A. hétéves, és első osztályba jár.
Most ismerkedik az olvasás gyönyöreivel, egyelőre inkább a gyötrelmeivel. Hiszen a már kiolvasott szó képe, lenyomata, ha az négy betűnél többől áll, még nem rögzült tudatában, minden alkalommal újra neki kell veselkednie a szónak. Egyszóval hiányzik még belőle az oly szükséges rutin. Amire pedig mindenkinek szüksége van, ámbátor a nagy erkölcsre mutogatók, szakmai tanácsadók óva óvják ettől a közönséget. Holott a rutin és a megszokás tesz bennünket alkalmassá oly sok bántalom, ártalom, unalom elviselésére: hivatalnak packázásaira (Arany János Hamlet-fordítása óta bevált szófordulat – a műveltebb olvasó- és beszélőközönség körében), a hiányérzet ellensúlyozására, mindennapi kötelességeink teljesítésére, hogy csak a legszokványosabbakat sorakoztassam fel kicsinyded eszmefuttatásomban.
A nagybetűkkel való írásmód már nem okoz túl sok fejtörést, olykor csak a gy, ny, cs írása és az sz, valamint a zs közötti helyes választás dolgában kér tőlünk eligazítást. Nevét – mint minden kíváncsi és önérzetes gyerek – már az előkészítő évében le tudta írni, és minden létező és megengedett felületre oda is pötyögtette. Sőt mondok mást, már többször kápráztatott el aláírásmintájával. Kijelentette: ez lesz az ő felnőttkori aláírása. Már most olvashatatlan, ahogyan azt megszokhattuk az okmánymásolatok reprodukciója, másodlagos leképzése során a hivatalos iratok okmányközlőitől. Szerencsére még egyetlen akta hitelesítésére, szignálására sem kérték fel, de amint halad az élet az elektronikus aláírás kiterjesztése felé, bizonyára már a harmadik osztályos felmérőknél is szükségessé válik bevezetése, és akkor milyen jól jön, ha az embernek van egy kikísérletezett és eléggé olvashatatlan („indescifrabil”), ugyanakkor lendületes és tiszteletet érdemlő aláfirkantása.
Persze a nagyszülőt hajtja az indokolatlan kivagyiság, büszkélkedés, annak megmutatása, hogy unokája egyedi, sajátos és zseniális példány, a gyerek szerepeltetése idegenek és távol(abb)i rokonok előtt, és ilyenkor felkéri az első osztályost, hogy olvasson valamit fel, a nézősereg ámulatának tárgyát képezze. A. inkább a tánclépéseket választja, amelyben tényleg nagy előrehaladást mutat, amióta rendszeresen jár heti három ízben társasági versenytánc gyakorlatokra. (Feltehetően nem követtem el terminológiai zűrzavart a foglalkozás megnevezése kapcsán.) Szívesen bemutatja a spárgát és a gyertyát, jó és összehangolt a mozgása, a komplikált csacsacsa- és keringő-, tangólépéseket, forgásokat, a kísérő kézmozdulatokat kedvvel és a legkisebb zavar jele nélkül. Színpadra érett, állapítják meg nem minden elfogultság nélkül.
Mégis az értelmiségi meghatározottsága miatt a nagyszülői társadalom az olvasást részesíti előnyben, attól tart (alaptalanul?), hogyha egy kicsit kinő a markunkból – azért félreértés ne essék, nem tartjuk mi oly szorosan, kiengedjük a gyeplőt elég liberálisan –, szóval attól félünk, hogy csak mobiltelefonüzenet-olvasó lesz, és rövidítésül szócsonkokat fog irkálni, nem regényeket, novellákat, szakdolgozatot, olykor eposzt (írni és olvasni). Ezért folyvást gyakorlásra serkentjük ravaszkodva, rejtett módokon, hogy meg ne unja.
Példának okáért az éléskamra ajtajára – mely a konyhából nyílik mellékhelyiségül – fel van téve egy olcsó falinaptár (nem valamilyen giccselmény, hanem olyan közönséges), amely feltünteti a lehetséges és lehetetlen keresztneveket és azok megünneplésének időpontját egy naptári esztendő folyamán. Tehát az olvasásra felkértük a minap is őkisasszonyságát. Azt is tudni illik, hogy a konyhából nyíló előszobában tükör is áll, amellyel A. még csecsszopó korától szoros barátságot kötött, és nem múlik el alkalom, hogy bele ne pillantson vagy eléperdülve új arcot/ frizurát/ruhát fel ne próbáljon. A konyhaszékre állítva tehát olvasni kezdte találomra (random) a névsort, mondjuk augusztus hónál. A szokatlanabb neveknél megakadt, de aztán nekilendült, és szépen átívelte, befogta. Mi pedig alkalmanként jeleztük, hogy férfihoz vagy nőhöz tartozik-e az utónév. Egyszer csak oldalra pillant, és felsóhajt őszinte megdöbbenéssel:
Úristen, a frizurám! És beletúr hamisítatlan dívamozdulattal hajsátorába.
Hiába, ő is (csak) nőből van gyúrva, avagy szebben szólva: Éva lánya…
