2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amikor a hírt olvastam, a volt államelnök, Ion Iliescu jutott eszembe, aki egy hasonló eset kapcsán cinikusan annyit mondott: „românul e şmecher”, vagyis bármilyen helyzetben feltalálja magát. Mai divatos szóhasználattal: jól tudja magát menedzselni.

De miről is van szó? Arról, hogy egy közintézmány egy egyetlen embert igénylő – természetesen közpénzekből jól megfizetett – állásból kettőt csinált, csak azért, mert ketten is igényelték, és peres úton el is nyerték.

A Román Vasúti Hatóságról van szó, ahol 2018-ban egy alkalmazottat elmozdítottak addigi állásából. A munkaszerződésében viszont az állt, hogy ebben az esetben a fentebb említett vezető állásba kell őt áthelyezni. Ám azt a vezető tisztséget már valaki betöltötte – ideiglenesen. 

Csakhogy ahelyett, hogy az ideiglenes szerződést a cég felbontotta volna, és jogaiba helyezte volna azt, aki a munkaszerződése alapján erre jogosult volt, gondolt egy merészet és nagyot, és egyetlen tollvonással véglegesítette az illetőt az ideiglenes osztályvezetői funkcióban. Közel tízezer lejes fizetéssel. Rossz nyelvek szerint pártpolitikai meggondolásból. 

Az eset nem maradt következmények nélkül. Az illető, akinek a posztját a vállalat vezetősége az ideiglenesen kinevezett személynek adta, beperelte az intézményt, és megnyerte a pert. Azonban a frissen véglegesített személy is beperelte a céget, mert, ugye, őt véglegesítették az ominózus funkcióban. És, láss csodát, ő is megnyerte a pert. A bírák meg azt mondták, a vállalat idézte elő a konfliktust, oldja is meg.

A vállalat meg úgy oldotta meg a problémát, mint annak idején Nagy Sándor a gordiuszi csomót. A szó szoros értelmében „kettévágta” a peres úton követelt, és két személy által is megnyert tisztséget, és mindketten megkapták az osztáyvezetői funkciót. Ami magyarán azt jelenti, hogy ugyanazt a munkát, amit addig egyetlen ember simán el tudott végezni – hiszen köztudott, hogy a közintézményekben nem teszik tönkre magukat a tisztviselők –, ezentúl ketten végzik, fejenként több mint kilencezer lejes fizetéssel.  

A sajtó kérdéseire az intézmény lakossági adókból busásan fizetett vezetője ordítozásssal és ajtócsapkodással „válaszolt”. A közlekedési miniszter azt ígéri, vizsgálatot indít az ügyben. Aminek, jó román szokás szerint, nem biztos, hogy lesz finalitása. Ilyen a román gordiuszi csomó. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató