2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikerült betartani az ígéretet, karácsonyra megalakult, és bizalmat is kapott a parlamenttől az új, koalíciós kormány. A kabinet szerkezete is új, a programja sem fest rosszul, kérdésnek már csak annyi marad, hogyan fog teljesíteni a gyakorlatban?
Ígéretekből hiány nem volt, de aggasztó jelek már akadnak, és itt csak egy példára térünk ki. Az még hagyján, hogy a kampányban a politikusok szemrebbenés nélkül beígértek ezer kilométer autópályát. Az ígéret műfajában szép hazánk politikusai világszinten is verhetetlenek, így mondhatnánk, hogy hozták a formájukat. Ám ez esetben a lendület tovább is tartott, ez az ígéret bekerült a szép vaskosra sikerült kormányprogramba is. Ez még akkor is nehezen lenne elhihető, ha hegyekben állna a pénz az államkasszában, és a világ legjobb építőcégei a regáti sztrádatársaság kapujában taposnák egymás lábát megrendelésekre várva, de e két összetevőből egyik sem adott. Pénzszerzésre lehetőség még lenne, de a közelmúlt építkezéseit elnézve nem feltétlenül a szakma krémje dolgozik mifelénk.
Aztán még meg sem száradt a tinta az új szállítási miniszter kinevezésén, s az illető nem is diszkréten vette el a gázt. Mondván, hogy az ezer kilométerbe bele kell érteni a már folyamatban levő építkezéseket, s különben is itt egy tízéves vízióról és szándéknyilatkozatról volt szó, korántsem arról, hogy mindent, amit ígértek, be is fejeznek négy év alatt. Ez a nyilatkozat magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ami munka meg van kezdve, azt be fogják fejezni – ha pénz is lesz rá –, de ha egy mandátumnyi idő alatt az ígéret töredékét sem sikerül teljesíteni, máris kibújtak a felelősség alól.
Szintén érdekes rész e téren a kormányprogramban a terelőutak kérdése, amelyekből ugyancsak több száz kilométernyi került szóba, többek között a marosvásárhelyi is. Amelynek az elindításakor az akkori kormányfő jött ide szalagot vágni. Még 2014-ben. Az illető azóta kikopott a parlamentből, az úton dolgoztak három évig, állítólag egyharmadnyi arányban van kész, de három éve szerződést bontottak az építővel, azóta lényegi előrelépés nem volt. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ez jó esetben egy fél körgyűrű, nem egy egész. Ez is segítene a városunk forgalmi gondjain, csak el kéne már jutni az átadási szalagvágásig. Ám nagyon nem mindegy, hogy az erre vonatkozó ígéreteket a döntéshozók minek szánják: karácsonyi ajándéknak vagy szilveszteri tréfának. Mindkettőnek most a szezonja, de a hosszú távú vonatkozásaikban nagy az eltérés.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató