2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alig eszmélt a nyárra

szívünk, s már télre döbben.

Nem száll a jégvirágra

lepke táncos körökben.


Nem száll kelyhére méh sem,

nincs, mit elhordjon róla.

Nincs e napoknak méze,

csak hó a pillangója.


Mélyült az ég magánya,

jege ölén az űrnek

a csillagok is fázva,

társtalan tömörülnek.


Még az árnyék is árvább.

Ismerjük ezt a tételt,

mint adja meg az árát,

mi ragyogni merészelt.


De álmunkban kigyúlva

a fény emléke szárnyal,

s a nyár énekét fújja

a megfagyott madárdal.


Január. Horváth Imre szomorkás dalával felvértezve keresem a természet rejtett moccanásait az első igazán téli hónap derekán, az év első teliholdja után egy héttel.

Január 17. Remete Szent Antal napja. Antal a beteg embernek, beteg jószágnak hajdanában nagy tiszteletben álló patrónusa. A népmese világát idéző legendáját több kódexünkben olvashatjuk. A Debreczeni-kódexben ez olvasható:

Vagyonát elosztotta a szegények között, maga pedig a pusztába vonult. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök.

A középkor embere semmitől nem félt jobban, mint a betegségtől s az állatai bajaitól. A (hiány)betegségek főleg az év első harmadában tizedelték az embereket és jószágaikat. Nem véletlen, hogy a háziállatok védőszentjének napja január közepére esik.


Az állatokat szeretem, a bús, vert

lovat, mely csüggedten vonszolja megtelt

szekerét végig az országúton,

a szamarat, mely út mellett füvezget

alázatos szemekkel, mint a gyermek

s füleit lóbálja hallgatagon.

S a tehenet, ha csöndes tóba gázol,

nehéz, félelmetes mozdulatából

a munka árad, az örök robot,

míg párás leheletét tovafújja

s az alkonyat leng fölötte borulva,

s kolompja, mint az ős bánat, zokog.


Az állatokat szeretem című vers mintha-mintha a remete gondolata lenne. Szerzője a januárban született (Gyergyószentmiklós, 1910. január 5.) és meghalt (Sepsiszentgyörgy, 1983. január 21.) Holló Ernő író. Költeménye először az Új Időkben jelent meg 1939-ben. A bécsi döntés után a másodközlés a Pásztortűzben látott nyomdafestéket 1942-ben.


S aztán szeretem a kövér csigákat,

ringatják hátukon a könnyű házat

s a virágpusztító hangyahadat,

s a fényes gyíkokat, vidám halacskák

hadát, ha a hegy mély vizét zavarják

és szeretem a jánosbogarat


és mindent és nem úgy, ahogy a kényes

úrnő cicáját, hogy bujtatja prémes

ruhákba és ágyába fekteti,

vagy, mint kutyát, nyakán piros szalaggal

sétáltatja a körúton tavasszal

s illatos cukrocskákkal eteti,


én úgy szeretem őket, mint a távol

testvéreket, akik Amerikából

üzennek, mint legtitkosabb szavak

mélységét, melyek felzúgnak belőlem

és menekülnek a világba tőlem,

úgy szeretem őket, mint magamat,


a testemet, mely kicsit rokon vélük,

a véremet, mely csöppet az ő vérük,

a vért, mely enyém s az állatoké,

én szenvedek értük, ha őket bántják

és tiltakozom mindig a barátság

nevében, amely enyém s Istené.

Barkóscinege (Panurus biarmicus) – 2023 madara


Év eleji foglalatosságom utánanézni, hogy a különböző természetvédelmi egyesületek, fórumok szavazásain – bevallott figyelemfelkeltés ez – mely fajok: állatok, növények, gomba vagy éppen kőzet, ásvány, fosszília lesznek az év győztesei.

Január első dekádjáig eddigelé a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Haltani Társaság hozta nyilvánosságra a szavazások eredményét.

Az év madara voksolásra összesen 14.644 szavazat érkezett. A három döntős versenyző a függőcinege, a nádirigó és a barkóscinege volt. A versenyt 41%-kal a barkóscinege (Panurus biarmicus Bearded) nyerte.

A papagálycsőrűcinege-félék (Paradoxornithidae) családját képviseli Európában, elterjedése rendkívül mozaikos, szigetszerű, ázsiai költőhelyei nagyobb, egybefüggő területeket alkotnak. A legnagyobb egyedszámban Közép-Ázsiától Mandzsúriáig fordul elő. A Kárpát-medence nádasaiban elterjedt madárfajnak számít, de sokhelyt csak téli vendég. Fészkét a nád vagy gyékény megtört szálaira rakja. A másodéves állományokban is megtelepszik. Apró, 12-13 centis énekesmadár, a súlya csupán 12-18 gramm, a szárnyfesztávolsága 16-18 centiméter. A madár kétszer-háromszor rak 4-8 tojást egy évben, amelyeken a szülők felváltva kotlanak. A nádasban bujkáló csapataikat messziről elárulja csilingelő csipogásuk. Tavasszal és nyáron rovarokkal, apró csigákkal és pókokkal táplálkoznak. A téli nádasok csipogó bajszosai derűs színfoltot jelentenek. A barkóscinegék hímjei mással össze nem téveszthető, igazán egyedi szemük alól kiinduló, fekete, bajuszszerű tollnyúlványokat viselnek.

A 2023-as év hala a lápi póc (Umbra krameri), ma már rendkívül ritka faj. A szavazáson a harmadik helyen a márnazóna és a dévérzóna gyorsabb szakaszait jellemző selymes durbincs végzett. A lassú folyókat és az állóvizeket kedvelő sügér lett a második. A lápi póc a szavazatok kicsivel több mint 50%-át kapta.

A csukaalakúak rendjébe (Esociformes) tartozó kis ragadozó hal egyedüli európai pócfaj. Táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok, férgek, rákocskák, puhatestűek alkotják, de apróbb halakat is bekebelez. Állományának jelentős csökkenését a mocsarak lecsapolása és újabban a természetes ellenségeként megjelenő, Kelet-Ázsiából származó, ragadozó amurgéb is fenyegeti. Apró termetű, zömök testű hal. Kerekded mellúszóit, valamint az úszóiban található úszósugarakat egymástól külön-külön is képes mozgatni. Ennek köszönheti a „kutyahal” népi nevét. Kis mérete miatt „ribahal”-nak mondják. A maximum 8-10 centis testhosszt elérő lápi póc bennszülött halunk, itt alakult ki a Duna vízrendszerében. A Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Fokozottan védett. Jelenléte a Kárpát-medencében újabb bizonyítéka annak, hogy a Duna középső folyásának élővilága mennyire egységes egészet alkot.

Az újra meginduló havazásban búcsúzom egy hétig Lászlóffy Aladár Évente újra hó kiáltja szét című versével:


Éjfél van, hajnal, álmot ringató.

Puhán és tisztán újra itt a hó.

Dobognak, hallom, ajtóink előtt

az érkezők, a korábban kelők.


Még nem fehér, még csak zizegve jön,

megül kövön, befulladt küszöbön.

Még csak az éles, illatos leget,

azt lepte el s az olvadt kerteket –


s az első színe kék, derengve ég,

szemünk szerelme ébred rá elébb,

felismeri mozgó virágait:

az igazi, a havazás van itt!


Először is így lepte meg talán

a gyermekkori álmok ablakán

a lehetséges tájat: udvarunk,

amelyen most is hóembert hagyunk,


a valaholt, mely mindenek felett

az életünk egyetlen fészke lett,

szívszakadásig szeretett hona,

a sorsunk rendületlen otthona.


Őstiszta tél az őszi dombokon,

ahol még minden a nyárral rokon,

mert nyár is ott lehetett csak, ahol

a tavasz talált tavaly valahol.


Mindent ölel örökre ez a táj,

patakok gyermekujja úgy talál

kövek közt halat s eljátszik vele,

mint testünkkel az idők eleje.


Fehéren, tisztán újra hull a hó,

mindenre borul s gyógyít, mint a só,

az utakat is úgy takarja el:

újra taposni, járni, lenni kell!


Ó mennyi rémet, havat, lavinát

gyűrt maga alá már e kis világ:

az ember talpa, mint a nyomtatás,

a por, a sár, a hó alatta más


s e nagy papírról mindig az a hír,

hogy jót és rosszat egyaránt kibír

a szülőföld örök természete.

A néma hó idővel van tele,


e tisztasággal az idő üzen,

hogy szép a föld, mert emberi üzem,

hogy hulló hóból, lassan mint a rajz,

lehajló bokron vonalakat ajz,


hogy mint a mérleg, madárbillegés

mutatja ki, hogy minden még egész,

hogy itt vagyunk, a nyomunk erdejét

évente egyszer hó kiáltja szét.


Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2023-ban, 176 évvel a legmagyarabb Habsburg, József nádor halála után

2023 első teleholdja


Hogy vinné el a fekete mentő! 49 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 49 perccel korábban

Erről jut eszembe 49 perccel korábban

Rollernagyi 49 perccel korábban

Közönségszolgálat 49 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 49 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 49 perccel korábban

Hírek, rendezvények 49 perccel korábban

4keréken 49 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató