Kinőni a földből, növekedni. Mint a bokrok. Naiv játék, szinte szertartásosan komoly és együgyűen méltóságteljes. Tavaszi szertartás. De e sorok szerzője nem tud már többet tavaszt játszani. Öt napja megtért örök figurái – A Nagy Ho-Ho-Ho-horgász, Pom-Pom és Süsü, a sárkány – öröklétébe. Csukás István, a nagy mesélő, de a természet nyelvét is értő költő, a bumfordiságot is megénekelte:
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Közép-európai tavasz. Lassan már letehetünk arról, hogy nagy havat lássunk az idén, nem úgy, mint Petri György Februári hajnalában:
Egykor, 1848 februárjában, Pesten így énekel(het)te meg Petőfi Sándor A tél halálát:
Durva zsarnok, jégszivű tél,
Készülj… készülj, a halálra!
Jármodat megunta a föld,
És ledobja valahára;
Szabadság lesz! ím, az ég is
Ideszegődött a földhöz,
Fegyvertárából, a napbul,
Tűznyilakkal rád lövöldöz.
Meg fogsz halni, vad, bitor tél!
Addig él csak minden zsarnok,
Míg magok alattvalói
Szabadságot nem akarnak;
Hogyha egyszer a raboknak
Akaratja ki van mondva,
Összeomlik börtön és lánc,
S elenyészik híre-hamva.
Harcolj, harcolj, föld, a téllel,
Ne félj, megbirod, levágod,
S szabadságodat kivívod,
Tavasz a te szabadságod.
Eljön, eljön a szép tavasz,
S hoz virágokat kebledre,
És szivárványt diadalmi
Koszorúnak a fejedre!
Nézd, amelynek rabja voltál,
A tél maga érzi vesztét,
Dúlt arcán megtört szemébül
Sűrü könnyek omlanak szét.
Hah, ki eddig csupa jég volt,
Most hogy olvad, mily gyáván hal!...
Nem csoda, hiszen testvér a
Gyávaság a zsarnoksággal.
Micsoda kép! A párizsi februári forradalom elűzte Lajos Fülöpöt. És kikiáltották a második Francia Köztársaságot. A francia forradalom a népek tavaszának meghatározó eseménye volt.
Kerüljünk kicsit felénk közelebb, térben és időben: 1934-ben írta volt Jékely Zoltán a Bátortalan tavaszodásban:
Száguld a koldus-szagu tél,
szirmok esőjét záporozza.
Emlékeim felé, elálmodozva,
egy mag-vitorlás ringva útrakél.
Utána megremegve bámul a
kis pipehúr – érzelmes pici kék szem –
és búcsut int a rom-kőkeritésen
a primula.
S csak száll a mag, mint égi készülék,
mely ismeretlen csillagokba indul,
de nem jut a felhők határain túl:
körülveszi s lehúzza majd a jég.
Zordon múlt. 1514. február 28-án Dózsa György párbajban legyőzte az epeirosi Ali vitézt. (Székely János Dózsájában mily szuggesztíven adta ezt elő Nemes Levente a Stúdió Színpadon anno!…) Húshagyókedden történt a párviadal, a Nándorfehérvár alatt elterülő mezőn. Rövid küzdés után Dózsa egy óriási csapással levágta ellenfele jobb karját, majd kivégezte. A törökök futásnak eredtek, és Nándorfejérvár környéke a törököktől egy időre megszabadult.
Tíz évvel azelőtt, 1504. február 29-én – akkor is szökőév volt –, az előre tudott idejű holdfogyatkozást használta fel Kolumbusz Kristóf a jamaicai indiánok megrémisztésére, s ezzel behódoltatásukra.
Lám, a természet mélyebb ismerete mily előnyöket ad az ismerőnek!
Március. Régi magyar neve böjtmás hava. A március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire márciusra esik.
Ahogy Junó, azaz Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak.
Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hónap fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a márciushoz kapcsolja az emberiség.
Március. A megújulás, a tobzódás, a kezdés és újrakezdés, a remény évszaka. Az ezerszínű pasztellszínek tanyája.
Március elsején született Firenzében 575 évvel ezelőtt, 1445-ben, a quattrocento legjelesebb mestere, Sandro Botticelli.
Egyik híres képét, a La Primaverát – ma a firenzei Ufizzi képtár tulajdona – 1477 után festette. Ovidius és Lucretius szellemét idézi. (Régvolt idők magyaróráin Zoltán Ildikó tanárnőnk a Bolyaiban, amikor a reneszánszhoz ért, szinte bevezetett ebbe a kertbe, amelyet valahol az észak-itáliai dombok közt engedett sejtetni, hogy aztán elmondhassa: a reneszánsz azzal kezdődött, hogy az Ember kiment egy dombtetőre, szétnézett a tavaszi tájon, és azt mondta, hogy ez szép.) A reneszánsz első pillanata csak tavaszkezdet lehetett: a sötét középkor embere visszatalált a Természetbe. Botticelli képéről árad a harmónia, az elegancia és a szépség. Egyesek szerint a termékenység, a tavasz buja növekedésének allegóriája. Mások az újplatonista szerelemeszmény kifejezőjeként tekintenek reá. Értelmezéséről mai napig vitáznak. Egyesek szerelem-, mások halálallegóriának tekintik. A teljesen árnyéktalan, örökkévalóságot sugalló kertet számtalan virág díszíti. Mintegy ötszáz növényfajt s százkilencven virágot azonosítottak a festményen.
Jobb oldalon a halottlilába öltözött Zephürosz fújja be magát a kertbe. A szelek legenyhébbike a növények oltalmazója. Esőt, kora tavaszi esőket hozó isten. A nyugatról érkező szél Itáliának a tavasz kezdetét jelentette, ellenben a görögöknek rendszerint vihart és esőt hozott. A második alak Khlórisz – a virágok és a tavasz istennője (görög neve sárgászöldet jelent) –, szájából virágok girlandja ered. Eredetileg nimfa volt, akibe Zephürosz, a nyugati szél istene szeretett bele. A harmadik alak Flóra: a két szerelmes házasságkötése után Khlóriszból lett. Zephürosz és Flóra nemzették a kerteket és a tavasz virágait. Flóra ünnepe nagyobb jelentőségre a reneszánsz korabeli neopogány irányzat megújulása nyomán tett szert a kor humanistái között.
Wierdl Zsuzsanna restaurátor és Prokopp Mária művészettörténész véleménye szerint valószínűleg Botticelli egy igen korai freskóját találták meg néhány évvel ezelőtt Esztergomban, Vitéz János egykori esztergomi érsek dolgozószobájában. A főpap az elmélet szerint palotája kifestésével Filippo Lippit bízhatta meg, akivel Magyarországra érkezett Botticelli is. A freskórészleten (mely tőle származhat) a négy erényt ábrázoló nőalakok közül a Mértékletességet ábrázolja. A nagy részben megsérült és az idők folyamán rosszul restaurált festményen sikerült megtalálni a művész valószínűsíthető szignóját. A kép az esztergomi vármúzeumban tekinthető meg. Vitéz János studiolója a benne rejlő falképekkel 2009-ben elnyerte az Európai Örökség címet.
Csukás István, Petőfi Sándor, Jékely Zoltán, Dózsa György pedig a mi becsülendő örökségünk.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 506 évvel Dózsa György párbaja után
Sandro Botticelli: La Primavera, részlet – Zephürosz, Khlórisz és Flóra
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
