– írta volt Dsida Jenő egy Hideg téli estén, az 1928-ban megjelent Leselkedő magány című kötetében. –
Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.
S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?
Mindent elülről kezdeni? Kérdésem A természet kalendáriuma 2023. esztendei utolsó levelében a tied is, kedves Olvasóm. Hát próbáljunk meg válaszolni rá!
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak, és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz, és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól – Wass Albert intelmét olvasom. – Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
S ha nem is kezdi újra életét, de minden évet új fogadalmakkal kezd a legtöbb ember. A legfőbb rugó: a boldogság, az öröm keresése.
Nem sóvárog-e örömet élvezni mindenki? Nem azért küzdenek-e az emberek, hogy föltalálhassák és megszerezhessék… – kezdi Ábránd című esszéjét az akkor tizenkilenc éves Szendrey Júlia – …sorsom megáldott boldog szerelemmel, ez állandó örömek egyetlen, kifogyhatlan forrásával – e sorok először a pesti Életképek 1847. december 5-i számában jelentek meg. – Mint szellőtől elkapott virágillat borít el, mint oltár lángjából lepattant szikra gyujt áldásként és fölmelegiti szivünknek az évek és a világ érintései alatt elhidegülő dobbanásait.
195 éve, 1828. december 29-én született Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia író, költő, aki először fordította magyarra a nagy dán mesemondó, Hans Christian Andersen műveit: Borsószem hercegkisasszony, A kis hableány, A császár új ruhája, A rendíthetetlen ólomkatona, A rút kiskacsa, A kis gyufaáruslány…
Valamikor karácsonykor kaptam ajándékba az első, növényekről szóló könyvemet, édesanyám óvott kincsét, A növények csodálatos élete címűt. Ezt a címet az a csodálatos növénybiológiai könyv viseli, amelyet egy fiatal barátom, Greguss Pál főiskolai tanár írt, s amely pár hónapja ijesztgeti a könyvkedvelő magyarokat a kirakatokban. Csakugyan szittyaijesztgetésre való könyv, nyalábos negyedrét, majd hatodfélszáz oldalas, s négyszáznál több illusztrációja miatt – az is majd mind a szerző kezemunkája – húsz pengőn felül van az ára. Ez bizony detektívregénynek is sok volna, hát még tudománynak! S méghozzá botanikának, amitől minden rendes embert úgy elriaszt az iskola, hogy még álmában is beleizzad, ha nem tud előle elszaladni! – így noszogatott a két világégés között Móra Ferenc a könyv elolvasására. 134 évvel ezelőtt, 1889. december 31-én született a könyv botanikus szerzője. Az aradi tanítóképzőben, majd a budapesti és a prágai egyetemen végezte tanulmányait. A budapesti tudományegyetemen doktorált 1919-ben. 1927-től Szegeden a Tanárképző Főiskolán, majd 1940-től a Ferenc József Tudományegyetemen tanított. Éveken át volt az egyetem dékánja, később rektora, valamint a Szegedi Füvészkert igazgatója.
A két világháború közötti időből származott nagyapám féltve őrzött Világatlasza is. Egyik szerkesztője, Littke Aurél geográfus szintén az év utolsó napján, 1872-ben született. Titkára volt a Földrajzi Társaságnak, 1913-tól szerkesztette a Földrajzi Közleményeket Kogutowicz Károllyal együtt. Teleki Pál 1918 őszén, a katonai összeomlás időszakában már felvetette a béke-előkészítő munkálatok megszervezésének a szükségességét. Négy földrajztudós, az előbb említettek mellett a negyedik Bátky Zsigmond, elhatározták, hogy olyan néprajzi térképet szerkesztenek, amely minden korábbinál pontosabban mutatja be a történelmi Magyarország néprajzi viszonyait – írja Hajdú Zoltán A magyar földrajztudomány és a trianoni békeszerződés című munkájában. Ebből nőtt ki a híres Vörös térkép. Littke a budapesti „ostromtól megviselt idegzete” következtében 1945 októberében öngyilkos lett.
December 31. Szilveszter napja.
Valamiért elharapózott az emberiségen az az őrület, hogy szilveszterkor mindent szabad. Rióban durrognak a legjobban, New Yorkban a Times Square-en másfél tonna konfettit zúdítanak a másfél millió ott mulató fejére a tizenkettedik kongatáskor. Szilveszter, illetve újév napja az egyetlen időszak, amikor Magyarországon bizonyos tűzijátékok házi használata engedélyezett. Talán a telhetetlen emberiségnek a pezsgődugó pukkanása nem elég. Délután kezdődik a durrogtatás, és éjfél körül már úgy hallhatja a városi és a falusi ember is, mintha ostrom alatt volna, megállás nélkül ropognak a petárdák. Mindenki számára fárasztó, és sokan vannak, akiket ez kifejezetten zavar – írta volt az égőpiros nyelvű pulikutya címerállatú Magyar Környezeti Nevelési Egyesület egyik alapítója, Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa az Élet és Tudomány 2020-as utolsó, 51–52. összevont számában. – És most képzeljük el a kutyákat, melyek nem értik, miért változott a máskor kutyaugatástól izgalmas éjszaka elviselhetetlenné a zajtól.
Hópárnás nagy fenyők alatt burkolózzunk a hallgatásba
2023 utolsó napja, 2024 első napja. Majdnem negyedszázad pergett el ebből a XXI. századból. Háborúk, válságok, természetrombolás.
„Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával. Az emberiség a középkor óta nagyot nőtt, s még mindig a középkori öltözet van rajta, imitt-amott megfoltozva és kibővítve ugyan: de ő mindazáltal más ruhát kíván, mert ez így is szűk neki, szorítja keblét, hogy alig vehet lélekzetet, s aztán szégyenli is magát, hogy ifjú létére gyermekruhát kell viselnie. Így van az emberiség szégyen és szorultság között; kívül csendes, csak egy kissé halványabb a szokottnál, de belül annál inkább háborog, mint a volkán, melynek közel van kitörése” – mintha csak most írta volna egy lázadó ifjú. Ifjú ember írta valóban e sorokat, de egy és három fertály százada – Petőfi Sándornak hívták. 201 évvel ezelőtt, január elsején született.
A január 1-jei évkezdés szokását a rómaiaktól örököltük – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában – (…)A consulok „évet nyitó” hivatalba lépésének ideje… egészen i. e. 153-ig március Idusának tájára esett, csak azt követően helyezték át január 1-jére. Mindazonáltal a római szokások tanúsága szerint bizonyos évkezdő jellege január 1-jének is régóta megvolt.
A kettősséget végül is Julius Caesar naptárreformja szüntette meg i. e. 46-ban. Ezután került a római újév véglegesen január 1-jére.
51 évvel ezelőtt, 1973. január 2-án bóklászott el végleg mennyei mohaországába Boros Ádám, a legnevesebb magyar mohász. Talán utolsó expedícióján, 1972 júniusában volt alkalmam találkozni vele a Tordai-hasadékban. Botanikaprofesszorom, Csűrös István vendégeként látogatta meg a hasadék híres-neves forrásmohatelepeit. 1922–1957 között az 1915-ben létrehozott Gyógynövény Kutató Intézetben dolgozott, 1945–54 között igazgatóként. Nevéhez fűződik a gyógynövénykutatás és -termesztés háború utáni újjászervezése Budakalászon. Legkedveltebb szakterülete a mohászat volt. A Magyarország mohái (1953), majd az élete főművének tartott, külföldön is nagy elismerést szerzett Magyarország mohaföldrajza és mohaflórája (1968) máig alapműveknek számítanak. Egész Európára vonatkozó mohaspóraatlasz elkészítését tervezte; ennek a Kárpát-medencére vonatkozó része készült el, de már csak halála után jelent meg 1975-ben. Élete során 730 publikációt készített; ezek között kiemelkedő jelentőségű 51 kötetes terepnapló-sorozata, a Florisztikai jegyzetek. Államilag védett herbáriumát (130 ezer mohamintával és 63 ezer virágosnövény-lappal) halála után a Természettudományi Múzeum Növénytára vásárolta meg.
Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen
Én sem kérek másat,
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.
Benedek Elek: Újesztendei énekét hívom most segítségül év eleji jókívánság-mondásomhoz.
Minden ember maga tudja,
Mi néki hiányos,
Azért kérte azt, mi nincsen
A jó Arany János.
Ami megvan, bolond kéri,
Meg a telhetetlen,
Kérjük hát csak, ami nincsen
Egyezzünk meg ebben.
Kevés a van, sok a nincsen
Ma is, miként régen,
De a sok közt, hogy egy nincsen
Rettentő nagy szégyen.
Nincs szeretet a szívekben:
Ez a legfőbb nincsen,
Szeretetet a szívünkbe:
Ezt adjon az Isten!
Békés, boldog, szeretetteljes új esztendőt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt a 2023. esztendő utolsó péntekjén, Tamás napján
Andersen első fordítójának, Szendrey Júliának a szobra Koppenhágában
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
