A tavasz-Varázsló Zelk Zoltán versét a Pesti Hírlap Képes Vasárnapja 1938. április 10-i számból mentettem át ide. Vele indulok első márciusi sétámra. Tarts velem, kedves Olvasóm, ma is!
Martius – Mars hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt. Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek megfelelő babonás szokásokat fejlesztett ki ebben a hónapban. Régi magyar neve böjtmás hava. Március a böjt második hónapja: a nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról. A középkorban a mezőgazdasági tennivalók szerint ifjú képében ábrázolták márciust, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi nap-éj egyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján.
Szállj le felséges palotád egéből,
Béke! mennyeknek koronás leánya!
Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg
Már valahára!
1984-ben a Nemzetközi Pen Club március 3-át a békéért küzdő írók világnapjává nyilvánította. Egy majd’ kilenc fertályszázaddal ezelőtti Békesség-óhajtást invokálok e napra. Virág Benedek 1801-ben írt verse idején, a XIX. század elején, 1799 és 1815 között Európa jelentős részére, Észak-Afrika, Ázsia és az Atlanti-óceán bizonyos területeire kiterjedő, globális fegyveres konfliktusok sorozata zajlott, amit a korszak „világháborújának” is neveznek mindmáig.
A vadon Marsnak dühödött kezéből
Üsd ki dárdáját; raboló vitézit
Puszta honnyoknak telekére vissza-
Menni parancsold.
Ily soká tartó viadal piaccán
A szeléd lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz s az érző
Emberi szívtől.
A dühösséggel keresett dicsőség
Vesszen el, Múzsám szabadon kiáltja;
A borostyánág, ha vereslik, undok
Címer előttem.
Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot,
Béke, mennyeknek koronás leánya!
Haj! sok országok szava kér, jelenj meg
Már valahára.
Háború és béke. Beh jó lenne, ha inkább más globális, de békésebb problémák megoldásával törődhetnénk. Példának okáért a természetvédelemmel.
Ugyancsak március 3-án, 1973-ban született meg az Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről. Jelentőségét fél évszázad távlatából, a ma már egyértelműen kihalási hullámba torkolló természetvédelmi katasztrófák korában különösképpen magyarázni sem kell.
Itt tartják őket föld, zsák és fiók,
itt fekszenek a mélyről álmodók.
Sok apró pihe, homok, árva szem,
Mezőt és kertet tart bennük kezem.
Ez zöldüljön ki, mint harsány tavasz,
Június csókját virágozza az.
Madárdal zengjen csengő, önfeledt,
Kis méhe dongjon a rózsák felett.
Muriel Stuart skót költő Magkereskedés című verse – Falu Tamás fordítása – egy, a viktoriánus korban élt kertészhez kalauzol. Nagy-Britanniába e korszaktól kezdődően 32.000 (állat- és növény)fajt hurcoltak be – messze a legtöbbet az egész világon –, amiből százalékosan a legkevesebb (10%, 322 faj) honosodott meg. Boldog idillikus világ? Mit sem sejtő őshonosság-rombolás!
Tele álmokkal ez a kis hüvely.
A cédrus magja messzi vágyik el,
hol szent folyó zúg s múlik régi rom
És nyárért harcol ez a liliom.
Piros pecsét a rózsák levele,
Szívem illattal tölthetem tele.
Mellemben kert van, fűszáltól mohig.
És kezemben egy erdő álmodik.
De már frissül a fákon a lomb
Mára kezd leszokni az emberiség arról, hogy egész ökoszisztémákat telepítsen át egyik kontinensről a másikra. Mert ezáltal óhatatlanul őshonos fajok halálos ítéletét írja alá.
Mennyivel rokonszenvesebb Gabriele d’Annunzio Szántóvetők című versének erőteljes, letűnt kort idéző rusztikussága! (Szász Gerő fordítása.)
Izmos, kis legényke ballag a barázdán
Jámbor ökrök mellett és vígan dalol.
Az ekevas éle a száraz gyom alól
Kövér, zsíros földet hasít – szaporázván.
Öreg paraszt szánt. Az ekére ráhajol.
Odébb egy másik vet. Tarisznya a hátán.
Abból magot szór, a jobbkezét kitárván.
Fenn a levegőben dalos pacsirta szól.
Megkondul messze a falu estharangja.
Elpihen a munka. Égre emelt szemmel
Fohászt rebeg a sok szántóvető ember,
Hogy az elvetett mag dús kalászba érjen.
Ne törjön le rá a pusztulás haragja!
Napfény melengesse, szellő simogassa!
Aki elvetette, le is arathassa,
S legyen meg kenyerük mindennap a télen!
Soha aktuálisabb sorokat nem írtak le a békéről.
Hóval födött hegycsúcs ragyog a távolban,
Mintha oltár lenne, hogy az égig érjen!
S mintha itt a völgy lenn Isten háza volna!
D’Annunzio, a XIX-XX. századok fordulójának egyik legjelentősebb olasz költője az I. világháborúban az osztrák–magyar monarchia által birtokolt északolasz területek Olaszországhoz való csatolásáért harcolt. Példaképe a niçois Giuseppe Garibaldi volt. (Garibaldi szülővárosának, Nizzának az elvesztése volt az ára annak, hogy a franciák támogassák az olasz szabadságharcot Ausztriával szemben… Maga Garibaldi hiába tiltakozott II. Viktor Emánuel római parlamentjében Nizza és Szavoja franciáknak való átengedése ellen.) 1919 szeptemberében szabadcsapatok élén elfoglalta Fiumét, és a kérészéletű Carnarói Olasz Kormányzóság államfője lett. (Az olaszoknak ez a vidék olyan, mint nekünk az Őrvidék... melyből csak Sopron és környéke maradt Magyarországnak... A Kvarner egésze ma Horvátországé…) 1924. március 15-én III. Viktor Emánuel a Fiume melletti hegy neve után a Montenevoso hercege címet adományozta d’Annunziónak... a versben megénekelt, hóval fedett hegycsúcs…
Elkalandoztam kissé. Próbálok visszatérni a közelebbi múltba.
1957. március 9-én az USA kongresszusa elfogadta az Eisenhower-doktrínát, aminek lényege az USA-szupremáció biztosítása a Közel- és Távol-Keleten...
1965. március 6-án az USA honvédelmi minisztériuma bejelentette, hogy 3500 haditengerészt küld Dél-Vietnámba…
1992. március 9-én Kína hivatalosan is csatlakozott az atomfegyverek elterjedését gátló atomsorompó-szerződéshez...
1995. március 8-án indult el az Oroszországi Katonaanyák Bizottságának békemenete, és a hadvezetés minden tiltása ellenére a hónap végére Csecsenföldre érkezett...
Olvad a hó, a mezőkön a fű már újra kizöldül
S frissül a fákon a lomb.
Újul a föld arca s a folyók leapadva haladnak
Régi mederben odább.
Lejti a Nimfákkal körtáncát Grácia és két
Szép húga meztelenül.
De ne örülj, nincs semmi örök, tovareppen az óra
És tavaszod veled száll.
Enyhül a fagy, tavasz éled, a nyár elkergeti s ő is
Fut menekülve tovább.
S még csak alig hoz az ősz napfényre gyümölcsöt a fákon
Újra viharzik a tél.
Mégis a természetben halálra megint kikelet jön (...)
Horatius 4., Torquatushoz címzett, Rónai Pál fordította ódarészletének utolsó sora legyen biztatónk a mostani tavaszban!
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, fél évszázaddal az első nemzetközi vadfajvédelmi egyezmény életbe lépése után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
