A tánc és a mozgás dramaturgiája

Színháztudományi konferencia

Ezzel a címmel szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemdecember 13-án, ma 25. alkalommal  nemzetközi színháztudományi konferenciát a Stúdió Színház előterében.

Az emberi test színpadi jelenléte, a testek közötti kapcsolatok és érintések, a mozgás által strukturált tér és idő mind tanulmányozásra érdemes jelenségek, melyekkel korunkban az új dramaturgia mellett más művészeti és kutatási területek is előszeretettel foglalkoznak. A mozgás különböző szakrális formái, a rituális táncok, a társasági vagy a szórakoztató táncok sokat elárulnak egy közösség kultúrájáról, értékeiről és a viselkedést szabályozó írott vagy íratlan törvényekről. A mozgás és a tánc fejlődése és története, a művészetekben és a társadalomban gyakorolt szerepük olyan tudományágak számára jelentenek termékeny kutatási területet, mint az antropológia, esztétika, szociológia, pszichológia, művészettörténet, színháztörténet, színháztudomány, és a felsorolás hosszan folytatható. A néptánc különböző formáitól kezdődően a társasági táncokon át a művészileg leginkább kidolgozott klasszikus balettig vagy kortárs táncművészetig és mozgásszínházig, illetve az olyan, műfajilag nehezebben behatárolható eseményekig, mint amilyeneket Jérôme Bel vagy a hozzá hasonló művészek kezdeményeznek, a tánc nem csupán előadás vagy egy előadás része, hanem, úgy tűnik, alapvető emberi szükséglet. A hagyományosan előadás jellegű formák mellett, mint amilyen a balett, a tánc, ugyanakkor bizonyos művészeti alkotások szerves része is lehet. Ilyenek a zenés színház, az opera, az operett vagy a zenés film és az egyre inkább teret nyerő táncfilm. A mozgásban levő test kifejezőereje, akár egyéni táncban, akár párban vagy csoportban nyilvánul meg, képes átlépni a kulturális, társadalmi, nyelvi határokon, és más formában nehezen közölhető érzelmi tartalmak közvetítésére alkalmas. A mozgás és a tánc dramaturgiája különleges alkotási és kutatási területek, melyek az emberi test kultúrtörténetére és jelenben játszott szerepére is rávilágítanak. A tánc filozófiai dimenzióit számos klasszikus és kortárs gondolkodó boncolgatta, például Friedrich Nietzsche, Maurice Merleau-Ponty vagy Gilles Deleuze. Az új dramaturgiát kezdeményező alkotók és elméletírók, mint például Marianne Van Kerkhoven, a bonyolult tartalmak mozgás általi tolmácsolásának lehetőségeit kamatoztatják és elemzik. Az antropocén korszakra egyre hangsúlyosabban jellemző a természettől és a természetestől való eltávolodás. Ebben a kontextusban a tánc olyan kommunikációs és kölcsönhatási eszköz, amely a testünkben való fizikai létezésünk alapjaihoz, az érzelemteli mozgás egyedi anyagiságához csatol vissza bennünket. A tánc és a mozgás, valamint a hozzájuk csatolható új dramaturgia a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 25. nemzetközi színháztudományi konferenciájának központi fogalmai. Kutatókat, alkotókat, egyetemi oktatókat, egyetemi hallgatókat és a téma iránt érdeklődőket egyaránt várnak a Köteles utcában zajló beszélgetésre. A konferencia előadásai román, magyar, angol és francia nyelven zajlanak. (közlemény)