2020. április 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Hó ezüstje,

sziklák ezüstje,

hold-ezüst.

Isten-gyaníttató az est.


És valahol,

visszhangos omladék alól

szól a bagoly.


Lehet-e jobban panaszolni, fájni?

Kínját szívszaggatón

süvölti százszor…


Párjára őszutón a pásztor

botot dobott:

eladta s jót ivott az árán.


A nagy fülesbagoly

ezért jajong

ily rémítőn, ily ősvilági árván.

Hóvirágos Bálint-nap


 

Februári pillanat. Havas pillanat. Hótalan január után. Különben akár ma is megtörténhet. Akár. Mint Jékely Zoltán éppen 66 éve, 1954. február 14-én, Kisorosziban lejegyzett versében.

Hogy lesz-e még havazás e télen, nem tudni? De mindennap egy kakaslépéssel hosszabb a nap. Már jóval egy órával később nyugszik életet adó csillagunk, mintegy hónapja. Este hétkor koromsötét lenne, ha pazarló módon nem szennyezné mesterséges fényével az ember a tájat. Fényszennymentes helyről, úgy 21 óra tájban szemrevételezzük kissé az égboltozatot! Ha felhő nélküli, az ég felragyogtatja milliom csillagát. A fogyóban lévő Hold „C”-je nem zavarhatja szemlélődésünket. Nyugaton a Merkúr már a Nap után lesétált a látóhatár mögé, de a Pegazus még ott pislákol. A Mars tőle a zenit felé keresendő a Háromszög s a Kos között. A Kosban találunk rá az Uránuszra is. A Fiastyúk is szépen látszik, ahogy terelgeti csillagcsibéit. Alattuk a Bika legfényesebb csillaga, az Aldebaran mutatja az utat az égbolt legfényesebb csillaga, a Nagy Kutya Szíriuszához. Erre sétál most a Vénusz is, fényesen ragyogva. Innen megint az ég tetejére hágunk, ott köszönt ránk az Ikrek két fényes csillaga, a Castor s a Pollux. A zenittől kissé északra a Szekeres ötszöge mutatja az irányt a Sarkcsillag felé. A Nagy Göncöl is ott döcög ÉK irányába, rúdja az éppen a látóhatár fölé kerülő Ökörhajcsárra mutat. De hiába keresnénk ez órában, sem a hajnalban a Nyilassal kelő Jupitert, úgyszintén az ott tartózkodó Szaturnuszt, sem a már a Vízöntővel lenyugodott Neptunuszt, nem találnánk ott őket az ég kárpitján.

Hónap közepe. Bálint-nap. Csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni a Kárpát-medencében Szent Bálintot, a szerelmesek védőszentjét. A Valentin-napnak nincsenek hagyományai mifelénk. E tájon, a Kárpát-medencében, de a Balkánon is, a szerelem évszaka, a tavasz, márciussal kezdődik. Ugyanakkor a Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek bölcs tanácsadója, de az epilepsziások védőszentje is.

Február 14. ugyanakkor Szent Cirill s Szent Metód, Európa védőszentjeinek ünnepe a katolikus egyházban. A bolgároknál Szőlőmetsző Szent Trifoné.

Február közepe. Még tart a farsang, de a gazdaember már a munka dandárjára gondol.

Tavaszváró májvirág

 

A szőlőben a trágyázást és a sima vesszők szedését be kell végezni – írja az 1934-es Kincses Kalendárium – Enyhe időjárásnál a hó végén már a vesszők ültetése és a döntés is megkezdhető. Szárazabb és kedvező fekvésű helyen a nyitáshoz is hozzá lehet fogni. Új ültetésű szőlőkben a karókat beállítjuk. Az oltáshoz szükséges vesszőket most kell megválogatni és megszedni… A baromfiudvarban ebben a hónapban kezdetüket veszik a keltetési munkálatok. A tenyésztörzsre nagy gondot kell fordítani, hogy ebben az időben idegen kakasok ne kerüljenek a tyúkokhoz, különben a tenyészet tisztavérűsége csorbát szenved. Ebben a hónapban a ludakra is figyelmet kell fordítani. Ha észrevesszük, hogy a lúd nyugtalan, és szalmaszállal a csőrében ide-oda szalad, ez annak a jele, hogy fészket akar építeni, ezért előkészítjük a ludak tojófészkeit is, amelyek akkorák legyenek, hogy a lúd ott kotolhasson is…

 

Bertha Bulcsú a Táj és évszakokban írja: A tél végét a melegebb szelek érkezése jelzi. A jég hátán ilyenkor egyik napról a másikra megolvad a hó. A kásás jégen már nehéz korcsolyával járni. Megsüpped az acél, s elakad. Éjszaka persze újra megfagy az egész, s reggelre göcsörtös, dorozmás lesz a jég. Ez a másnapos, egyhetes jég száz és száz lábnyomot őriz. A sirályok, szárcsák, vadkacsák, rókák, nyulak és emberek lábnyomát. Csak ilyenkor látszik igazán, hogy mennyi állatnak s embernek akad dolga a jégen.

 

Ebben a hóvirág- s kankalinbolondító időben még a park fekete rigó kakaskája is elnézte a naptárat, s zengve járja be hajnalonta felségterületét, már most hírül adva leendő társának, íme, milyen nagy terített asztalról szedi majd táplálékajándékait.

 

Második hó: február van,

hócsillagok a határban;

fényes puska csöve: durr!

Szedd a lábad, róka úr.


Tiszta kék az égi pálya,

füstölg a házak pipája,

talpas szán a hóba vág,

csörg a fán a száraz ág.


Odalenn a rőt berekben

jég páncélja rengve rebben;

prímet furulyál a szél,

peng a korcsolya-acél.


Havas bundán hosszú öltés:

szürke sávba fut a töltés;

hej, de messzire szalad,

most robog rajt a vonat.

 

Somlyó Zoltán Hóvirágjában is tavasznak robog az idő vonata.

 

Bakterháznak ablakába

hóvirág van egy nyalábba,

hóvirág... hóvirág...

Hej, de hideg a világ.

Az előkeltetett primulák, nárciszok, jácintok bizony megelőzik a szabad földben éppen nyiladozó téltemetőt is. Az ablak belső oldaláról még mindig szebbnek, élhetőbbnek tűnik a világ. Ahogy azt Nemes Nagy Ágnes a Jácint, hóban című írásában olvasható.

 

(…) Áll a kék jácint az ablakban, két üvegtábla közt, és mögötte egy váratlan hóesés hömpölyög. Februári hóesés, nagy pelyhű, vizes, majdnem színpadias, mintha csak markírozná a havat az időjárás: túlságosan szép, idillien kavargó. De sűrű, de zuhogó; a remek kék növény ebben a hózáporban úgy hat, mint egy szürrealista filmjelenet. A fehér háttér előtt kéken, a mozgó háttér előtt mozdulatlanul, a hóháttér előtt teljes növényi gálájában olyan kihívó kontraszt, amilyet csak nagy fejtöréssel lehetne kimódolni, ha véletlenül nem állna itt az orrom előtt.

(…) Esik, zuhog, tündöklik (…) Esik a hó a jácint háttereként, és (…) ahogy zuhognak felülről lefelé a fehér függőlegesek, a pelyhek, a szálak, a rojtok, úgy kezd lassan-lassan fölfelé emelkedni a virágcserép (…) Nem biztos, a szemnek egyáltalán nem biztos, hogy a hó esik; könnyen lehet, hogy ellenkezőleg történik a dolog: a virágcserép emelkedik. Szinte észrevétlenül kerül följebb, eleinte egy gondolatnyival; egy másodpercre meg is billen, mint egy sí-lift induláskor, aztán lassan, végtelen óvatossággal, filmszerű simasággal kezd fölfelé…

 (…) ami most történik, az (…) mennybemenetel.

 Ki hitte volna ezt egy egyszerű (műanyag) virágcserépről?

 

Szabó Lőrinc a Három szonett a téli Hévízről első darabjában, A tó, reggelben szintén a profán szakralitás csodájáról ír.

 

Hogy füstöl a csúzölő csodató

sárkánytúrta büdössár-krátere

a téli fák közt! Hogy száll ég fele

a kék víz, a bolond víz! Mintha hó


pelyhezne, fölfelé; vagy illanó

ingét tündérraj vetné szakadatlan

(bujkálva persze, mert máris amott van,

mikor szinte itt látod villanó


habtestüket)… Hogy játszik, imbolyog

lassan s puhán a fehér pára! Hogy

böfög s foszlik végtelenbe a táj!


Rőt lótusz a vizen; zöld levelén a

nyarat vartyogja kollégám, a béka;

s a parton még vacog a február.

 

Hóvirágos, májvirágos február farkát kívánva, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020-ban, Bálint napján