Szemlér Ferenc Téli tájával kopog be 13-án, Luca napján. Szent Lúcia attribútuma, szenvedéstörténetéből fakadóan, az égő olajmécs és egy szempár. Ennek magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered – magyarázza Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumában.
E nap a Gergely-naptár életbe lépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat napja volt – írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma. – (…) Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül.
Luca napja a magyarságnál mint gonoszjáró nap, egyúttal asszonyi dologtiltó nap lett – teszi hozzá Bogdán István a Régi magyar mulatságokban. – A boszorkányrontás megelőzése (…) érdekében pedig sokféle varázslást végeztek. (…) A boszorkánylátásra a közismert Luca-széke szolgált.
December 14. 2001 óta Magyarországon a hűség napja. 1921-ben a Sopronban és környékén e nap kezdődött és két napig tartó népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött. Az akkori győztesek gonoszkodásukban addig mentek, hogy az elszakított országrészek magyar lakosságát máshol emberszámba sem vették…
1795-ben e nap született Bölönben a reformkor kiemelkedő gondolkodója, Bölöni Farkas Sándor. A vagyontalan székely nemes a kolozsvári unitárius kollégiumban tanult, majd jogot végzett, Kölcsey, Széchenyi rajongó híve volt, íróként és műfordítóként is kitűnt. Barátai, Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós révén került kapcsolatba a reformmozgalom radikális szárnyával. Majd’ mindenki az Utazás Észak-Amerikában című útleírása miatt tartja számon. De sok minden más tette mellett az ő javaslatára indult meg a természettudományos népszerűsítő vénájú Vasárnapi Újság című néplap, Brassai Sámuel szerkesztésében. Aranka György gondolatait folytatva, Döbrentei Gábor Erdélyi Muzeum című tudományos folyóiratának megindulása nyomán, a Magyar Tudós Társaság példáját követve tervezetet készített, amelyben határozottan felvetette az Erdélyi Nemzeti Múzeum megalakításának szükségességét. Kezdeményezése eredménnyel járt. De csak jóval 1842-ben bekövetkezett halála után: 1859-ben alakult meg az Erdélyi Múzeum-egyesület.
Bolyai János kopjafája 2010 novemberében
A domb, mely őrzi százados porát,
Oly meddő, mint a nedves őszi kertek.
A gót fenyők közt vének ténferegnek,
Imitt gyanítva szívesebb hazát.
Nagy, özvegy varjak bódorognak itt,
És csípős szelek vadlibái húznak,
De ők, a holtak, csöndesen alusznak,
Szemükbe zárva éltök titkait.
Eltűnődöm a fésületlen hanton,
Hívom, s hiába vergődik a hangom,
A földsüket rög árkai felett.
Mivelhogy nem a holtak takarója:
A végtelen tér gyűrűzése óvja
E hunyt napot, e fénylő életet.
Székely János 1954-ben írta volt A sír című költeményt a Bolyai hagyatéka szonettkoszorú negyedik darabjaként. Bár a vers keletkezésekor már rég apja mellett nyugodott az éppen 222 évvel ezelőtt, 1802. december 15-én született legnagyobb matematikusunk, Bolyai János, mégis hadd említsük meg itt, hogy Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanárnak köszönhetően 2010 januárja, Bolyai János halálának 150. évfordulója óta kopjafa jelöli sírhelyét, ahol 1860 és 1911 között nyugodott, 1894-ig jelöletlen sírban. A matematikatörténet egyik legnagyobb lángelméjét, az abszolút geometria megalkotóját életében majd’ senki sem ismerte, s aki elismerhette volna – hallgatott.
December 15-én, 1916-ban született Új-Zélandon Maurice Hugh Frederick Wilkins biofizikus is. Hatéves korától Angliában nevelkedett. 1940-ben doktorált a birminghami egyetemen. A II. világháború idején katonai célú kutatásokat végzett Birminghamben, majd az Egyesült Államokban a Manhattan-tervben vett részt. 1946-tól a londoni King's College-ben a DNS röntgenkrisztallográfiai vizsgálatán dolgozott. Ezzel járult hozzá a DNS-molekula szerkezetének megfejtéséhez. A XX. század sokak szerint – osztom véleményüket – legfontosabb tudományos vívmányáért: a kettős spirálmodell felállításáért, a DNS-nek az élő anyagban történő információátadásban betöltött szerepe feltárásáért 1962-ben James Watsonnal és Francis Crickkel közösen megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. Máig vitatott – számomra nyilvánvaló –, hogy helyette Rosalind Franklin érdemesült volna a Nobel-díjra. Ugyanis az ő publikálatlan és jogosulatlanul általuk felhasznált „Photograph 51” néven ismert röntgenkrisztallográfiai felvételei voltak döntőek a modell felállításában. Csakhogy – mind mai napig érvényes szabály szerint – egy Nobel-díjban legtöbb három kutató osztozhat. A ma 96 éves Watson minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa: 25 éves volt, amikor megalkották a Nobel-díjat érő modellt. Társai (mindketten) 2004-ben, 88 éves korukban haltak meg. A meglopott kutatónő, Rosalind Franklin 1958-ban, 37 évesen petefészekrákban hunyt el. Az utókor őt is csak jóval halála után kezdte elismerni.
December 16-án, 1883-ban született az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építész, grafikus, könyvkiadó és szépíró Kós Károly. A két világháború közötti időszakban az erdélyi magyarság kulturális és politikai életének megszervezését, a magyar kisebbség összefogását és aktivizálását tűzte ki célul. Őt ezért próbálták elhallgattatni és agyonhallgatni. Többnyire sikertelenül.
Lám, néhány boszorkánytett, rosszakaratú varázslás: az életmű késedelmes értékelése Bölöni esetében, Gauss irigy hazugsága Bolyai Jánost illetően, gondolat- és eredménylopás Rosalind Franklintól, Kós Károly szilenciumra ítéltetése.
Ma is akadnak ilyenek ördögi praktikák.
Nem, nem az élő természetben. Abban nincs semmi ördögi.
De az élő emberek világában. Amelyek időbeni meglátására fel kell állni ama bizonyos Luca-székre… És meglátásainkat ki is kell tudni mondani.
Példát ad nekünk az élő természet. Íme.
Őszi meséjét a harmónia, az elmúlásban is felsejlő harmónia lenyomataként üzenetként teszem ide.
Kós Károly: Kalotaszegi táj
Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
– Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
– Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok – gondolta – úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
– Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
– Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, amikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
– Menjünk utánuk – könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
– Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
