A kántor jól sakkozik! – szállt a hír szájról szájra a váci sakk-kedvelők körében. Brusznyai Árpád a sakktudásának köszönhette, hogy mellőzöttsége ellenére a baráti köre egyre népesebb lett. Sőt, a sakktudásának köszönhette a szerelmét is. A szellemi sport kedvelői gyakran meghívták magukhoz egy-egy agytornára. Egy ilyen meghívás alkalmával ismerte meg későbbi feleségét, Honti Ilonát. Az ismerkedésből 1953-ban házasság lett, egy évvel később meg egy Margitka nevű kislány lett a család szeme fénye.
A család Veszprémbe költözött, amint lehetősége nyílt Brusznyainak, hogy iskolában tanítson. Többek között zenét is oktatott, sőt – mint már előbb is volt szó róla –, nagy sikerrel vezette az iskola kórusát is.
A diákok hamar felismerték, hogy tanáruk nem akárki, igazi tudós. Így is viszonyultak hozzá. Óriási tisztelettel álltak tanáruk elé, aki nemcsak tantárgyakat tanított, hanem sokkal többet: hazaszeretetet, erkölcsi tartást, kitartást, becsületet. Ez volt a legnagyobb bűne később, hogy nem megalkuvó, besúgó szerepre nevelte a fiatalságot.
1956-ban Brusznyai Árpád a forradalom aktív résztvevője volt. November 1-jén beválasztották a veszprémi forradalmi tanácsba elnöknek. Tüzeslelkű fiatalok, egyetemisták tartoztak a „fennhatósága” alá. Elképzelése az volt, hogy a forradalmat, a változást véráldozat nélkül kell véghezvinni, mert a vér mindig gyűlöletet szít. A fiatalok fegyvert követeltek, Budapestre akartak menni segíteni. Brusznyai megtagadta tőlük ezt a lehetőséget, mondván: a szüleik tanulni küldték őket az egyetemre, nem pedig hősi halált halni. Haragudtak is rá ezért a fiatalok! Gyávának, megalkuvónak, bátortalannak és még ki tudja, minek nevezték. Brusznyai pedig kitartott, nem engedte a fiatalokat olyan helyre, ahol életveszélyben lettek volna.
Veszprémben történt, hogy a forradalmi hangulatban feltüzesedett városi felkelők elfogtak jó pár gyűlölt ÁVH-s vezetőt. Már-már azon voltak, hogy agyonverik őket, de megérkezett Brusznyai tanár úr, és azt tanácsolta, az elfogottakat helyezzék őrizetbe, aztán sorsukról majd a bíróság dönt. Megmentette ezzel az elfogottak életét. Az őrizetbe vett vezetők között volt Brusznyainak egy régi ismerőse is, Pap János. Valamikor 1946-ban még barátjának nevezte a pedagógust, hogy az közbenjárjon az érdekében, így Brusznyai segédletével Pap János vegyésztechnikusi álláshoz jutott. És íme, a forradalom hevében a tanár letartóztatta az egykori barátot! Azt jól tudta Pap, hogy ez az őrizetbe vétel jelentette számára az életet, ellenkező esetben a feldühödött nép nem kegyelmezett volna neki és társainak sem.
Brusznyai Árpád önfegyelmének és fegyelmezőképességének az volt az eredménye, hogy a veszprémi forradalom nem csapott át vérengzésbe, hanem megőrizte az emberi tisztességet. Fellépett mindenféle szélsőséges megnyilvánulás ellen. Kijelentette: „…Semmilyen személyi bosszúra, üldözésre nem kerülhet sor! Aki vétett is a múltban, de most szívvel-lélekkel a nemzet mellett áll, annak köztünk a helye… A tanácsapparátus dolgozóinak általában helyükön kell maradniuk, szolgálják teljes tudásukkal és képességeikkel az új, független, demokratikus Magyarországot! Csak azokat szabad eltávolítani, akik durván visszaéltek a kezükben volt hatalommal. Ezek ellen sem szabad azonban fellépni. Távolítsák el, fegyverezzék le őket. De egyébként semmi bántódásuk nem lehet… Nemzeti forradalmunk ma azért folyik, hogy megvalósítsa a szocialista demokráciát és megtisztítsa az alapjában helyes eszmét a szennytől és salaktól…”
Hiába mindenféle békés törekvés, a szovjetek és belső segítőik letörték a forradalmat. Mivel Brusznyai vezető szerepet töltött be a veszprémi forradalomban, 1956 novemberében az oroszok Debrencenbe vitték, kihallgatták, de mivel semmi törvénytelen dolgot nem tudtak rábizonyítani, hazaküldték tanítani. Szabadon bocsátása után ismerősei azt tanácsolták neki, hogy minél előbb távozzon külföldre, de ő az orosz kihallgatás után ártatlannak vélte magát, és mivel 1957 elején tanári állást kapott Vácon, otthon maradt.
Senki sem sejtette, hogy a békés forradalom vezetőjét a magyar hatóságok fogják előállítani, de ez történt. 1957 áprilisában letartóztatták Brusznyai tanár urat. Ettől kezdve sem tanítványai, sem a kislánya nem látta többé azt, aki nem akart vért ontani. Az oroszok szerint ártatlan, a magyar vizsgálók szemében a nép ellensége… Sőt még más bűne is volt: Istenben hitt, nem a földi hatalmasságokban. Vallásossága nagy bűn volt, de a hit és az ártatlanság tudata erőt adott neki a börtöni körülmények között.
A fogoly édesapa naponta szívén hordozhatta felesége és kislánya sorsát. Ez egyik leveléből derült ki. „Drága jó Édesanya, Margitka! Szeretteim! A július 30-i levelet s a tisztaságit megkaptam. Nagyon szépen köszönöm. Szennyest és a cipőt elküldtem. Nagy örömet okozott Margitkám új, aranyos fényképe. Naponta nézegetem, és lélekben veletek vagyok. Örülök, hogy emlékszik a mesékre. Meg fogom kísérelni, hogy leírásukra engedélyt kapjak. Testi-lelki egészségben, töretlenül bizakodó lelkiállapotban élem napjaimat. 18-án, névnapotokon imádkoztam értetek, s ezúton kívánok névnapotokra bőséges áldást, minden szépet és jót, amit Ti is kívántok. Kicsi Margitkának üzeni édesapa a távolból, hogy legyen jó kislány, fogadjon szót, szépen játsszon a gyerekekkel, szeresse a kicsi Ria babát, és ne felejtse el édesapját. Ha anyagilag probléma van, nyugodtan add el a könyveket, csak vigyázz, hogy a Görög Intézet és a veszprémi gimnázium tulajdonait meghagyd. Különben mind eladhatod. Drága, aranyos párom, kis Margitkám! A viszontlátásig Isten oltalmába ajánl, szeretettel ölel-csókol Édesapa.”
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
