Karácsonykor számtalan gondolat vetődik fel bennünk. Az ünnepi hangulat megteremtésében és e napok lényegének mélyebb megértésekor azt érezzük, hogy karácsony akkor van, amikor a béke és a szeretet csendesen beköltözik az életünkbe. De nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a csodák ideje, amikor újra hinni kezdünk a jóságban és az emberségben. Ugyanakkor elmondható, hogy ilyenkor az ég és a föld találkozik, Isten szeretetének fénye megvilágítja a világot, hiszen a betlehemi csillag fénye ma is emlékeztet, hogy minden szívbe beköltözhet a béke és a remény. És hogy mi a karácsony üzenete? Talán egyszerűen az, hogy soha nem vagyunk egyedül; a szeretet mindig megtalálja az utat hozzánk.
Dr. Gyéresi Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa:
Szárnysuhogás a tisztaszobában
– Minden gyermek arra vágyik, hogy foglalkozzanak vele, meséljenek neki, válaszoljanak a kérdéseire, játsszanak vele, énekeljenek neki, öleljék meg, figyeljenek rá. Így van ez most is, így volt régen is. Én a legjobban azt szerettem, ha meséltek nekem, miközben a családi albumokban a fekete-fehér fényképeket nézegettem.
A kedvencem ez a kép: anya és apa hat szép gyermekével. Édesanyám családja. Hatan voltak testvérek: öt leány és egy fiú.
Anyukám mindig szívesen mesélt a karácsonyi ünnepekről, a szép, meghitt, szeretettel teli napokról. Az összetartó erőről és arról az elszakíthatatlan kapocsról, ami a testvéreket összefűzte. Két hatalmas ágyban aludt a hat gyermek, volt bőven alkalom az összebújásra, a mesére, a kacagásra, a csínytevésre.
De a legizgalmasabb a csodavárás volt szenteste előtt. A gyermekek már napokkal előtte észrevettek bizonyos jeleket, amelyek erőteljesebben megdobogtatták a szívüket, kipirosították az arcukat. A kisebbek sejteni vélték, hogy ki is valójában az angyal, hogy a szülők és a nagyobb testvérek cinkosan összejátszanak, hogy létrejöjjön a varázs, az ünnepi csoda.
Édesanyjuk éjszaka főzte a szaloncukrot, ezüst- és aranyszínűre festette a diót, az apró piros almák is a díszítés elemei voltak. Formákba öntött kekszet sütött, az is mind a karácsonyfára került. Tarka papírból díszeket formáltak a gyermekek, a kicsi vattapamacsok a havat idézték. Színes kis gyertyák égtek, és a fenyőfa csúcsára csillagot tettek. – A mi családi ünnepünk – mesélte anyukám – nem az ajándékokkal való elhalmozásról szólt, a mesébe illő, nagy feldíszített fenyőfa látványa és annak máig őrzött illata jelentette számunkra az ünnep boldog, felemelő érzését.
A tisztaszobában állt a fa, az utcára néző, szépen berendezett szobában, ahová a gyermekek nem mehettek be akármikor. Minden karácsonykor, miután megszólalt a csengő, a gyermekek berohantak a szobába, körbeállták a káprázatos fényű fenyőfát, megfogták egymás kezét, és elénekelték a Mennyből az angyalt. Aztán kántálók érkeztek, az apa kinyitotta a szoba ajtaját számukra is, és mindannyian együtt énekeltek velük. Megkínálták őket kaláccsal, szaloncukorral, édes almával.
De azon a karácsonyon máshogyan történt. Megszólalt a csengő, és az egyetlen fiúgyermek hirtelen lenyomta a kilincset, elrugaszkodott a küszöbtől, majd megtorpant. A lányok is ott tornyosultak mind mögötte, és jó mélyen beszívták a levegő szokatlanul édes illatát. Ferike elképedve suttogta: Érzitek? Látjátok ti is? – kisebb-nagyobb fénygömbök lebegtek a levegőben, a léghuzat sem rebbentette szét őket. – Édesanyám, édesapám, jöjjenek ide! – kiáltott fel a legnagyobb lány, Rozika. Amint a szülők beléptek a szobába, a fénygömbök a fa tetején lévő csillag dísz köré gyűltek, ott keringtek. A szobába belépő édesanya lehajolt, és egy fehér tollpihét emelt fel a földről. A fény felé tartotta, és a karácsonyfa irányába fújta. Szállt a pihe, szállt a fa felé, a gyermekek szíve pedig megtelt hálával, szeretettel, és mindenki hitte a csodát, hitt az angyalok létezésében, hitt a kis Jézus születésében.
A fotó – melyet Gyéresi Júlia bocsátott a rendelkezésünkre – 1948-ban, Szabó Miklós fényképészeti műtermében készült Marosvásárhelyen, a Széchenyi tér 17. szám alatt
Ötvös József volt vártemplomi gyülekezeti lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora:
Nagyapák karácsonya
– Nagyapai karácsonyi feladatokra gondolva sokszor az az érzésem, elég sűrűn következnek egymás után az ünnepek, pedig éppen bennük és általuk van ereje az életnek.
Karácsonyban mindig újjáéled a szeretet: Isten szeretete, az ember szeretete, a család szeretete. Sokszor az az érzésem, karácsonyi ünneplés nélkül az emberiség elfelejtené a szeretet gyakorlását, mert Jézus születése a megszüntethetetlen szeretet forrása.
A karácsonyi evangélium ismételt évi meghallgatása olyan, mint amikor a folyót szerető egyén megkeresi a Maros vagy Olt forrásvidékét, és engedi magában a kiapadhatatlanság csodájának átélését.
A karácsony eredetének forrása örök és változatlan, mert Betlehemben a mennyei örök szeretet emberi létben földre érkezett, csak ennek emléke és megünneplése változik állandóan, ez természetes is, hiszen az idők, szokások változnak.
Úgy gondolom, a bennünk rejtőző régi karácsonyok nosztalgiás visszavágyódások az emlékekben megszépült gyermekkorba, de Jézus születését ma is ugyanolyan kíváncsisággal, őszinte gyermeki lelkülettel és igazi angyalvárással ünneplik cseperedő unokáink. Ez is igazolja, Jézus születése örök érvényű, legfeljebb tudatos vagy tudattalan hozzáállásunk változik a korok divatja szerint.
Minden karácsonykor eszembe jut az a gyermekkori havas hangulat, amikor még villanyvilágítás sem zavarta meg a pókai kántálások titokzatos öröménekét: Szívünk vígsággal ma bétölt. Szórványosan még felcsendül a kántálóének, de már okostelefonról olvassák le az ének szövegét, ami így is hirdeti: Csillag villog.
Erdélyi templomok tornyán ragyogó betlehemi csillagok védelmében kívánunk az újság szerkesztőinek, a lapot kihordó postásoknak és minden kedves olvasónak áldott karácsonyi ünnepeket!
Szabó Eszter rádiós, olvasás-népszerűsítő:
Sok mindent tanított nekem az elmúlt évek karácsonya
– Emlékszem, a koronavírus idején videón hívtuk fel a párom családját, hogy közösen tudjuk kibontani az ajándékokat. És amikor egyik pillanatról a másikra rám borult a fa, képesek voltunk együtt meglepődni és nevetni, annak ellenére, hogy csak az online térben lehettünk együtt.
Aztán jött egy következő karácsony. A kislányom akkor már nagyon közel volt az első születésnapjához – január elsején született –, és a sok ajándéktól másnap elkezdett dadogni, és abba sem hagyta két héten keresztül.
Akkor, azt hiszem, egy kicsit haragudtam magamra és a világra. Tavaly volt ugyanakkor az első karácsonyunk egy teljesen új városban, az első saját otthonunkban. Akkor, azt hiszem, túlságosan is szerettem volna tökéletessé tenni ezt az alkalmat, végül pedig elszaladt mellettem minden.
Felnőttként már egyáltalán nem egyértelmű, hogy miként szeretnénk megélni az ünnepet, főleg, ha gyermekeink is vannak, és néha csak úgy átesünk az egészen. Az érzések is csak átviharzanak rajtunk. Idén nagy bennem a csend. Amikor felkértek ennek a kérdésnek a megválaszolására, azt hiszem, hogy talán meg is ijedtem ettől. Most, végiggondolva az elmúlt évek karácsonyi szellemeit, talán éppen most születik újjá bennem, most kap új jelentést. És azután talán arra is rájövök, hogy miként szeretném ezt átélni.
Bizonyos időközönként változik az ember, és azt hiszem, hogy ezzel együtt változnak bennünk ezek a fontos jelképek is. Hiába sugallják ezt a reklámok vagy a filmek – szerintem a karácsony annyiszor töltődik fel új jelentéssel, ahányszor csak megünneplik a Földön. Ebben az évben a szentestét egy hétvégi házban fogjuk tölteni.
Ismeretlen terep. De majd előtte és utána megnézzük itthon a Harry Potter ötödik részét, a Ki vagy, doki? valamelyik karácsonyi kiadását, de lehet, hogy az Igazából szerelem is belefér majd. Ezek pedig ismerősök, és megnyugvással töltenek el. A többihez majd alakítom a lelkem. Ki tudja, mivé leszek?
Miriszlai Miklós költő, grafikus:
Csillagszórók ideje
– A gyermek, aki már megélt szentestét, de még a tizedik életévét nem, izgalommal gondol a közeljövőre, hiszen lesz gyertyagyújtás, csillagszórózás és a karácsonyfa alatt talált dobozok kibontása.
Az előbbiek segítenek kivárni éneklés közben az utóbbit. Igaz, a ragyogó arcok, az egybegyűlt családtagok puszijait, az ünnepi jókívánságokat még át kell élni, mert nem könnyű a gyermek élete, különösen ünnepi alkalomkor.
A boldog este, meg a szép, jó esetben fehér napok azonban hamar elillannak, csak a friss élmények, emlékképek maradnak valameddig, meg a csendben szikkadó fenyőfa.
A legfényesebb emlékkép, a csillagszórók fénye, még Szilveszter napján is bevillan, és csak egy nagymamika szükségeltetik a kései csillagszórózáshoz, aki gondolkodás nélkül teljesíti az imádott unoka kívánságát.
Az eredmény égő fenyőfa, és a jó szerencse, hogy apus is otthon tartózkodik, s leborítja a fáklyát, majd az első, kéznél lévő pléddel megfojtja a tüzet, mielőtt belekapna a falépcsőbe. Nagymamika sem áll lefagyva, gyorsan hívja a tűzoltókat, akik megérkezve nyugtázzák, hogy már csak a jegyzőkönyvet kell megírni, s a pár biztató szóba csomagolt ejnye-bejnyét hátrahagyni.
E röpke szösszenet megtörtént esemény felidézése, és csak a tanulság megfogalmazása következik: gyújtsuk el az összes csillagszórót szenteste, ne maradjon Szilveszterre!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
