Túlélte a koalíciós kormány az első bizalmatlansági indítvány szavazását. A parlamenti erőviszonyok alapján világos volt, hogy ha nem lesz a táborok között átszavazás, akkor a szocdemek és az aranycsapat szövetsége – összenőtt, ami összetartozik – nem tudja megbuktatni a hárompárti koalíciós kormányt. Átszavazás nem történt, mert a kormányoldali képviselők nem járultak az urnákhoz, így a kormány maradt a helyén.
A kérdés az, hogy meddig. A kormányfő szerint a koalíció kész nyolc éven át kormányozni, csakhogy ehhez bő három év múlva meg kellene nyernie egy választást. De addig sem lesz egyszerű az életük. Az első komoly kihívás az lesz, hogy az ősszel a liberálisok tisztújításra készülnek, és meglehet, hogy az elbukott bizalmatlansági indítvány révén a kezdeményező szocdemek pont a kormányfő esélyeit növelték a liberális belháborúban. Amelynek a kimenetele még befolyásolhatja a legnagyobb kormánypárt – és vele együtt az egész kabinet – sorsát is. Csak a rendszerváltás óta számos példát láthattunk már itt pártszakadásokra és vándorlásokra, elég gyakran pont a liberálisok háza táján, akik a kilencvenes években adott pillanatban éppen öt pártban politizáltak. Ha az őszi kongresszust megússzák politikai válság nélkül, marad kihívásnak ama gazdasági helyzet kezelése, ami egyáltalán nem indokolja a kormányfői optimizmust.
Az adófizető szemszögéből nézve ennek a bizalmatlansági indítványnak a történetét, azt látjuk, hogy egy közel sem jól teljesítő kormányt próbált megbuktatni egy olyan ellenzék, amely az előző nyolc évben pont ugyanígy, ha nem még rosszabbul kormányzott, amikor ő volt soron. A jelenlegi kormányzat valamelyest visszafogta a túlméretezett állami kiadásokat – hogy nem onnan és annyit faragtak le, amennyit tényleg kellett és lehetett volna, arról többször is írtunk –, de a gazdaságélénkítő programja még viccnek is gyenge, és ennek alapján nehéz elhinni neki, hogy jól fogja felhasználni azt a hatalmas uniós pénzcsomagot, amelyért cserébe generációkon át fogunk törleszteni. Ámde a sírás attól érhet igazán utol, hogy egy ilyen díszesen teljesítő csapat alól azok próbálják kirántani a szőnyeget, akik előtte némely intermezzóvval nyolc évig álltak a kormányrúdnál, és ez idő alatt néha egészen jó gazdasági növekedés mellett is sikeresen a gödör szélére navigálták ezt a jobb sorsra érdemes országot. A kormányképes súlycsoportú két nagy pártból az egyik vak, a másik világtalan, és a politikai szférában egyelőre nem látszik körvonalazódni olyan erő, amelyik látná is, hogy merre kéne az országot a jó irányba vezetni.
