A stimulált agysejtek kora

 A február 6-án megjelent szövegemben Sütő András egyik, 1947-ben megjelent cikkéből idéztem; a proletárdiktatúra első ábécéskönyvét dicsérte meg, elvtársi (azaz hozzá nem értő) módon: „A könyvben nincs szótagolás. A leckét olvasó gyermek nem töri darabokra lépten-nyomon édes anyanyelvének lüktető zeneiségét.” 

 A „lüktető zeneiségre” is sor kerül majd (a gimnáziumi osztályokban), előbb azonban a szótagolás szabályaival kell tisztában lenniük a nebulóknak. Ugyanis a sor végén el kell választaniuk a hosszabb szavakat, s nem mindegy, hogy miként teszik azt. A szótagolás másik haszna: segít a helyesírás elsajátításában is. Amikor egy kisiskolás az „András bácsi jól feladta a leckét” mondatot írja le, akkor akaratlanul is szótagol, mert az ujjacskái még lassan kondorítják a betűk szárait és horgait. Jó is az, ha a szája gyorsabb a kezénél, mert ilyenformán van ideje megfontolni az elválasztást is: And-rás (három mássalhangzóból kettő marad, egy átmegy a következő sorba); bá-csi (a kétjegyű mássalhangzókat nem választjuk el). A ’feladta’ elválasztásánál is vigyázni kell: az összetett szavakat (így az igekötős igéket is) az összetétel szerint választjuk el: fel-ad-ta (és nem: fe-lad-ta). Az igekötő után következik az ’ad’ szótő, amihez a múlt idő (határozott / tárgyas ragozású) jele társul, ráadásul nem teljes hasonulás van, csak részleges (kiejtve: atta, leírva: adta), ezért a fel-ad-ta elválasztás minden igénynek megfelel… 

 Kérem a kedves olvasót, hogy az előző bekezdést csupán tudományos-fantasztikus novellarészletnek tekintse, amelyben az idősíkok ugyanvalóst összekeveredtek; ugyanis a fenti nyelvtani fogalmak és szabályok nem egy hét alatt, hanem több tanéven át jutnak be a nebulók szürkeállományába. Jó, ha bekerültek, mert akkor húsz év múlva is előhívhatók; s az a lényeg, hogy a harmincas éveit taposó magyar anyanyelvű polgár hibátlanul írjon és fejezze ki magát. Sajnos nincs rá esély. Mert a mai tanrendből kidobáltak egy csomó, haszontalannak ítélt módszert, amelyeknek jó helyük volt ott, de már nem kerülnek vissza, mert a modern kor úthengere (= a digitalizáció, valamint a ’kritikai viszonyulás a változatos kommunikációs helyzetekben elhangzó szövegekhez’) eltiporta az egészet. A ’tantervi sajátos kompetenciák’ között effélékre kell kitérnie a tanárnak (a mostani nyolcadikos tankönyv szerint): „Az érvelés elemei: tézis, hipotézis, indoklás; példa és bizonyítás, az ellenvetések kezelése. Érvelés és meggyőzés: a meggyőzés technikái [fokos, bunkósbot?], az értelemre ható tények és bizonyítékok, az érzelmekre ható stratégiák.” Ha ezt nyolcadikban mind megtanulják, akkor az érettségi bizonyítvány mellé nyugodtan odatehetnek még három oklevelet is: filozófia, lélektan és médiatudományok.

 Az új nyolcadikos tankönyv tekintélyes részét az internetről másolták le, de nem csiszolgatták meg az érdesebb részeket. Íme egy részlet: „A könyv orvosság. – Az olvasás mérsékeli a stresszt. A könyvolvasásnak sok pozitív kihatása [?] van a testre és a lélekre: fejleszti a képzelőerőnket, a fantázia pedig segít ellazulni. Aki rendszeresen olvas, stimulálja az agysejtjeit, kognitív képességét fejleszti, javítja a szókincsét és a koncentrációs készségét.” [„Kihatás = nagy, erős hatással van valamire.” Tehát a „sok pozitív” nem kell.] 

 Lefordítom, jó? „Aki rendszeresen olvas, az… fogékonyabb lesz a világ megismerésére, bővíti a szókincsét és jobban tud összpontosítani.” A „stimulálja az agysejtjeit” kifejezést azért nem fordítottam le, mert nem tudom, mire gondolt a szerző a lehetséges öt szinonimából: ösztönöz, ösztökél, nógat, izgat, ingerel. (Nota bene: az ösztöke egy hegyes végű bot, amivel a málhás szamarat buzdítják serényebb mozgásra.) Végül is, ha a stimulálás nem öncélú és nem okoz elhízást – vagy maradandó egészségromlást –, akkor nem kárhoztatható… 

 A mai fiatal nem elégszik meg ennyivel. „Még az érzelmi intelligenciára is pozitív hatással van az olvasás [hajjaj, még csak arra igazán!] – írják a tudósok a tanulmányban. Mindezek a pozitív hatások megnövelik a várható élettartamot. [Vagy nem.] Az idő tehát, amit az ember olvasással tölt el, a végén jóváíródik, és [hosszú vagy rövid?] élettartam formájában kifizetődik.” [Tévedés, ugyanis az élet egy nullszaldós üzlet: porból lettünk és porrá leszünk!] 

 A csábítás trükkje: „Annak, aki naponta csak egy fél órát egy könyv olvasásával tölt [= bár harminc percet olvas], szignifikáns túlélési előnye van azokkal szemben, akik nem olvasnak.” – Kivéve azt a szignifikáns esetet, amikor egy analfabéta tégla lenullázza a túlélési (esélyt és) előnyt.

 A végszó méltó az eddigiekhez: „Milyen stílusrétegbe és szövegtípusba sorolható a fenti szöveg.” Szerintem ’tankönyvbe ez is elcsúszik’ típus, de nem engem kérdeztek. Kérem a tankönyv összeollózóit: nevezzenek meg 5-5 réteget és típust, amelyek közül a diákok megtippelhetnek egy-egy lehetséges választ. Nem hinném, hogy a fenti magazinhablatynak köszönhetően válnak könyvbarátokká a mai diákok… El tudom képzelni, ahogy szünetben összegyűlnek a platánfa árnyékában, és arról faggatják az osztályelsőt: „Mekkora szignifikáns túlélési előnyt saccolsz magadnak?”

 Ellenpontként egy nyelvtani fogalom meghatározását idézem az 1972-ben megjelent – és klasszikussá vált – tankönyvből: „Az IGE cselekvést, történést, létezést, állapotot jelölő szó, amely egyben megjelöli a cselekvő személyét és számát, a cselekvés módját és idejét, s még a cselekvés tárgyának a minőségére is utalhat.” (Kuszálik Piroska: Nyelvtan a VIII. osztály számára. Tankönyvkiadó, 1972; még vagy húsz évig adták ki, évenként, minimális változtatásokkal.) Ha a mai tankönyveket a hajdani elvek és módszerek alapján szerkesztenék, akkor a mai diákok is könnyedén tudnák elemezni valamely ige jelentését. Példa: az ’elolvasnátok’ ige toldalékai alapján pontosan lehet tudni, hogy ’rátok’ vonatkozik (többes szám második személy); feltételes mód, jelen idő; tárgyas ragozás (= ezt a könyvet ismét elolvasnátok, ha még meglenne a polcotokon). Nehéz? Aki nyelvtanórán odafigyelt, annak biztosan nem.