A névelemzés zsákutca vagy tévút?
2018-11-12 15:56:51
- Kincses Előd
Nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy egy napilapunk olvasója a kommunisták magyarországi gyászos szerepét névelemzéssel próbálta megmagyarázni. Névelemzése kapcsán az jutott eszembe, hogy legnagyobb nemzeti költőnk, Petőfi (Petrovics) Sándor anyja Hrúz Mária, legnagyobb labdarúgónk Puskás (Purczeld) Ferenc. Házunk táján pedig Kós Károly Koschnak született, egyetlen marosvásárhelyi olimpiai bajnokunk pedig a vízipólós Hazai (Henselman) Kálmán, Erkel Ferenc leszármazottja. Az is felmerült bennem, hogy történelemszemléletünk nem eléggé árnyalt, csak fekete-fehérben mutatjuk be a szereplőket. Véleményem szerint a huszadik századi magyar történelmi fiaskókat semmi esetre sem lehet a szereplők nevének elemzésével megmagyarázni, a továbbiakban ezt próbálom alátámasztani.
Történetesen a bukaresti Historia folyóiratban a magyar közvélemény által egyáltalán nem ismert történetről olvastam, nem másról, mint a szintén elcsatolt területről (Szabadkáról) származó Rákosi Mátyásról. Amikor Sztálin marsall, pártfőtitkár első alkalommal fogadta a dr. Petru Groza vezette román küldöttséget, akkor a román miniszterelnök – saját bevallása szerint – egy előre komponált színházi jelenettel férkőzött Sztálin bizalmába. A marsall elé érvén térdre vetette magát, és megcsókolta a cipőjét, mondván: egész életében az volt a vágya, hogy ezzel a nagy emberrel találkozzon; a diktátor lehajolt érte, felemelte és megölelte. A Historia leírja azt, hogy Sztálin a találkozón elmesélte, Rákosi Mátyás, a magyar kommunista pártfőtitkár képes volt felvetni neki azt, hogy Észak-Erdély történelmileg és etnikailag Magyarországhoz kell tartozzon. Azt válaszoltam, mesélte Sztálin, ha még egyszer ilyet mond, örökre eltüntetem. Magyarázatként hozzáfűzte: hogy is jöhetnek ilyen felvetéssel a magyarok, amikor a második világháború kitörésekor a Szovjetunió a moszkvai magyar nagyköveten keresztül hiába ajánlotta Magyarországnak, ne lépjen be a Hitler és Antonescu által elkezdett háborúba, és ez esetben meg fogják kapni egész Erdélyt. Sajnos Molotov külügyminiszter ajánlatát Kristóffy József nagykövet hiába közölte a kifogástalan nevű Bárdossy Lászlóval, a miniszterelnök semmibe vette a szovjet ajánlatot, és egy héttel a német és román támadást követően a kassai bombázás ürügyén hadat üzent a Szovjetuniónak stb. Máig vitáznak arról, hogy a miniszterelnök értesítette-e a szovjet ajánlatról Horthy Miklós kormányzót vagy sem.
Ha már a levelező szóba hozott három kikeresztelkedett kommunista vezért, én is megemlítek három eredeti néven szereplő erdélyi magyar kommunista értelmiségit (Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost), akik a félig szász származású Balogh Edgárral közösen megpróbálták megmenteni a bécsi döntéskor megállapított magyar határokat. Az 1944. augusztus 23-i román kiugrás után felhívták a budapesti pártközpontot. Kállai Gyula, Kádár János későbbi miniszterelnöke azt közölte velük, hogy Moszkvából megjött az ukáz, ezentúl az erdélyi kommunisták Bukaresthez kell forduljanak. Rádöbbentek, azonnal tenni kell valamit azért, hogy Magyarország is kövesse a román példát, hiszen a szovjetet tulajdonképpen csak az érdekelte, hogy csapatai minél hamarább jussanak el Berlinbe. Balogh Edgárt felküldték Budapestre azzal, hogy keresse fel néhai Teleki Pál miniszterelnök fiát, Teleki Gézát, aki bejáratos volt a kormányzóhoz. 1979-ben megjelent emlékirataiban Balogh Edgár leírta, Teleki Géza gróf sehogysem tudta rávenni Horthyt a kiugrásra, noha – ma már tudjuk – augusztus 23. után legalább két hétig Hitler katonailag képtelen lett volna megakadályozni a magyar kiugrást. Mire a kormányzó elszánta magát, október 19-én már késő volt.
Ezért a közbelépésért a négy derék magyar kommunista értelmiségi hazaárulásért négyéves börtönbüntetést kellett elszenvedjen. Kiszabadulásukkor Groza azzal dicsekedett, látjátok, nem hiába vagyok ügyvéd, meg tudtam győzni Gheorghiu-Dej pártfőtitkárt arról, hogy nem voltatok hazaárulók, mivel magyar állampolgárként nem árulhattátok el Romániát.
Joszif Visszarionovics Sztálin, illetve a szovjet külpolitika eredetileg nem volt magyarellenes. Kristóffy nagykövet azt is jelentette Budapestre, hogy Molotov szovjet külügyminiszter 1940 elején azt közölte vele, hogy a Szovjetunió nem tartja megfelelőnek Románia versailles-i/trianoni határait, mivel azok sértik a Szovjetunió, Bulgária és Magyarország legitim érdekeit. Mai szemmel azt tartom a legérdekesebb Molotov-fejtegetésnek, amikor a második bécsi döntés után szemrehányást tett Kristóffy nagykövetnek, mondván: a szovjet–német szerződés (Molotov–
Ribbentropp paktum) alapján Magyarország miért nem követelte azt, hogy a bécsi döntésen legyen jelen a Szovjetunió is? Molotov szerint ha ezt Magyarország megteszi, akkor a román ellenkezés ellenére is a bécsi döntés nem kéthatalmi, hanem háromhatalmi lett volna! A magyar közvélemény ezekről az eseményekről vajmi keveset tud, pedig ismeretük huszadik századi történelmünk árnyaltabb megközelítését segíteni elő, és sokan rádöbbennének arra, hogy politikusaink nevüktől és származásuktól függetlenül hozták meg azokat a téves döntéseket, amelyek következtében Magyarországtól elcsatolták területe kétharmadát és a magyarság egyharmadát.
2018. 11. 09.
Kincses Előd
