2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Komolyan mondom, nem kívánok hagyományt teremteni ebből, de muszáj ismét visszakanyarodnom az előző heti vezércikkem tematikájához. Akkor az idei érettségi vizsga egyik tételsorán háborogtam egyet – vélhetően okkal: hiszen az elmúlt évtizedekben ebben az országban e téren sem változott abszolút semmi. Ugyanazon élettelen, a létezésre nem felkészítő, a szellemi adattárban hasznavehetetlen, fölösleges, poros, avítt, idejétmúlt, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő feladatokat kellett megugrani a szerencsétlen vizsgázónak, mint mindig.

Nos, azóta nyilvánossá váltak az eredmények, amelyek hűen tükrözik a hazai oktatás és tanterv általános színvonalát, és egyértelműen jelzik: kellene már csinálni valamit, elvtársak, hahó, nem 1982-ben vagyunk, még ha sokan közületek ott is ragadtak – a tételszerkesztő bizottság biztosan. Természetesen ismét gyengébb az átlag, mint a tavaly, de van ennél szomorúbb is. Lássuk csak, aszongya: országos szinten 54 diák ért el tízes érettségi általánost a 127.956 résztvevőből. Maros megyében senki. Menjünk tovább, ha már megyei szintre értünk: a megyei átmenési átlag 65,52 százalék. Az országos átlagjegy 6,93 (1,57% csökkenés az előző évhez képest), a Maros megyei 6,74. (2,06%-os csökkenés): román 6,1, anyanyelv 7,5, kötelező tantárgy 6,69, választható tantárgy 7,2. A megyében elért legmagasabb átlagjegy kilences fölött volt, 291 diák ért el ennyit a 3379-ből. 

Ennél is pikánsabb a helyzet Marosvásárhelyen. Az idei „első helyezett” az Unirea líceum 8,651-es átlagjeggyel, a 146 itt érettségizőből kettő nem ment át. A második a Papiu 8,65-tel, a 195 diákból itt négy bukott el. A harmadik a Bolyai 8,41-gyel, a 205 érettségizőből itt elbukott egy. E három, nagy presztízzsel rendelkező iskola képviselőitől ezt el is vártuk, itt nincs meglepetés. Az a következőkben érkezik. Például az ötödik helyen álló Transilvania – Economic 183 vizsgázójából 18-an buktak el, a hatodik helyen álló Mihai Eminescu pedagógiai líceumban 43-an nem érték el az átmenő jegyet (191-ből), a hetedik helyen lévő művészeti szaklíceumban 38-an jártak így (135 vizsgázóból), a nyolcadik helyen álló Református Kollégiumban 18-an buktak meg (a 65-ből), a kilencedik helyen lévő Rákóczi Ferenc katolikus iskolában 22-en (a 77-ből), a tizedik helyen álló Elektromarosban pedig 109-en (a 209-ből). Nem akarom itt végigtolni a teljes táblázatot, de a következőket nem hagyhatom ki: Marosvásárhelyen öt iskola érettségizői értek el 4-es alatti átlagot. Közöttük a Ion Vlasiuban 63 diákból nem ment át 48, az Avram Iancuban 45-ből 39, a Gheorghe Şincaiban 128-ból 98, és most jön a punktul kulminánt: a Traian Vuiában a 18 érettségizőből megbukott mind a 18!

Nemrég végignéztem egy nagyon érdekes interjút a YouTube-on, ahol egy nemzetközi ismertséggel rendelkező, a különböző stílusok iránt rendkívül nyitott operaénekesnő kedélyes délutáni teázás közben beszélgetett egy világhírű power metal együttes énekesével. A művésznőnek a frontember zenei előképzettségére irányuló kérdésére válaszolva az énekes elmondta, abban a (skandináv) országban, ahol ő felnőtt, ha valaki az iskolai évek során meg szeretne tanulni valamilyen hangszeren játszani, akkor az állam egy évig kölcsönbe adja neki a választott hangszert, és tanárt is biztosít mellé. Egy év után, ha az illető tehetségesnek bizonyul, akkor e szakon folytatják a képzését, egyénre lebontva, az adott diák képességeinek figyelembevételével, mert a lényeg az, hogy mindenkit a saját fejlődési tempója szerint, személyiségére, előnyeire és hátrányaira egyaránt odafigyelve képezzenek. 

Itt meg kórusban visszaböfögjük egy pár, már megírásakor elavult, másfél kilós regény bemagolt részleteit, a tanárok által 100 évvel később meghatározott, de kizárólagosan érvényes „szerzői mondanivalót”, valamint esszéket írunk letűnt korok fiktív karaktereiről. 

És az idei érettségin egy teljes iskola elbukik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató