A természet kalendáriuma (DXLIV.)

December 21. után, belépve a Bak havába, már kifelé megyünk a sötétségből. Az állatövben ezt a szakaszt különös állatfigurával ábrázolják: felsőteste kecskebak, az alsó pedig delfinfarok. Ő Pán, aki a sárkánykígyó elől a vízben delfinként, a szárazföldön kecskebakként menekült. Egyébként Zeusz tejtestvére volt. Anyja, a napisten Héliosz félelmetes leánya, Amaltheia titkon táplálta a kis Zeuszt is. Maga Pán a tél, a magokban gazdag, de hideg föld, a titkon készülődés istene volt. Ilyenkor, a hellének hite szerint, Kronosz uralkodik, a rómaiaknál a kétarcú Janus – innen ered a január hónap neve is. Kronosz az időben zajlás, a történés, az öregedés, a jövőt is magában hordozó őselem. A hátrafelé tekintő Janus-arc a múltra, az előretekintő a jövőbe lát. Mindkettő az örök jelenben létezik. Bal kezében a jövő kapujának kulcsa, a jobban a Térből érkezés vándorbotja. Kronosz akkor született az ógörög mitológiában, amikor az Ősegy kettészakadt Anyagra és nem anyagra, azaz Szellemre. Az Energia az Anyagban és a Térben öltött formát, de a formák folyamatosan elpusztulnak, és újjászületnek az Időben. A Rend pedig ott lebegett a dolgok felett, születnie kellett egy új istennek, aki felismeri majd azt.

Az ógörög mondavilágban az ős-földanyát, Gaiát Urános, az Égbolt termékenyítette meg. Minden éjjel vele hált, sok gyermekük született: a küklopszok, a százkezűek és a titánok, de Urános nem engedte fel a fényre, a föld üregeiben rejtegette őket. Gaia szenvedett, fortyogott, dübörgött emiatt, végül rávette a titánokat, hogy végezzenek apjukkal. A véres megbízatást az elszánt Kronosz vállalta el, aki azt akarta, hogy a világ csak benne létezzen. Amikor Urános éjszaka megérkezett, Kronosz az anyjától kapott sarlóval levágta apja nemi szervét, aztán megölte őt. Urános férfiasságának utolsó cseppjei a tengerbe hulltak, ebből született Aphrodité, a szépség és szerelem istennője.

Ezzel az ősnemzés időtlen ideje véget ért, s elkezdődött Kronosz uralma, aki ikertestvérével, Rhéával kelt egybe. Rhéa is földanya volt. Hat gyermekük született: három lány: Hesztia, Déméter és Héra, s három fiú: Hádész, Poszeidón és Zeusz.

Kronosz minden gyermekét lenyelte, mert nem akarta, hogy úgy járjon, mint az apja. A Kronosz magjából származók rejtve maradtak az Időben. Csakhogy ők életté és szellemmé akartak válni. Kronosz sorsa, hogy ki kellett okádnia gyermekeit, útjára kellett engednie a jövőt. Rhéa harmadik fiát, Zeuszt éjszaka szülte egy hegy tetején, s egy barlangban rejtette el. A saját gyermekeit felfaló időnek csak egy pólyába bújtatott követ adott át. (Jézus történetében Heródes fél attól, hogy új király születik, s megöleti a Jézussal egy időben született gyermekeket.)

Rhéa harmadik fia aranybölcsőjét egy fáról lógatja, hogy az se égen, se földön ne látszodjon létezni, s a bölcső körül fegyveresek pajzsukat ütögetve, hangos kiabálással nyomták el Zeusz sírását, akit tejével táplált a kecskeistennő, Amaltheia, s mézzel etetett Melissza méhkirálynő. 

A gyermek Zeusz Krétán, az Ida-hegyen, pásztorok között nőtt fel. Anyja segítségével Kronosz pohárnoka lett; így tudott hánytatót keverni apja borába, aki mind a hét gyermekét kihányta. Ezután Zeusz a küklopszoktól kapott villámokkal győzte le apját, akit az Alvilágba száműzött. Zeusz a Világ ura lett, s fel- és megismertette a Rendet: törvényeket hozott, megzabolázta a féktelen isteneket, titánokat s más hatalmasságokat. Amaltheiát pedig a csillagok közé emelte; azóta is fönn ragyog az égen, mint tejtestvére, a Bak/Pán csillagképe.

A Bak jegye így lett a cél felé megnyíló kapu, s azt a titkon megszülető megváltó, a Hajnal követe, Zeusz lépte át először: elhozta a megújuló Napot.

December 23-án, 1907-ben költözött az örökkévalóságba Pierre Jules Janssen francia csillagász. 1868-ban, a teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus Joseph Norman Lockyer fedezték fel a Nap színképében azokat a fénylő vonalakat, amelyek arra utalnak, hogy ezek anyaga hidrogén.

A napfény megújulása, a nappal meghosszabbodása – ekkor kellett születnie a keresztény világ fényét és a megváltást hozó Jézusnak.

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.

Mária karján égi a fény,

Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,

Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.

Csak ez a szalma, koldusi hely,

Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,

Éjet elűzi mennyei fény;

Angyali rendek hirdetik őt,

Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,

Lélekben éledj és megújulj!

A Fel nagy örömre! karácsonyi ének szövegét Gárdonyi Géza ajándékozta nekünk.

A napkeleti bölcseknek irányt mutató csillagra már nem volt szükség, miután megérkeztek Betlehembe. Isten túl szépnek találta azonban, hogy végleg száműzze a földről. Az apokrif monda szerint millió darabra törte, és szétszórta a bibliai tájon, ahol az apró darabok gyönyörű hófehér, csillag alakú virágokká váltak, és beborították a domboldalakat. E monda nyomán született meg a növény neve, a betlehemi csillag, melyet Európában főleg az angol nyelvterület vett át. Magyar elnevezése sárma vagy madártej.

A sármák néhány közel-keleti faja igen korán, már januárban virágzik – írja Riezing Norbert az Élet és Tudomány két évvel ezelőtti utolsó számában megjelent, a Sármák világa: a Betlehemi csillag című cikkében –, így a naptárban elhelyezve is jól mutatják, hogy mikortól vált feleslegessé az égen ragyogó csillag. (…) A zöld gyepben szinte világítóan fehér, élénk színe miatt az ártatlanság, tisztaság, őszinteség, bizalom és megbocsátás jelképe a keresztény mitológiában. Gyakran az újszülött Jézust jelképezi.

Európában gyakorta, a Kárpát-medencében is a közönséges ernyős sármával (Ornithogalum umbellatum) azonosítják. Érdekes, hogy Nyugat-Európában ezt a fajt Magyarország csillaga (star of Hungary) néven ismerik.

A közel-keleti ornithogalet maga Leonardo da Vinci is lerajzolta. A növények vizsgálata nagyon korán bekerült Leonardo érdeklődési körébe. Ez abból fakadt, hogy kezdetben megkérdőjelezték a képein a természethű ábrázolást. Az 1505 és 1507 között keletkezett, a Windsor-kastélyban őrzött rajzon nem elégszik meg a virágzat és a növényt alkotó levelek pontos rajzával, hanem valós, élő környezetbe helyezi a növényt: a balról érkező légáram összekuszálja annak leveleit.

Lassan a pásztorok is megérkeznek az istálló elé imádni a most születettet.

üres az istálló s a jászol

idén se lesz nálunk karácsony

hiába vártok

nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek

mindenkivel ő sem törődhet

messzi a csillag

mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk

de olyan sötétek az esték

s a szeretetnek

hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis

nézz uram a hátad mögé is

ott is lakoznak

s örülnének a mosolyodnak

Mikor Kányádi Sándor megírta ezt a versét, valóban úgy gondolhattuk, hogy Isten háta mögött vagyunk. Azóta hittel hisszük, az egykori vásárhelyi református kollégista rímfaragó népdalénekes Széllyes Sándor Székely karácsonyát idézve:

…szelíd korholással szólott az Úr hangja:

– Jól van Áron fiam, és most tartsunk rendet!

Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.

Én megértettelek, és most érts meg te is:

Kicsit ezért több a szenvedésetek is.

Hóba temetkezett emlékek káoszából megérkezve a Bak csillagjegyébe, várva a Hajnal követét, lélekben megújulva, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2022-ben, szenteste előtt egy nappal