Csütörtöki kimenő
Jobb helyeken, meglehet mindenütt, ahol erre lehetőség nyílott, az iskolák megszervezték a tavaszi tapasztalatok vagy kudarcok birtokában az őszi-téli online oktatást. A messzeségből, a csillagköztől a holdutcáig tartott órákat és magyarázatokat, feleltetést, dogákat. (Azok számára, akik nem volnának tisztában e kifejezés értelmével: jelentése dolgozat, dolgozatok, olykor felszólító módban is használható, ha a tanár/tanárnő – tekintettel az elnőiesedett pályára – tapasztalja az elemi/ösztönös/ősi/kétoldali, bolygóközi lustaságot: dolgozzatok!) Elkészültek a rekeszelt osztályok, ahol plexi szélvédő védi a lehelettől a tanulókat, rendszabályok sokasága jött divatba: távolságtartás, kézmosás, érintésmentes találkozás, elmaszkolás. Jó. Helyes.
Ámbátor távolságot eddig is tartottunk. Rossz szomszédság, török átok, mondaná a költő; rokoni végleges összeveszések nyomán, melyek eredője az örökhagyó körül nem tekintése, a kiterjedt rokonsági háló, mely csak a közös rokon halála esetén gubancolódik össze a törvényszéken, és ekkor lehet tartósan összeveszni (életfogytig), és sikeresen tartani a távolságot.
A távolságtartáshoz tartozik többek között a bürokrata ódzkodása a munkától, ügyintézéstől – ez a távolságtartás klasszikus hivatali formája. Aztán van a családon belüli erőszak nyomán elrendelt, és rendőrileg olykor felügyelt távolságtartási végzés végrehajtása. Van még a felelősségtől való menekülés, amely nem mindig sikeres próbálkozás a távolság megtartására, vagy a sikkasztó kiszökése Amerikába vagy fordítva, Eurázsiába, Ausztráliába, a Maori-szigetekre – a nyomozók és üldözők elől.
Extrém formája a szegregáció egykor Dél-Afrikában, Indiában, a gyarmatokon a bennszülöttek–fehér felsőbbrendűség között, manapság a jobb villanegyedek a rosszabb külvárosok népességétől a fejlett világvárosokban. Avagy Somostető–Hidegvölgy vásárhelyi viszonylatban. Az előbbi természetesen az utóbbitól.
Szóval itt elragadtattam magamat, csupán arról feledkeztem el, hogy a scholabeli állapotokból indultunk ki, tehát illik oda vissza is térni. A távoktatás egyik tantárgya az IT (komputerkezelés, vezérlés, működtetés, számítógépes kultúra és szubkultúra átadása). Ez nem ütközik különösebb akadályba, hiszen a jobb és rosszabb vidékeken egyaránt mindent eluralt a számítógépkultusz és fetisizálás. És ebből újabb mesterfogásokat tanulni, elsajátítani, leemelni, kölcsönözni, elsunyizni – sosem késő. Nem is rest a fiatal.
Nos, abban az iskolában, ahová egy ismerősöm unokája jár, különösen előrehaladott az IT művészete és kalózkalandorsága. A gyerek több napig nem volt iskolában, nagyszülei otthon tartották, ugyanis gyengélkedett. (Megnyugtatásul: azóta töretlen egészségnek, almakerekségnek örvend.) A tanító néni (tanci) pedig az iskola számítógépes fejlesztőzsenije – fizetett alkalmazottja, felkért közreműködője – által kiizzadt bombabiztos rendszeren át továbbította a fontos ismereteket.
A megállapodás szerint a könnyebb nehézség kedvéért az egész intézmény számára egyezményes, egységes, titkosított kódokkal, belépőtrükkökkel, jelszavakkal, számkombinációkkal, alkalmazási felületekkel, megközelíthetőségi együtthatókkal és letölthetőségi edényekkel (stb., a szakemberek ennek bizonyára adekváltabb kifejezéseket találtak már, én csak afféle elleső gépírósegéd vagyok) alkalmazott, amit aztán mindenkinek – szerencse és ráérzés kérdése – egyénileg kellett a lakásába befogadni, gépecséhez idomítani.
Minden ment, mint a karikacsapás, amíg egy napon a rendszer fekete lelke ki nem mutatta a foga fehérjét. A képzavar feloldása: megszakadt egy reggel a kapcsolat az iskola és a tanítvány, a tanci és a nebuló között. Nem lehetett összekapcsolódni, megszűnt a kommunikációs lánc, az oktatás homokba-porba, a semmibe fulladt a receptor oldaláról.
Zavar, bosszúság, telefonálás, utólagos leckecsere papíralapon, semmittevés, ok-okozati összefüggés keresése. Végül az IT-tanár, számítógép-rendőrség, erélyes szülő, berendelt szakértő (nem tudom, de vélhetően ezek jöhettek számításba a felderítés és eredményhirdetés során) kiderítette, hogy a hatodikos diákok heckelték meg az egész iskolai rendszert. (A tanár magában gratulált tanítványai tanulékonyságának a gyors implementációhoz, hivatalosan pedig bűnbánó Madonna-arcot öltött.)
Valaki azt mondta: ez az iskolakerülés mai formája. Korábban a kismesteri módszerek voltak divatban, dilettáns fantáziák: az iskola sarkainak szalonnával való bekenése, azután kiéhezett ebek ráuszítása az oktatás fellegvárára.
Hiába: változnak az idők.
