2026. augusztus 20., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Nyitrai Balázs – Napfogyatkozás a tihanyi apátsági templomtornyok mögött, 2026. 08. 12.


Ebben a hosszan tartó aszályban a XVII. században élt Ewald Christian von Kleist német költő A Tavasz című poémájának Zápor részének első soraival kérelve az esőt vágok neki heti sétámnak:


Újítsd meg hűs záporoddal

Ötet, óh kegyelmes ég!

És áraszd el jóságoddal

A földet, melly öszveég…


Csokonai Vitéz Mihály mesteri fordítása méltó a német költő legjelentősebb művéhez. Ma is élvezetes olvasni, ahogy a hatásosan megválasztott képvilág hűen ábrázolja a szeszélyesen változó természetet.


Jön az áldás valahára.

Jön a felhőkön ide,

Ott tornyodzik s nemsokára

Patak-módra omlik le.


Már a szél száguld előtte,

A fák levelin mozog,

Fut a vetésen s közötte

örvény-módra kavarog.


A pamutforma párának

Kárpitja alá vonult

A nap, és az ég aljának

Fénye halványan kimúlt.


Árnyék s éjszaka terül el

Völgyeken és halmokon,

Édes borzadással hűl el

A természet azokon.


Apró ezüst perecekkel

Göndörödvén habosan,

(Mellyek terjedő szélekkel

Tűnnek el játékosan)


A víz felső ábrázatja

Öblögeti a fűzfát;

És az esőt kimutatja,

Mellyet a szem még nem lát.


Most már ugyancsak fecsérli

A felhő a vizeket

S mintegy keresztülvetéli

Vászonszálkint ezeket.


Zuhogva omlik belőle

Bugyborékos zápora;

Alig oltalmaz meg tőle

Az égerfa sátora.


A kis nép, melly a tájékon

Gyönyörű nótákat fújt,

Elhallgatott az árnyékon

És enyhős bokrokba bújt.


A gyapjas nyáj is fáztában

Holmi törzsökök körül

Az ágfedél oltalmában

Egy hársvölgyön körbe gyűl.


A pusztult égen s mezőben

Csak a fecskék látszanak,

Hogy csoporttal az esőben

A tóra nyilallanak. –


Azok a barna szemhéjak,

Mellyek a világ szemét

Fedik most, – a gőzkaréjok –

ím, felnyílnak szerteszét.


Csillog az ég friss színekkel

És a függő tengerek

Elfolyván tiszta cseppekkel,

A szellőn ellengenek.


Nevet a föld virágokkal,

Örömmel minden tele,

Mintha az ég záporokkal

Maga csorgott volna le.


De napnyugatról egyszerre

Újabb teherre kapott,

Felhők vitorláznak erre

És elfogják a napot.


Ismét bőséggel csorgatják

Tóvá vált záporjukat,

És mint emlők, úgy szoptatják

A szomjú parlagokat.


Ezek is kifogynak végre;

És egy sugárokból szőtt

Aranyzápor száll az égre

S betölti a levegőt.


A kősziklák zöld pompája

A napra kikönyököl,

Felhőkkel beplántált tája

Szemfényvesztve tündököl.


Egy szivárvány öv módjára

Körülfogja az eget

És a tengerben magára

Jobbra, balra nézeget.


Bár megjönne már az eső áldása.

Még tart a Perszeidák augusztusi tűzijátéka. S látható volt egy szép részleges napfogyatkozás is a Kárpát-medencéből. Ritkán írok elmúlt természeti eseményekről, de most egy fénykép erejéig kivételt teszek. A mellékelt fényképet Nyitrai Balázs készítette. Zamárdinál kiszámolta pontosan, hogy bemenve a Balatonba, egyetlen helyről így fotózza le a napfogyatkozást: az el nem takart napszeletbe éppen belefér a tihanyi apátsági templom kettős tornya.

Hasonlóan pontos, csillagászati pontosságú, mint annak előrejelzése, hogy mikor lesz újra napfogyatkozás. A következő három év kivételes időszak lesz a csillagászat szerelmeseinek. Három teljes napfogyatkozás lesz látható a Föld különböző pontjairól. A 2027. augusztus 2-i Izlandtól a Földközi-tenger nyugati térségéig lesz látható. Ez lesz az első teljes napfogyatkozás 1999 óta, amelyet Európa szárazföldjéről lehet majd megfigyelni. Egy évvel később, január 26-án Egyiptomban, Líbiában és Dél-Spanyolországban lesz látható teljes napfogyatkozás. A Hold árnyéka Luxor fölött is átvonul majd. A harmadik 2028. július 22-én Ausztráliában és Új-Zélandról lesz észlelhető.

A Kárpát-medencében a következő részleges napfogyatkozásra 2027. augusztus 2-ig kell várni, a következő gyűrűs napfogyatkozás tőlünk majd csak 2075. július 13-án lesz látható, a következő teljes pedig 2081. szeptember 3-án következik be.

Bizony, kedves Olvasóm, többségünkben ezt már mi nem fogjuk látni…

Augusztus 21-én emlékezzünk meg Forró Magdolnáról. Az 1904. augusztus 21-én született, világszerte ismert fizikusnő hazánkban először kezdett a kozmikus sugárzás kutatásával foglalkozni. Göttingeni tanulmányútja után, 1930-ban kozmikus sugárzást mérő laboratóriumot létesített a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Férjével, Barnóthy Jenővel együtt végzett vizsgálataik a sugárzás intenzitásának és a Föld mágneses erőterének a kölcsönhatására vonatkoztak. Mivel a további mérésekhez vastag abszorbens rétegre volt szükség, újabb mérőlaboratóriumukat a dorogi bánya egyik 315 méter mélységben fekvő járatában rendezték be. A háború után megkísérelték újraindítani a sugárkutatást, de kevés eredménnyel, 1945 után férjével elhagyták az országot. Az Egyesült Államokban asztrofizikával kezdtek foglalkozni. Kiemelkedőt alkottak a gravitációs lencséknek a kvazárokra gyakorolt hatásának tanulmányozásában. A témában 40 tudományos publikációt tettek közzé a hatvanas és hetvenes években. Érdekes biofizikai kísérleteket végeztek, megalapították a Biomagnetic Societyt. Forró Magdolna adta ki 1964-ben a Biological Effects of Magnetic Fields című két kötetes művet.

Az augusztus 23-tól szeptember 23-ig tartó csillagászati hónapot szűz havának nevezik, noha a Nap a valóságban már egy bő hónappal később lép a csillagképbe. Egykor az augusztust, az aratás, betakarítás hónapját értették alatta. Az antikvitásban a kalászos szűzanyaistennő, Démétér hónapja. Egyiptomban a gabona-napisten Ozirisz nővér-felesége, Ízisz égi képmása volt. Örökösük a keresztény Szűzanya, Mária lett.

A Szűz (Virgo) csillagkép legfényesebb csillaga a nappálya szomszédságában pislogó Spica (Kalász). A mezopotámiai eredetű elnevezés abból az időből származik, amikor a kalász beérését az égi Kalász aranyba, fénybe öltözése jelezte. Valamikor a neolitikumban, a Kr. e. 7–5. évezredben adhatott jelt a Kalász az aratás megkezdésére. Erre az időre „emlékszik” vissza Vergilius IV. eclogájában, amikor a sarlós Saturnus aranykorát, a Szűz uralmát énekli, és visszatértét jósolja meg, amiért is a keresztény utókor „tiszteletbeli kereszténynek” tekintette.

26-án, 1905-ben született a fametszetek Varázslója, Gy. Szabó Béla. 70. születésnapjára, 1975-ben Horváth István e verssel köszöntötte barátját az Utunkban:


Varázsló, kinek varázsvésője

három világrész fölött villogott,

szépre leső szem, nyugtalan vadász,

ki a világra a gyönyörködés

napját idézed, hogy a balgaság

meglátva magát, szégyenkezzék, és

mikor az erdők lángban táncoltak,

láttalak, igen, akkor is, mikor

vadállathanggá változott, s a szív

vérében tombolt az őrült sóhaj.

A fényt futtattad át az erdőn,

hogy elseperje a korom, láng nyomát.

Cikkanó fecskéd a nap felé száll

fénysebességgel, hogy az űrhajók

szembeköpjék a hadirakétákat,

míg a pörgésében meggyorsult körhinta,

vidám sodrásában, egy gyűrűbe fogja

az emberiséget.

Én neked azt is elhiszem, barátom,

hogy a fekete bivaly, amelyet

fürdetsz a Szamos hullámpilléiben,

leveti az éjt, megfehéredik.

Feléd a napok térdet hajtanak,

s siqueirosi, kemény kézfogással

búcsúzik az alkony.


Gy. Szabó Béla – Repülés, 1965


Augusztus 27-én, 1866-ban látta meg a napvilágot Terlanday Emil János természettudós, a barlangok és a kristályszerkezetek kutatója. Kőszegen, Sopronban, Pannonhalmán, majd Esztergomban tanított. Munkáiban a jégbarlangok keletkezésével és a kristályok, illetve testek szerkezetével foglalkozott. Számos művet jelentett meg ezekben a témákban, magyar és német nyelven. Kettőt emelek ki közülük: A sziliczei jégbarlangról (Természettudományi Közlöny, 1893, 1896); Zur Frage der inneren Struktur der Kristalle (Neues Jahrbuch für Mineralogie, 1914).

Lassan véget ér A nyár. Kosztolányi Dezső szomorkás versével kezdem a búcsúzkodást tőle:


A nyár az én szerelmem, érte égek,

halálthozó csókjára szomjazom,

erdőket áldozok szilaj tüzének,

bár ajkam is hervadna el azon.


Görnyedve várom télen a szobámba,

a tűz körül álmodva csüggeteg,

lángóceánját képzeletbe látva,

mely semmivé hamvasztja a telet.


S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,

s zöld pártadísze hullong a fejérül,

virrasztom árva, bús menyasszonyom.


Zokogva már hűlő keblére fekszem,

s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,

sápadt, aszú haját megcsókolom…


Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2026-ban, szűz hava előtt egy nappal


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató