2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerdán reggel olvastam egy központi lapban, hogy egy illető koronavírusban elhunyt édesanyja egészségügyi dossziéját szerette volna megnézni, de a kórház menedzsere azt mondta, hogy csupán a halott beleegyezésével adhatja ki.

Ezt a bődületes választ ráadásul írásban közölte a halott családjával. A kórházmenedzser neve – bár a sajtóban leírták – nem fontos. Ami ennél fontosabb, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) régi tagja. Igaz, közben 2019-ben kis kitérőt tett az ALDE-ba, Viorica Dăncilă környezetvédelmi miniszternek nevezte ki, majd 2020-ban – akárcsak a bibliai tékozló fiú – újra visszatért a PNL-be, és bizonyára érdemei elismeréseként október 26-án kinevezték a ploieşti-i megyei sürgősségi kórház élére. Ráadásul idén ez az ötödik vezető tisztség, amelyet betölt.

Az említett Covid-kórházban az utóbbi időben problémák voltak az oxigénellátással. Az igazgató tagadja ezt, állítása szerint addig volt gond, amíg ő oda nem került. Sőt, tagadta, hogy a hibás lélegeztetőgép és az akadozó oxigénellátás okozta volna a 71 éves beteg halálát. A beteg dossziéjában az állt, hogy szívproblémákkal született, és az orvosok állítólag azt mondták, nem éri meg a 18 évet. Aztán megérte, sőt férjhez is ment. Akkor meg azt mondták, nem lehet gyereke. A „konok” beteg azonban két gyermeket hozott a világra, és megérte a 71. születésnapját is. A gyermekei szeretnék tudni, mibe halt bele, a szíve vitte el vagy a vírus? A kérést – mint már említettük – a kórház vezetője azzal utasította el, hogy csupán az elhunyt beleegyezésével adhatja ki a dossziéját. „Jöjjön vissza a halott a sírból, vagy pereljenek be – volt a válasz –, a dossziét vagy akkor kapják meg, ha a halott visszajön, vagy ha megnyerik a pert.”

Romániában minden lehetséges. A kórházak ellen indított perek évekig elhúzódhatnak. Ezért is fordult az elhunyt lánya a sajtóhoz, és teljes hanganyagot szolgáltatott az édesanyja 13 napjáról a beutalástól a haláláig.

Az egészségügyi minisztériumtól a környezetvédelmi minisztériumon át számos fontos funkciót betöltött kórházigazgató pedig bizonyára megússza: megvédi a párt, és a hibás, szokás szerint, a beteg lesz. Viszont leckét adott „szakmaiságból”. Megmutatta, hogy nem szabad viselkedni és egy intézményt vezetni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató