Múlt héten ezzel fejeztem be, ma ezzel kezdem: Páll Lajos Augusztus végén versével. Ha kedved tartja, lépj nyomomba, kedves Olvasóm!
Süvegeljünk egyet Szenczi Molnár Albert sírjánál a Házsongárdi temetőben. Éppen 450 éve született Szencen, 1574. augusztus 30-án. Nagyapja Mátyás király katonája volt, Székelyföldről került Pozsony környékére. Molnár lett, apja is az volt. 1584-től Szencen, Győrben, Göncön, Debrecenben tanult, 1590-től Wittenbergben, Heidelbergben és Strassburgban. 1600 körül bejárta a Felvidéket. 1600-tól Herbornban tanult, 1601-ben korrektor volt Frankfurtban. 1603-ban Altdorfban kezdte el írni latin–magyar szótárát. 1604-ben Nürnbergben tartózkodott, hogy szótára kinyomtatását gondozza. Prágában a Rudolf királynak ajánlott munkát személyesen adta át az uralkodónak, ott ismerkedett meg Keplerrel is. 1612-től Rohoncon udvari pap volt gróf Batthyány Ferenc dunántúli főkapitánynál. 1614-ben beutazta Erdélyt, de a Bethlen Gábor fejedelem által felajánlott tanári állást nem fogadta el, 1624-ben Kassára ment, ahol Bethlen Gábor gondoskodott ellátásáról, s így kizárólag tudományos és írói tevékenységet folytatott. 1626-tól haláláig Kolozsváron élt.
Mint az szép híves patakra
Az szarvas kívánkozik…
Ki ne ismerné a XLII. zsoltár kezdő sorait?
Céltudatos tudós volt, aki egész élete művével használni akart. Latin szótárával, mely átdolgozásokkal a XIX. sz. közepéig használatban volt, megnyitotta a magyar értelmiség előtt az utat az európai tudományosság felé. Latin nyelvű magyar nyelvtanával Sylvester János után elsőnek ismertette meg Európával a magyar nyelv sajátosságait. A református egyházat megajándékozta a zsoltárok fordításával, a javított Károlyi-bibliával, a Heidelbergi Kátéval. Hatása a magyar irodalmi nyelv, a magyar verselés fejlődésére korszakalkotó.
A fenti két sor egyben arról is árulkodik, hogy az élő természet ölén sem volt csupán vendég.
Eme meggyőződésemmel lépek át szeptemberbe. A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké vált. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”.
Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél – írja Supka Géza a Kalandozások a kalendáriumban és más érdekességek című művében –, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”.
Szeptembert repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíbor ruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában mérleg – a hónap jele, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. Az ifjút szőlő koszorúzta Ceres is helyettesítheti. A bíbor ruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai (az ötletet a pirosodó lombok adhatták, a vörös szín majd mindenütt hagyományosan az ősz színe).
„Földreszállt darab a tengerarcú augusztusi égből”
A hónap régi magyar nevei: mérleg hava, Szent Mihály hava – írja Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumában. – Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő uralmára utal (időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg csillagképbe esett), Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember utolsó és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.
136 évvel ezelőtt, 1888. szeptember 2-án született Kassán Haltenberger Mihály geográfus. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Németországban végezte, Greifswaldban doktorált 1911-ben. Az olasz és a svájci Alpokban járt tanulmányúton, 1912–13-ban ösztöndíjasként megfordult az Amerikai Egyesült Államokban is. 1918-ban lett a budapesti egyetem magántanára: leíró földrajzot adott elő. A húszas évek elején a tartui egyetemen megszervezte a balti-tengeri oceanográfiai kutatásokat. Hazatérése után több mint három évtizeden át vett részt a tengerésztiszt-képzésben. Főként a tengerészeti földrajz kiemelkedő szakembereként tartják számon. Leíró és tengerészeti földrajzi szakmunkái mellett 1915-ben sajátos témájú művet is publikált, A világháború geográfiáját.
1896-ban, szeptember 5-én halt meg Margó Tivadar zoológus, az első magyar darwinisták egyike. Orvosnak készült, de a pesti és a bécsi egyetemen először filozófiai és természettudományi előadásokat hallgatott. 1838-ban Pesten bölcsészdoktori, 1840-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1841-ben sebészdoktorrá és szülészmesterré avatták a bécsi egyetemen. Néhány évig a bécsi közkórházban dolgozott. A szabadságharc idején honvédorvos volt. 1851-ben szövettanból lett egyetemi magántanár. 1858-tól Bécsben az izomrostok élettanát tanulmányozta. 1860-tól a kolozsvári orvossebészeti tanintézet, 1862-től haláláig a pesti egyetemen az állattan és az összehasonlító bonctan tanára volt. Jelentősek szövettani kutatásai, s továbbfejlesztette a mikroszkópiai vizsgálati módszereket. Ellenőrizte Darwin Az ember származása című művének fordítását, és Darwinnál tett látogatása után, Charles Darwin élete, jelleme és irodalmi működése címmel, az 1884-es első kiadáshoz írt bevezetőt.
Ugyanezen a napon, 1927-ben halt meg Schafarzik Ferenc geológus, a földrengéstan és hidrogeológia egyik hazai úttörője. Tanulmányait a nagyszebeni állami főgimnáziumban s a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán végezte. 1876-tól 1882-ig az ásványtan tanársegédjeként Szabó Józsefnek volt asszisztense az egyetem Ásványtani Intézet- és Gyűjteménytárában. 1884/1885-ben még a Földtani Intézet geológusaként a Kárpátokban és a Középhegységekben 110 kőzettermő helyet járt be, ahonnét tízezer kőzetpéldányt hozott. Ezekből általa meghatározott mintasorozatokat alkotva (150 példányból álló gyűjteményként) 60 középiskola, illetőleg főiskola kapott, amelynek alapján a kőzettan s a geológia tanítása szemléletesebbé válhatott.
(Ilyen kőzettára volt a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak is – melynek csak maradványait volt alkalmam látni, amikor az 1970-es évek elején (!) kidobásra ítéltetett…)
1886-ban a földművelésügyi miniszter támogatásával Déchy Mór III. kaukázusi expedíciójával bejárta a Kaukázus középső hegyláncait, Dagesztánt, a bakui kőolajmezőket, Örményország némely részét, Konstantinápoly környékét és Görögországban Lauriumot. 1889-ben Nápoly környékét tanulmányozta. 1891-ben Svédországban és Norvégiában, 1892-ben Felső-Olaszországban, 1893-ban Görögországban tanulmányozta ezen országok kőbányáit és kőbányaiparát. 1896-ban a Retyezát hegycsoport geológiai feltérképezésén dolgozott. 1904-től a Műegyetem geológiai tanszékén az oktatást megreformálta, helyszíni vizsgálatokat, geológiai tanulmányutakat iktatva be a hallgatók számára. Az MTA 1902-ben levelező, 1916-ban rendes taggá választotta. 1910–1916 között a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke volt.
Kiemelkedő pontosságú, helyszíni felmérésű geológiai térképei mellett „azt mondhatnók, hogy Koch Antalon kívül alig volt még egy olyan magyar geológus, aki a mineralógiától kezdve az összes geológiai tudományokon keresztül a paleontológiáig annyi tudást halmozott volna fel agyában, mint Schafarzik Ferenc” – írta róla Papp Károly 1927-ben.
Az ősz latinkönyves tógásdiákja
már bevonult zordon kollégiumába,
de itt künt próbát tesz még az örök nyár.
Tarlók felett langyos szellő terelget
öröklétnek szánt magvakat. Közöttük
madárcsontvázként ődöng az ökörnyál.
Valahol rothad egy órjási gomba,
de hibbant cinke álmodik tavaszt,
s a feltámadás kürtje az iromba,
megjegyzett erdőn új csírát fakaszt.
Jékely Zoltán Másodvirágzás című versének első strófájával búcsúzom egy hétre, kedves Olvasóm.
Kis rézkígyó táncol az erdőszélen,
testébe télire napot raktároz,
hogy kellő fénnyel és kalóriával
fogjon a földalatti éjszakához.
A lódarázs ijesztő surrogással
dicsekedik, hogy mézet még talál,
de a lomb közt láthatatlan kaszával
vág rendet száz miniatűr halál.
Másodvirágzó szentlászlófüvek kék
csillaga egy-egy földreszállt darab
a tengerarcú augusztusi égből...
A vers Kolozsváron íródott, még 1946-ban, s az ajánlása is sokatmondó:
Benedek Marcellnak, az erdei találkozás emlékére.
Az erdő valószínűleg a kolozsvári Hója; akkor még mindketten a kolozsvári magyar egyetem előadói voltak…
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
