A múlt vasárnap régi vágya teljesült a vásárhelyi magyaroknak. Sokéves munka eredményeképp november 15-én délután végre sor kerülhetett az egész alakos Bethlen Gábor-szobor felavatására Marosvásárhely főterén. A szobor annak a fejedelemnek állít emléket, aki uralkodásával megteremtette Erdély aranykorát, és akinek Marosvásárhely szabad királyi városi rangját köszönheti.
Az amúgy visszafogott avatóünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egyebek mellett kijelentette: Bethlen Gábor felismerte, hogy a nagyhatalmak közé szorulva szövetségeseket kell találnia ahhoz, hogy a közösség érdekeit érvényesíteni tudja. „Bethlen Gábor tudta, hogy mikor kell erőt mutatni, tudta, mikor kell kompromisszumot kötni, tudta, hogy mikor kell előretörni, és tudta, mikor kell visszavonulni. Nála az előretörés mindig a cselekvés kereteit bővítette, és a visszalépés soha nem jelentett feladást, csupán időt és teret biztosított az újragondolásra, lehetőséget az újabb cselekvésre.”
Azt is mondta: Bethlen Gábor a miénk, az erdélyi magyar emberek és a magyar nemzet nagy történelmi személyisége, de munkássága, kiállása, cselekvése, államférfiúi nagysága minden népnek, minden nemzetnek például szolgálhat.
Persze borítékolható volt, hogy nem mindenki örült a magyar fejedelem szobrának, sem magának az eseménynek. És bár véletlen egybeesésről volt szó – akkor ütött ki a karácsonkői kórháztűz –, azonnal akadt politikus, aki kihasználta az alkalmat, hogy az eseményekből politikai tőkét kovácsoljon magának és pártjának. E „nemes” céltól vezérelve arra használta a szoboravatást, hogy támadja az RMDSZ-t és Marosvásárhely magyar polgármesterét.
Már a szobor leleplezése alatt megjelent az illető közösségi oldalán a bejegyzés: „Miközben Ferenc pápa és az egész ország a Piatra Neamţ-i tragédia áldozataiért imádkozott, Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármester Bethlen Gábor szobrát avatta”.
Mit tehetnénk hozzá? A politika mindent felülír. Meglehet, ezzel az epés bejegyzéssel próbálta levezetni a szeptemberi választási vereség okozta frusztrációját.
De politika az államelnök vérszegény reagálása is a tragédiára, illetve az, ahogyan mentegetni próbálta a (saját) kormányát, nagyvonalúan elfelejtve, hogy öt évvel korábban, a Colectiv-beli tragédia idején minő vehemenciával követelte az akkori kormány azonnali lemondását.
Igaz, most egy világjárvány kellős közepén vagyunk, pár héttel a parlamenti választások előtt. Minden politikus leghőbb álma a választási siker. A pártokon felüli elnök is „saját” pártjának drukkol. Hiába, a politika mindent fölülír.
