Az örök tájra való békés elvágyódás köszön vissza Pierre de Ronsard Ha majd öreg leszel című szonettjében. Éppen félezer évvel ezelőtt, 1524. szeptember 6-án született. A vers a nyárban élő lélek előkészülete a törvényszerűen érkező őszre:
Ha majd öreg leszel, és este gyertyafénynél
tűz mellett üldögélsz, s az orsót pörgeted,
csodálkozva fogod zümmögni rímemet,
hogy egykor mint a vers tündére bennem éltél.
Szolgálóid között nem lesz, aki e névnél
föl ne figyelne, bár szunyókál reszketeg:
Ronsard! – hallja a szót s folytatja versemet,
melyet neved örök himnuszaként idéztél.
Én a sírban leszek, csonttalan árny, aki
mirtuszlombok alatt kínjait piheni;
te öreg néni a tűzhelynél, aki fázik,
s bánja szerelmemet, és hogy megtagadott.
Élj hát, higgy nekem, és ne várd a holnapot:
rózsa az ifjuság, élvezd, amíg virágzik!
A reneszánsz legnagyobb francia költőjének versét Szabó Lőrinc álmodta magyarrá. Éppen így iskolakezdés körül bűvölt el bennünket Darvas Piroska tanárnőnk, amikor eredetijét olvasta fel nekünk – kisasszonyoknak és... kisfiúknak – valamikor a ’68-as tanévkezdet első franciaóráján.
Nyolcadika már Kisasszony (Kisboldogasszony) napja. Szűz Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak. A Teleki-kódex elmondja, hogy Szent Annának elkövetkezvén az órája (…) egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát, (...) mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.
Nyárutó. Jékely Zoltán versével lépdelünk tovább e nyár végi kánikulában:
Megöldököltük a nyarat,
mint egy széptollú madarat,
belőle más nem is maradt,
egy-két piros toll-pillanat.
Megnyúlt árnyékok, hullott-szilvaszag;
a lombokon még nincs egy foltnyi vér sem:
vadgerle búg – forró hangjában, érzem,
még a bolondító, vad nyár kacag.
1965. szeptember 8-án az UNESCO teheráni világkongresszusa e napot az írni-olvasni tudás nemzetközi napjává nyilvánította. A világon még mindig egymilliárdnál is több írástudatlan felnőtt él, ezek kétharmada nő.
1961-ben Horváth Imre négysorosában ezt írta a Nyárutóról:
Fojtó, édes illattal telt a tér.
Ez már a hulló lombok lágy szaga.
Illatuk egy rózsakerttel felér –
mintha az elmúlás virágzana.
Csillámló derekkel komolykodva jön az ősz
Nyárutón született, 1867. szeptember 9-én, Gubányi Károly mérnök, földrajzi utazó. Néhány évi hazai vasútépítési gyakorlat után 1896-ban Mandzsúriába utazott, Lóczy Lajos ösztönzésére. Részt vett a mandzsúriai vasút, elsősorban a vasútvonal alagútjainak építésében, majd Vlagyivosztok kikötőjének építkezésénél vállalt munkát. A japán–orosz háború kitörésekor hazajött, de 1906-ban Ausztráliába utazott, ahol ültetvényesként élt. 1913-ban, az első világháború előtt visszatért Magyarországra. (Az I. világháborús magyar foglyok jó része 1920 körül a mandzsúriai vasút menti lágerekben élt.) Tartózkodási helyein jelentős földtani vizsgálatokat folytatott. Útirajzai, műszaki, gazdaságpolitikai tárgyú tanulmányai tanúskodnak erről.
Nyárutó – őszelő. A kettő békésen összeér. Csanádi Imre Ősz-előjét virtuóz dalba menekítette egykor a Kaláka együttes:
Szállj, szállj,
ökörnyál,
jön az ősz,
megy a nyár, –
megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.
Csaknem fél évszázaddal, 49 évvel ezelőtt, 1975. szeptember 10-én hunyt el Pócza Jenő fizikus. Nem mindennapi életút az övé. A pápai református kollégium elvégzése után Szegeden végzett a matematika-fizika tanári szakon. Itt Bay Zoltán vette maga mellé tanársegédnek, és vitte fel Budapestre, a műegyetemre. Itt kapcsolódott be (és nem csak) a Bay-féle Hold-radar-kísérletbe. (1946. február 6-án saját fejlesztésű radarberendezéssel sikerült kimutatniuk, elsőnek a világon, a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését. Ez az esemény tekinthető a magyar űrtevékenység kezdetének.) 1949-ben, miután Bay Zoltán elhagyta az országot, s több más fizikust is eltávolított a hatalom, Pócza Jenő átvette a tudományegyetem kísérleti fizika tanszékének irányítását. 1952-ben kinevezték egyetemi tanárnak. 1959-ben már őt (és legközvetlenebb kollegáit) távolította el a hatalom az egyetemről. Ettől kezdve haláláig az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézetében dolgozott. Melankolikus vég? Talán.
Juhász Gyula Őszelői melankóliája egészen más, még a Jékelyénél is mélyebb bánat.
Az elmúlás nem szomorú nekem már
És nem fájnak a hervadt levelek,
Az ősz, mint kedves nővér, már velem jár
S én vele vidám dalolón megyek.
A temető pompáján eltünődöm,
Mint a jó gazda földjén széttekint,
Ölében rólam álmodik az ősöm
És magam is már föld leszek megint.
178 évvel ezelőtt, 1846. szeptember 11-én született Nagyenyeden Antal Géza sebész, urológus. Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen kezdte, majd a pesti egyetemen folytatta. 1870-ben orvosdoktori, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett. A magyar urológia úttörője 1888-tól volt a Rókus Kórház főorvosa. 1889-től Hőgyes Endrével együtt szerkesztette az Orvosi Hetilapot.
Szinte mindennapi életút a Lámfalussy Sándoré… A délvidéki Topolyán született 1890. szeptember 11-én, éppen 134 éve. Erdőmérnöki oklevelét a felvidéki Selmecbánya Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskoláján szerezte 1914-ben. Szolgálatát az első világháború idején Erdélyben, Zalatnán kezdte. Trianon után a Sopronba áttelepült Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán volt tanársegéd. 1922-től az Esterházy-uradalomba került. Erdei vasutakat és fűrésztelepeket tervezett és épített, fakitermeléssel, erdőfeltárással, fafeldolgozással foglalkozott. 1939–1945 között az Esterházy-erdőbirtokok igazgatója volt. 1945-től az Erdészeti Kutatóintézetben dolgozott, hogy aztán visszatérjen tanszékvezető tanárnak alma materébe. Sopronban is halt meg 1975 nyarának végén.
Sík Sándor Őszelői bolyongása már valóban az őszbe vezet.
Rozsdabarna őszi lombok
Hulló pelyhe közt bolyongok
És a hullást hallgatom.
Rozsdabarna bú a fákon,
Barna bánat, őszi mákony
Édessége ajkamon.
Régi módon andalogni:
El-elnézek egy maroknyi
Késve nyíló kankalint.
Zördül lelkem mély avarja,
Hogy az őszi szél fanyarja
Hűvösével megsuhint.
És a zörge rőt avarból
Fölkacsint egy elcsavargó
Elmaradt arany sugár.
S fák közül egy ritka vendég:
El sem könnyezett növendék
Ifjú énem kandikál.
Nézem, nézem nedvesülő
Szemmel, mint egy ágon ülő
Szárnyalibbentő rigót.
Csak a már-már rebbenőnek
Súgom el, hogy őszelőmnek
Ez legelső könnye volt.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2024-ben, 582 évvel a zajkányi csata után. Hunyadi János 15.000 emberével a Vaskapu-hágóban szétveri Sehabeddin beglerbég 80.000 főnyi, Erdélybe benyomult török seregét. 1896-ban Hunyad vármegye négyméteres buzogányos Hunyadi-emlékművet állíttat ott a dél-erdélyi Vaskapu-hágóban, a Vámoszajkány nevű hegy tetején. A románok 1992-ben (!) ledöntötték.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
