A természet kalendáriuma (DCXXVI.)

Július közepe – a kerti virágok bűvkörének ideje. A veteményeskert, a gyümölcsösök, az erdőalj s a szántóföldi növények virágzás-

ideje hellyel-közzel lejárt. De most bódítanak a virágoskertek emberi szempontból csak virágjuk illatában s színében „hasznos” csodái. S lassú táncra kelnek a tikkasztó nappalokon, hogy az éjszakákba is át tudják lopni enyhet, megnyugvást sugárzó énjüket.

Reggel bükköny-, este klemátisz-illat,

kakukkfű gyógyít, és bódít a mályva,

s a napszakokban hány virág kínálja

színét-szagát, bolondul, holtaiglan!

Egy szippantás csupán teli tüdővel,

hadd tóduljon belőlük ózon, emlék –

s egyet-kettőt kiásni s vinni tővel,

így örökítni múló nyár szerelmét!

Erről dalol Jékely Zoltán is. Egy szippantás csupán elég, hogy évek, évtizedek múlva is felidéződjön a múlt. 1971-ben írt versében mégis kételyéről ír – túlél-e mindent az emlék...

A hosszú télre még ez is kevés lesz,

mely kormot-füstöt, szénmonoxid gázt ont.

S elég lehet e szippantásnyi élet

a fülledt, néma s végtelen halálhoz?

A rák havának végén járunk. A június 22/23-án kezdődött csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona. Manapság a Nap július 21/22-én hagyja el a Rák házát.

Lézeng a nyár, álmodozik,

s a patak vize megszökik,

fehér lángba fagy az akác,

meg nem rezdül napokig.

Páll Lajos ilyennek láttatja a Júliust.

Zsong a kékség, felhő gyűlne,

de szétoszlik, néhány foszlány

– csakhogy legyen lobogónk is –

fönnakadt Firtos tornácán.

És a kert, a varázsszőnyeg

úszik, lebeg, pillangók közt

most illan el az öröklét.

S mint aki már békét kötött,

lézeng a nyár, álmodozik,

feszült blúza szertepattan,

egy villanás, s feleletül

tollu szállong a magasban! 

Kánikula. Másfél hete kitart. Az esőt már rég szomjazza növény és állat. Aztán a kemencemeleget hirtelen felhőszakadás, zápor váltja. S a felgyülemlett légköri energiák villámokba jajdulnak a földre, néha magányos fákba.

Ez a villám nyoma,

E szénné égett, bús-fekete rom.

Az ember önmagának követelte,

Az Isten azt felelte: „Nem adom.

Ez itt próféta-fa.

Reményik Sándor kezdi így Illés című versét, hogy mitikus választ is adjon az égi tűzre.

Nem fogja látni a letarolt erdőt,

Rábocsátok egy izzó-tüzes felhőt,

Magamhoz ragadom.”

Az ember önmagának követelte,

Az Isten azt felelte: nem adom. 

Július 20. a görög és protestáns naptárban Illés napja. A bibliai elbeszélés szerint az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja 

Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét. A történet az ortodox vallásos művészet kedvelt témája.

A bibliai Illés történetében történelem és mítosz, alakjában sorsfordító történelmi személyiség és szoláris istenség keveredik. A hívő zsidók Illést a messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet.

Eredetileg azonban a messiás is az évről évre eltávozó és visszavárt napistent jelképezte. Illés is sok messiási, napisteni vonást vett fel. Közte és a keresztény messiás, Jézus között sok a hasonlóság. Jézus például Illés számos csodáját megörökli (csodálatos ételszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel).

A próféta napisteni múltja kitetszik a kalendáriumból is. Az Illés mennybemenetelét követő harmadik napon a Nap saját égi házába, az Oroszlán jegyébe lép, s Illés névünnepének alighanem annak helyes felismerésével kerestek helyet a naptárszerkesztő atyák, hogy ő és a görög Héliosz napisten rokonok. És nemcsak névrokonok. Mint Illés, Héliosz is tüzes szekéren utazott. A harci szekér persze nem csak a Nap utazóalkalmatossága volt. A kocsizó népek körében minden megszemélyesített égi jelenés hasonló kiváltságnak örvendett. E repülő fogatokat a befogott állatok szerint különböztethetni meg, ezek ugyanis isteni hajtóik állatjelképei voltak (a napistené, Hélioszé, Illésé például a fehér vagy tüzes paripa). A királyok idejében napszekereket és naplovakat tartottak a jeruzsálemi templomban.

Illés a másik görög napistennel, Apollónnal is rokonságban van; neki is holló a szent madara.

A holló pedig a Hunyadiak címerállata is.

1456. július 22-én világraszóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” alatt a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen.

S azóta szólnak a keresztény világban délben a harangok. A templom harangja istentiszteletre a behívó szó. Temetéskor búcsúztató. A vészharang hangja – tűzvész, árvíz, tatárjárás s más hasonlók – is lehet. A toronyharang környékén élőket figyelmezteti. A déli harangszó egyetemes – nekem mindig a béke, a napközépi elcsendesedés kondulása.

Július 22. Mária Magdolna napja egyben. A keresztény legendairodalomban és művészetben, a vallásos néphitben a bűnbánat megszemélyesítője már a középkortól, de még inkább az ellenreformációtól kezdve, mely lelkesen szorgalmazta a hét szentség, köztük különösen a bűnbánat (gyónás) kultuszát. Bűnbánó Magdolna tisztelete azonban a Szentírás félreértésén alapszik. Az a bűnös asszonyszemély, aki könnyeivel öntözte, hajával törölgette és szent olajjal kente meg Jézus lábát, névtelen volt. Csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. 

Az igazi Mária Magdolna, helyesen: magdalai Mária – a Magdák, Magdolnák nevüket egy halászfaluról kapták, ahonnét Máriánk ered – egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, s aki ezután Jézus állandó kísérője lett. Ott állott a kereszt alatt is, egyike volt azoknak, akik eltemették a Mestert, és oly kiváltságos volt, hogy kétszeresen is tanúja lehetett a feltámadásnak.

Július 23-án emlékezzünk meg egy gondolat erejéig újólag Cholnoky Jenőről. 1870. július 23-án született a sokoldalú földrajztudós. Először a műegyetemet végezte el, és pályáját a vízépítési tanszéken kezdte. De Lóczy Lajos, a nemzetközi hírű földrajztudós és Ázsia-kutató, asszisztenseként maga mellé vette. Ő eszközölt ki számára egy kétéves ösztöndíjat Kínába. Itt Cholnoky – mestere javaslatára – a Sárga- és a Jangce-folyó mederváltozásait és a deltavidéket kutatta. Közben felfedezett egy lávamezőt Mandzsúriában, és értékes néprajzi gyűjtőmunkát is folytatott. 1905-ben a kolozsvári egyetem földrajz tanszékének vezetésével bízták meg. 15 éves itt-tartózkodása alatt részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait. Trianon után a budapesti tudományegyetemen lett a földrajz tanszék vezetője. Maradandót alkotott a hidrológiában és a klimatológiában is. Nagy sikereket ért el a földrajzi ismeretterjesztésben. Mintegy 50 könyvet és több mint 700 cikket írt. Ő vetített először színes diaképeket Magyarországon, melyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok festésével. Mérnöki pontosságú szakrajzain kívül művészi grafikákat, festményeket is készített. Leghíresebb tudományos ismeretterjesztő könyve A csillagoktól a tengerfenékig címmel 1941-ben jelent meg, négy kötetben.

Ha nem is vezet mindenki útja a tengerfenéktől a csillagokig, de bízvást állíthatom: a békés, természetközeli tájból a városi elidegenedésbe – sajnos – (többnyire) igen.

Két emberfajta él, az egyik

önmaga elől elmenekszik,

a másikhoz nem ér a lárma,

mert elrejtőzik önmagába.

Az egyik élete malom:

Mindent felőrlő izgalom.

Rohan, s az élet fut vele,

pénzcsörgető kacér zene

kíséri éjjelét, nappalát,

s agyába őrli vad dalát.

Izzítja egyre a kohót,

és épít felhőkarcolót,

és épít büszke tornyokat,

és szédít messze ormokat

(telefon, autó, lift, vonat).

S az élet mégis elrohant:

mit ér a szikratávíró,

mit ér a tőzsde, rádió,

a gép-órjások mind mit érnek?

Az érctraverzek égig érnek,

a reklámfények égig érnek,

a villanydrótok égig érnek,

az Istenig föl mégsem érnek

s a gyertyák mégis tövig égnek.

Wass Albert írta ezt az 1930-ban, a kolozsvári Magyar Népben megjelent Szent a falu című versében.

A másik élete: falu.

Nádfedelű. Meszelt falú.

A két szeme két tiszta ablak:

reggeltől-estig nyitva vannak.

Vagy felnéznek a fényes égre,

vagy mindkettő a rétre néz le;

s körös-körül oly halk a béke

mint messzi csermelyek zenéje.

S bárhogy forogjon a világ:

a réten mindig lesz virág.

és harsoghat a dáridó,

s épülhet sok száz emelet:

itt él tovább a szeretet

és Isten jár a kert alatt.

A falu mindig megmarad,

a falu mindig egy marad:

a falu mindig szent marad!

Ha csak rajtad múlna, melyiket választanád, kedves Olvasóm?

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2024-ben, Illés napján