Petőfi Sándor 1847 februárjában kelt A Tisza versének e részletét teszi aktuálissá a nemrég levonult árhullám a Dunán és mellékfolyóin. No meg az, hogy október második szerdája a természeti katasztrófák csökkentésének világnapja. Még 1987-ben az ENSZ hozta létre abból a célból, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira. Az idei szeptemberi árt a szokatlanul bő esőzések mellett az is okozta, hogy a Duna vízgyűjtő medencéjében, no meg a Balti-tengerbe ömlő folyókén az erdőirtásokat nem követték kellő mértékű újratelepítések. A hatalmas károk enyhítését az Európai Unió tízmilliárd euróval támogatja – a legnagyobb mértékben Lengyelországot. A csonka kis Magyarország a Kárpát-medence tengerszint feletti magasság szerinti alján, ahol sikeres volt a védekezés, s kisebb károk keletkeztek, nem részesül az uniós segítségéből...
Hanem a lengyel kormányfő „...szintet lépett”: a hódokat tette felelőssé a különösen súlyos árvízért. A gátakat meg kell védeni a hódoktól – közölte. Tragikusan nevetséges kijelentését Andrzej Czech biológus tette helyére. A hódok tevékenysége nem okozhat áradást, sőt éppen a megoldás részei lehetnek, hiszen gátépítésükkel elősegítik az egészséges vizes élőhelyek kialakulását, amelyek lassítják a folyók áramlását.
A XIX. században a hódot a Kárpát-medencéből kiirtották. Az utolsó példányt 1865-ben lőtték ki a Száva mentén. Visszatelepítésük 1996-ban kezdődött, és a természetvédelem nagy sikere. Túlszaporodásuk, természetes ellenségek – farkas, medve – hiányában, az állandóan bő vizű partszegélyeken gondot okozhat a mezőgazdászoknak. Növényevők: nyáron lágyszárúakat esznek, télen fák szíjácsát és gesztjét. A hódvárak és gátak kevésbé okoznak gondot, ellenük könnyen tud helyben védekezni az ember.
Jómagam ez év tavaszán kerítettem lencsevégre hódrágást a Duna budapesti szakaszán, a Rákos-patak torkolatától északra, alig 200 méterre az idén decemberben ismét úszó-világbajnokságnak helyet adó Duna Arénától.
E heti tudománytörténeti megemlékezéseinket kezdjük Kerpely Kálmán növénytermesztővel. 160 évvel ezelőtt, 1864. október 11-én született Oravicabányán. Apjáról, öccséről, id. és ifj. Kerpely Antalról már szó esett e hasábokon – mindkettő neves kohómérnök volt. A nagyobbik fiú kiváló mezőgazdasági szakember lett. Keszthelyen, majd a hallei egyetemen tanult. Hazatérve nevelőintézetében, majd Debrecenben oktatta a botanikai tárgyakat. Mint kutató nagy eredményeket ért el a csillagfürt-, cirok- és rozstermesztés terén. A dohány permettrágyázásával foglalkozott, Trianon után már csak a csonka országban.
Dr. Tulogdy János – Cs. Erdős Tibor festménye
Összekapcsoltam
Nemzedékeket,
Fiaim tőlem
Egymást öröklitek!
– áll Tulogdi János (1891. október 12. – 1979. október 1.) házsongárdi sírkövén. A tordai születésű tanárember a kolozsvári református kollégiumban érettségizett 1909-ben. A Ferenc József Tudományegyetem földrajz-geológia szakát is itt végezte. 1912–14 között, még egyetemi hallgatóként, gyakornok az egyetem Földtani Intézetében. 1914–18 között katona. Galíciában combcsontsérülést szenvedett, két és fél éven át ágyban fekvő beteg. Újra megtanult járni – turistabotja segítségével. A háború után alma matere a földrajz-természetrajz katedrát ajánlotta fel neki. Itt tanított 1945-ig. (Cs. Erdős Tibor róla készült portréja ma az iskola dísztermének falát díszíti.)
Közben 1925-ben Budapesten doktorált a Kolozsvár környékének pleisztocén képződményei című szakdolgozatával.
A természetvédelem lelkes harcosa. 1927-ben Alexandru Borzával és Emil Racoviţăval együtt felvetették a nemzeti parkok létrehozásának ötletét; akkor nem jártak sikerrel.
A magyar tudományegyetem Szegedről való visszatérte után 1943-tól egyetemi magántanár. 1945-ben a Bolyai Egyetem földrajzi tanszékének egyetemi tanára. Az egyetemegyesítéskor, 1959-ben nyugdíjazzák...
Kutatómunkája Erdélyre terjedt ki. Geomorfológiai és hidrológiai munkássága mellett barlangtani kutatásai is jelentősek. Összeállította Erdély barlangjainak szakkatalógusát. Szakmai publikációinak száma megközelíti a háromszázat.
Tudománynépszerűsítő tanárember volt, sok természetjáró nemzedék útnak indítója. A két világégés között az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület lelke – ő szerkesztette az egyesület honismereti közlönyét, az Erdélyt.
Fontosabb kötetei: Erdély geológiája (1925), Székelyföld földrajza (1929), Turisták és cserkészek könyve (1929), Erdély kis turistakalauza (1940), Természetjárók könyve (1959) – nyugdíjazásának évében ide mentette át egykori cserkészkönyvét. Benne gyermekkori természetjárásainak tízparancsolatát is. Társszerzője volt az 1976-ban megjelent Földrajzi kislexikonnak – ez volt utolsó munkája.
Ilyen a vak. Sötétpiros, sötétkék
redőny mögött, puha denevér-tollak
között letölti árva életét még,
mielőtt a tárgyak belehatolnak.
Láttál-e súlyos, néma réteket
lehunyt szemhéjaid mögött?
Ő ilyen puha tájon tévelyeg,
ahol a szag kemény s a köd.
Ő félve lép örökös szigeten,
megbotlik, biccen, mert lépése gyarló.
Szemed neki kemény és idegen,
borostás arcod olyan, mint a tarló.
Egy nagy szobában ül végezetül,
sötét, magányos széken, mint a törpék.
Lábával fogja a földet körül
és várja, hogy a tárgyak összetörjék.
Gyurkovics Tibor Vak című versét október 15., a látássérültek nemzetközi napja okán teszem ide; célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.
Október 16-án lesz 265 éve, hogy 1759. október 16-án Nagyenyeden megszületett Sipos Pál filozófus, matematikus. Külföldi tanulmányait befejezve 1783-tól a szászvárosi, 1805-től a sárospataki református kollégium tanára. Matematikusi hírnevét a berlini tudományos akadémia által kiadott és aranyéremmel jutalmazott matematikai dolgozata alapozta meg. Elismerést érdemelt mint a körív tetszőleges arányban történő felosztására alkalmas, izométernek nevezett, csigavonal- (kochleoid-) élű vonalzója. Az 1810-es években barátaival, gróf Gyulai Lajossal, Döbrentei Gáborral, Buczy Emillel egy tudós társaság létrehozásán is fáradozott.
E héten vált ismertté az idei Nobel-díjasok névsora.
Hétfőn a biológia-élettani díj nyerteseinek nevét ismerhettük meg.
Idén is a sejtek működésének biokémiája kapta az elismerést. A Svéd Királyi Akadémia Karolinska Egyetemen bejelentett döntése szerint a díjat Victor Ambros és Gary Ruvkun kapta a mikroRNS felfedezéséért és a poszt-transzkripciós génszabályozásban betöltött szerepéért.
„Az apró RNS-molekulák új osztálya döntő szerepet játszik a génszabályozásban. Úttörő felfedezésükkel a génszabályozás egy teljesen új elvét is feltárták, amely elengedhetetlen a többsejtű élőlények, köztük az ember számára. Az emberi genom kódja több mint ezer mikroRNS-t tartalmaz, amelyek alapvetőek az élő szervezetek fejlődésében és működésében” – írja az indoklásról a Magyar Tudományos Akadémia.
2024 márciusa – hódrágta döntött nyárfa, a háttérben a Duna Aréna úszócsarnok
Victor Ambros amerikai biológus, a mikro-RNS felfedezője Caenorhabditis elegans fonálférgeket vizsgálva fedezte fel a fehérjék kódolása helyett a belső szabályozási működésekben részt vevő rövid RNS-szakaszokat. (Ez a szabad szemmel éppen még látható, 1 mm hosszú talajlakó féreg a maga összesen 959 sejtjével volt az első soksejtű szervezet, amelynek teljes egészében megismerték a genomját. Így lett a genetikai kísérletek újabb sztárélőlényévé Mendel borsója, Morgan muslicalegye, Jakob és Monod kólibacilusa után.)
Gary Ruvkun amerikai biológus azonosította a mikroRNS-ek pontos szerepét a sejt irányításában, amelyek az inzulinhoz hasonló jelvivőként szabályozzák az öregedést és az anyagcserét.
A mikroRNS-ek 1993-as felfedezésükkor különös hibának tűntek, de később nagy meglepetést okozott, hogy egy hálózatot képezve egy addig ismeretlen biológiai mechanizmusra bukkantak, amelynek fő szerepe a DNS átírás utáni szabályozása a genetikai üzeneteket továbbító mRNS megfelelő kézbesítésének biztosításában. A mikroRNS-nek tumorok fejlődését elindító és leállító tényezőként szerepe van az emberi egészségben is.
Mai sétánk végén egy hétre a marosvásárhelyi Igaz Szó 1956. évi első számában megjelent Horváth István-verssel búcsúzom. Címe Egy vetett levélhez.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
