2022. július 3., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Telekom Veszprém 34–34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel kikapott a német THW Kiel csapatától a férfikézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén. A magyar csapat tizedik alkalommal szerepelt a kölni tornán, háromszor volt második, nyernie még nem sikerült.

A hosszú szezon, illetve a szombati elődöntő okozta fáradtság mindkét csapaton meglátszott, az első tíz percben jó megoldások, kapusbravúrok és hibák váltották egymást. A 13. percben pályára lépett Lékai Máté, aki a bajnoki döntő múlt szombati visszavágóján, valamint a BL-elődöntőben sem játszott. Kisvártatva a 19 éves Lukács Péter is beállt, és mindketten góllal segítették csapatukat.

A Magyar Kupa-címvédő a 11. percben vezetett először két találattal, majd egy 4-0-s sorozat végén a 23. percben már három volt közte. Felállt védőfallal szemben mindkét együttesnek voltak nehézségei, de a gyors ellenakciók végén szinte mindig eredményesek voltak. A Veszprém az első félidő utolsó 11 percében csak két gólt kapott, viszont hetet lőtt, így a szünetben 18-14-re vezetett. Rodrigo Corrales negyvenszázalékos hatékonysággal védett az első felvonásban.

Momir Ilic vezetőedző a második félidőben is forgatta csapatát, variálta a játékosokat, a posztokat és a felállást. A németek többször is visszazárkóztak kétgólos hátrányra, és miután tovább fokozták a tempót, az ötvenedik percben egyenlíteniük is sikerült (30-30). A Kiel egyre hatékonyabban védekezett, kapusának lecserélésével létszámfölényben támadott, és a 19. percet követően visszavette a vezetést. A veszprémiek támadójátéka megakadt, Niklas Landin parádézott az ellenfél kapujában, még Petar Nenadic büntetőjét is kivédte.

Ilic nem kért időt, csapata ennek ellenére megrázta magát, fordított. Majd 74 másodperccel a vége előtt a játékvezetők érvénytelenítették Andreas Nilsson gólját, visszaadták a labdát a Kielnek, amely kapott egy hétméterest is. Ezt Niclas Ekberg értékesítette, és már csak három másodperc volt hátra, amikor a magyar együttes is büntetőhöz jutott. Kentin Mahé belőtte, így a rendes játékidő 34-34-es döntetlennel zárult, és a bronzéremről hétméterespárbaj döntött.

Gasper Marguc és Rasmus Lauge Schmidt lövését Niklas Landin kivédte, Omar Jahja a keresztlécre bombázott, és bár Miha Zarabec kísérletét Vladimir Cupara hárította, ez nem volt elég a bronzérem megszerzéséhez.


A veszprémi Sipos Adrián (b) és Jorge Maqueda (b2), valamint Harald Reinkind, a német csapat játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém és a német THW Kiel mérkőzésen Kölnben, a Lanxess Arenában 2022. június 19-én. Fotó: MTI/Kovács Anikó


Jegyzőkönyv

Kézilabda Bajnokok Ligája, a 3. helyért: THW Kiel (német) – Telekom Veszprém 34-34 (14-18) – hétméteresekkel: 3-1

Köln, 20.600 néző, vezette: K. Gasmi, R. Gasmi (franciák).

Gólszerzők: Bilyk 7, Wiencek, Zarabec 6-6, Ehrig 5, Duvnjak 4, Ekberg 3, Dahmke 2, Reinkind 1, illetve Jahja 8, Nilsson 7, Mahé 6, Marguc, Lékai 3-3, Maqueda, Lauge 2-2, Nenadic, Lukács, Ilic 1-1.

Lövések/gólok: 63/37, illetve 54/35.

Gólok hétméteresből: 7/6, illetve 6/3.

Kiállítások: 4, illetve 8 perc.

Eredményjelző

Kézilabda Bajnokok Ligája, négyesdöntő (Köln):

* elődöntő: Lomza Vive Kielce (lengyel) – Telekom Veszprém 37-35 (16-18), THW Kiel (német) – Barcelona (spanyol) 30-34 (18-19)

* a 3. helyért: THW Kiel – Telekom Veszprém 34-34 (14-18) – hétméteresekkel: 3-1

* döntő: Barcelona – Lomza Vive Kielce 32-32 (14-13, 28-28, 30-29) – hétméteresekkel: 5-3