2024. august 22., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Téka-séták és tárlatvezetés, könyvbemutatók, könyvvásár és könyves gyerekfoglalkozások, Bolyai Műhely – címszavakban így írhatjuk le az idei Téka-forgatagot. 

Szerdán 17 órakor a Gyerekek, ruhák, könyvek. Egy grófnő mindennapjai című kurátori tárlatvezetéssel indítja az eseménysorozatot a könyvtár. A kiállítás Teleki Sámuel feleségét, iktári Bethlen Zsuzsannát mutatja be a könyvei által. A tárlatot színesítik gyerekeihez és férjéhez írott levelei, ékszer- és ruhaleltárai, a kortársak visszaemlékezései, a korabeli hírlapok rá vonatkozó tudósításai, melyek révén a grófnő mindennapjaiba is betekintést nyerünk. 

Csütörtökön a már hagyományos vezetett sétán – Főúri palota és tudományok hajléka – vehetnek részt az érdeklődők 11 és 18 órától a könyvtár rejtett tereiben. Itt megismerkedhetnek a Teleki Téka épületének és lakóinak történetével, és természetesen az intézmény szívében elhelyezkedő múzeumkönyvtárat is megcsodálhatják. A sétákon egyszerre legtöbb 50 személy vehet részt, érkezési sorrend szerint.

Pénteken indít a Könyvudvar, az elmúlt években már megszokott helyen, a várban. Az előtte nyíló Téka-terasz ad otthont péntek és szombat délelőtt a könyves gyerekfoglalkozásoknak és a Téka-pikniknek, amelyet 7–11 éves gyerekeknek ajánlanak. A középiskolás korosztályt szombaton délután várják a könyvtárba a Tékasztorik című instagramos foglalkozásra. 

A könyvbemutatók sorát péntek este nyitja a Mentor Könyvek Kiadó rendezvénye, Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetét a szerző jelenlétében Sebestyén Mihály és Király István ismerteti. Szombat délelőtt a Teleki Téka udvarán, a diófa alatt Csepreghy András és Csepreghy Henrik Változó korok, változó városképek című kötetét mutatja be a Mentor Könyvek Kiadó. Ezután Novák Csaba Zoltán, Vajda András, László Lóránt és Sólyom Andrea beszélgetnek a szerzőkkel a Kriterion Könyvkiadó 20. századi sorozatának idén megjelent könyveiről: Hullóidő. Szerk. Bárdi Nándor; Gagyi József: Villanyos és közössége; Sárándi Tamás: Függőben. A román kisebbség helyzete Észak-Erdélyben (1940–1944); Kovács Eszter: Egy kis figyelmesség. Informális hálózatok és gyakorlatok a Gyergyói-medencében (1970–1989). A szombati könyvbemutatókat az Erdélyi Múzeum-Egyesületé zárja: Egyed Emese Francia iskola című tanulmánykötetéről Ungvári-Zrínyi Ildikó és Haller Béla beszélget. Vasárnap délben a várban a Téka-teraszon Láng Orsolya Ház, délután című (Lector Kiadó) verseskötetéről beszélget a szerzővel Lázok Klára.

Az idén is meghallgathatjuk a Téka-forgatag részeként a várbeli Téka-teraszon néhány vásárhelyi könyvklub könyves kibeszélőit. A Gemma kávézó olvasókörének meghívottja Visky András, az idén megjelent A test történeteiről beszélget a szerzővel Lázok Klára vasárnap 11 órától. 13 órától az Anya olvas könyvlub színeiben pedig Kosztolányi Dezső Pacsirtájáról gondolkodnak együtt Kádár Annamária és Nagy Edit pedagógus, Csatlós Tünde moderálásával.

Újdonságnak számítanak a Téka-forgatag keretében az Edunium Egyesület és a Bolyai Collegium Alapítvány által szervezett Bolyai-foglalkozások. Pénteken 17 órától a Teleki Téka olvasótermében kerül sor Szilágyi Mihály Hangzó képletek. A Bolyaiak és a zene című előadására, Henn János színművész és Péter Béla hegedűművész közreműködésével. Pénteken Hajdu Zoltán, szombaton Kálmán Attila vezetésével várják a közönséget kollégiumi sétára a Bolyai Collegium Alapítvány szervezésében. Ugyanakkor a várban, a Téka-teraszon péntektől vasárnapig interaktív gyerekfoglalkozásra várja a fiatalokat az Edunium Egyesület. 

A Téka-forgatag részletes programját a Teleki Téka

Facebook-oldalán találhatják meg, illetve a Vásárhelyi Forgatag nyomtatott műsorfüzetében.


Fotó:  archív



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató