2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem szerepelt feltétlenül a magyar küldöttség éremvárományosai között, mégis aranyérmet tudott nyerni a taekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana. A fináléban magabiztosan, mindkét menetet megnyerve 2-0-ra győzött.

A mindössze 18 éves sportoló keresztnevéből is sejthető, hogy nem Magyarországon született, hisz neve ebben a formában nem anyakönyvezhető. Ő azonban a Kanári-szigeteken született, Madridban él, és Spanyolországban sajátította el a sportág fortélyait. Magyar szülei révén azonban – a spanyolok unszolása ellenére – úgy döntött, Magyarországot fogja képviselni. Fiatal kora ellenére nem esélytelenként érkezett a francia fővárosba, ugyanakkor arra, amit a pénteki versenynapon a fináléig vezető úton elért, talán ő is csak titkon számított.

A mindössze 12. kiemelt magyar már elsőre nagyon komoly kihívással került szembe a riói és tokiói játékok elefántcsontparti bronzérmesének, Ruth Gbagbinak a személyében, aki ellen döntő menetben tudta kiharcolni a továbbjutást. A negyeddöntőben aztán az amerikai Kristina Teachoutot is 2-1-re múlta felül, majd az elődöntőben egészen parádés teljesítménnyel verte a belgák első kiemeltjét, a tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok Sarah Chaarit.

A döntőben a szerb Aleksandra Perišić várt rá, aki a 2022-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, és két Európa-bajnokságon állt már dobogóra.

A küzdelem elején mindkét sportoló megfontolt volt, az első percben távolról indított rúgásokkal próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel, majd váratlanul Márton – a nap során már többször bemutatott – fejrúgást villantott, így 3-0-ra elhúzott. Ezek után Perisic többet vállalkozott, de a magyar minden próbálkozását védte, majd 15 másodperccel a szakasz vége előtt testre rúgott, és már 5-0-s előnybe került. Az utolsó másodpercekben egy eredménytelen szerb challenge és intések követték egymást, ami Márton magabiztos szakaszsikerét (7-1) nem befolyásolta.

A pihenő után a második két perc elején nem volt értékelhető akció, aztán a szerb talált testre (0-2), amire azonban Mártonnak volt válasza, és egyenlített. 51 másodperccel a vége előtt egy újabb testrúgást vitt be (4-2). A végén ellenfele indításait könnyedén hárította, ráadásul az intést is elkerülte, így imponáló magabiztossággal, rutinosan védekezte ki az utolsó másodperceket. Márton Viviana a magyar lobogó mellett születési helyének, a Kanári-szigeteknek a zászlajával ünnepelt.

Ez volt a magyar taekvondó történetének első olimpiai érme.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató