig másodikként. Több nagyszabású közös munkánk volt a fiammal az évek során. 2007-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalota Róth Miksa által készített munkáit újítottuk fel, 2008-ban a néhai Kovács Sándor főesperes felkérésére a székelyudvarhelyi ferencesek templomának ablaküvegeit restauráltuk. Miután a főesperest Kolozsvárra helyezték, meghívott minket a Szent Mihály-templom sok évszázados ólomüvegeinek felújítására. Erről a helyi napilap, a Szabadság 2011 nyarán címoldalon számolt be. Abban a június 11-i cikkben arról is említést tesznek, hogy a fémemelvény, amin dolgoztunk, a déli oldalon, a Mátyás-szoborcsoport mögött támaszkodott a támfalnak. Két évet töltöttünk a kincses városban, 2012-ben a kolozsvári piarista templomnál is akadt munkánk. Egy évvel később a segesvári evangélikus templomhoz hívtak, 2014-ben pedig a Suceava melletti kacsikai római katolikus plébániához. Emellett magánmunkáink is bőven kerültek, amikor nem restaurálni kellett, hanem valami újat alkotni, például egy ház nyílászáróit díszesen festett vitrálüvegre cserélni. A fiamnak közel félszáz ilyen munkája volt.

„Remélem, hogy visszatalál…”

Megannyi derűs pillanatkép villan fel a mesélőben, majd hangja komorabb árnyalatra vált.

– Egy ideje minden megváltozott. Mostanában a mi mesterségünk nagyon „bárányfelhős” korszakát éli. Mivel jó kereseti lehetőségnek számít, sokan kellő szakértelem nélkül vágnak bele, a fiamnak pedig ez elvette a kedvét az egésztől. Pedig kivételes tehetség. A vitrálüveg szerkezetét úgy tervezik meg, hogy az esztétikailag ne legyen zavaró, sőt ékesítse az üveget. Az ólomsínek belső részét környezetvédelmi okokból cinezni kell. A fiam ezt a műveletet olyan precizitással végezte, hogy szemem-szám tátva maradt. A szakma felhígulása miatt azonban hallani sem akar már a vitrálüveg-restaurálásról, helyette taxizással keresi a kenyerét. De én még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer visszatér a hivatáshoz, amire született – tette hozzá Antal Domokos, akinek életében hasonló – bár nem önként előidézett – változás állt be az utóbbi időben. Két évvel ezelőtt az iparművész egy bérelt műhelyben fogadta lapunk munkatársát, Szer Pálosy Piroskát, a bérleti szerződést azonban azóta felmondta a tulajdonos. A mindennapjait meghatározó kreatív munkát Antal Domokos mégsem adta fel, mi több, egy egészen új, más ötlete is született.

Újságregény lapszámainkból

– Mióta előfizetője vagyok a Népújságnak, minden hónap lapszámait külön dossziéban őrzöm. Ezekben az újságokban sok kéz és sokféle észjárás nyoma megtalálható, ezért tartom őket különösen nagy becsben. Az első oldalra rendszerint ráírom, hogy milyen hangulat jellemzi a szóban forgó kiadványokat. Ha valaki végigolvassa egy hónap lapszámait, rengeteg adat kerül a birtokába az adott időszakról. Ebből kiindulva, ha lesz rá elég időm, egy újságregényt szeretnék összeállítani. Néhány barátomnak már meséltem a tervemről, és valamennyien remek ötletnek találták – osztotta meg velünk elképzelését hűséges olvasónk. 

Antal Domokos alkotókedvét a fotózásban is kiéli, tagja a Romániai Fotóművészek Szövetségének, és az anyaországi Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségével is kapcsolatban van. Az általa megörökített pillanatképekből párat – például a küküllővári kastélyról és a bözödi tóról készültet – szerkesztőségünkbe is elhozott. De emellett egy másik fényképpel is meglepett, annak a saját maga alkotta lámpának a fotójával, amelyet 2000-ben, a millennium évében a magyar Országházba személyesen vitt el. Orbán Viktor első miniszterelnöki mandátuma idején a kormányfő dolgozószobájába szánta, de mivel a művészi igénnyel készült tárgyat Orbán titkára vette át, nem volt lehetőség a személyes találkozásra. Egy későbbi, 2001. július 1-jén kelt levelében Antal Domokos egyebek mellett így indokolta ajándékát, amelyen a magyar történelem megannyi jelképe felfedezhető: „Ennek a lámpának sugallnia is kell bizonyos hangulatot (…) mely a szellem, az értelem által teremtett világosságra is utaljon”. Ez a lényeglátó, tiszta fény járja át ma is Antal Domokos mindennapjait. Szívből kívánjuk, hogy sikerüljön ezt még sokáig megőriznie!