A nápolyi nap alatt (1.)

Kevesen tudják, hogy a híres O sole mio dal szűkebb hazája Nápoly, sőt még az olyan daloké is, mint a Santa Lucia, vagy a Funiculi, funicula, vagy a legújabb világsláger, a Con te partiro (Time Too Say Good-Bye) ide köthető. Ki nem hallott a szeptember 20-án 90. évét ünneplő Sophia Lorenről (Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone), az egyetemes filmtörténet egyik legnépszerűbb sztárjáról, aki a Nápoly külvárosának számító Pozzuoliból indult el világhódító útjára? És ott van a legendás Vezúv-vulkán, amely ma is a festői Nápolyi-öböl felett büszkén tekint Caprira, a gazdagok szigetére, valamint az ősidők óta lakott településekre, köztük az időkapszulaként évszázadokig a vulkáni hamu alá rejtett két leghíresebb városra, Pompejire és Herculaneumra. Ez a vidék az olasz Riviérák egyike.  

Kell-e ennél jobb ajánló, ami évente több millió ember érdeklődését felkelti e vidék iránt? Az idén 8 millió turista kereste fel Olaszországot, 10 milliárd euró jövedelmet generálva. A leglátogatottabb városok között szerepel (nem ebben a sorrendben) Róma, Milano, Firenze, Bologna, Nápoly, Palermo és Velence. Ezt a statisztikát gyarapítottuk mi is. Annak is köszönhetően, hogy alig másfél óra alatt, direkt repülőjárattal lehet eljutni Kolozsvárról e távolról csodálatos turistaparadicsomba. 

Érkezés

Másfél órás késéssel ugyan, de szerencsésen landolt a gép a városhoz igen közel lévő nemzetközi repülőtéren, ahonnan majdhogynem percenként indulnak a gépek a szélrózsa minden irányába. Hamar kijutunk a terminálból a légikikötő előtti térre, ahol egymást érik a repülőtéri autóbuszok, és versengenek a taxisok a kliensekért. Szállásfoglalásunknak köszönhetően minket is vár egy taxi, amely whatsappos egyeztetés után megérkezik. Két kanyar, és máris belefutunk Nápoly egyik jellegzetességébe, a közúti forgalomba, és hamar megtapasztaljuk, amit később többször is látunk, hogy itt az a szabály, hogy nincs szabály. A gyorsabb, a serényebb utat tör magának, ha kell, az ellentétes irányú sávon is. Közben mopedek tucatjai darazsakként húznak el az autók között, a járdán, ahol érik. Ahol nagyobb a dugó, ott tülköléssel is igyekeznek utat nyitni maguknak a szemfüles sofőrök. Az átjárókon elméletileg van, de gyakorlatilag nincs elsőbbsége a gyalogosnak, a villanyrendőr fénye is csak „irányadó”, így majdnem teljesen mindegy, hogy a zebrán vagy csak úgy az úttest bármelyik részén mész át a túloldalra. Taxisofőrünk türelmesen szlalomozik az úton. Aztán amikor az egyik körforgalomnál ajtaját szinte érintve húz el valaki, valamit mormol. Mondom olaszul: ez tiszta pokol. Az – válaszolja, és hozzáteszi: itt ilyen a mindennapi forgalom. Végül szerencsésen megérkezünk szálláshelyünkre, amely, mint utólag kiderült, a város egyik luxusnegyedében van, ahol a környék utcáiban márkaboltok, művészeti galériák, cukrászdák vannak, még amszterdami cannabisbolt is akad, automata kiszolgálóval. Közel a metróállomás is, ami megkönnyíti az utazást. Gondoljuk…

A Vezúv 

Már a repülőből feltűnt, hogy a nagy hegy két csúcsa, a Somma és a Vesuvio uralja a térséget. A Monte Somma legmagasabb csúcsa, a Punta del Nasone 1132 méter, a Vezúvé jelenleg 1277 méter a kráter északkeleti részén, ennek nincsen neve. A Vezúvról mindenkinek két fontos ókori esemény jut eszébe: a Spartacus vezette lázadás, illetve Pompeji és Herculaneum története. A látogatóban felidéződik a nálunk is vetített Spartacus című filmsorozat egyik dramatizált eseménye, amikor az i. e.73–71-ben történt capuai (közel van) gladiátoriskolából fellázadt és elmenekült rabszolgákat üldözőbe veszi a prétor 3000 katonájával. A rabszolgák a hegyre menekülnek, ahonnan szőlővenyigéből font köteleken ereszkednek le a sziklás részen, majd körbeveszik és foglyul ejtik a prétori sereget. És ott tört ki i.e. 79. augusztus 24-én (sz.m.: egy nemrég Pompejiben felfedezett falfelirat tanúsága szerint sokkal később, novemberben volt az esemény) a Vezúv, amely betemette Pompejit és Herculaneumot. A történtekről ifjabb Plinius történetíró alapos részletességgel számolt be. Bármennyire ez a kitörés a legismertebb, azt tudni kell, hogy a Vezúv azóta többször is aktiválódott. Az ókori esemény után 1306-ban tört ki, aztán újabb három évszázad után 1631. december 16-án, mintegy 3000 áldozatot szedett akkor. És ehhez az eseményhez kötődik San Gennaro (Szent Januáriusz) legendája is, ugyanis a Nápolyt fenyegető lávatömeget állítólag ereklyéivel állították meg. Két kisebb kitörés volt 1810-ben és 1822-ben, amelyeket már tudományosan is vizsgáltak, többek között Alexander von Humboldt német tudós. 1841 és 1845 között, egy közeli 608 méteres magaslaton építették fel a világ első vulkanológiai intézetét, ahol ma szeizmográf-múzeumot rendeztek be. Így az 1872-es kitörést már tudományos módszerekkel tanulmányozhatták. 1906-ban egy újabb kitörés elpusztított egy települést (Boscotrecasét). Legutóbb a második világháború idején volt egy hatalmas kitörés. 1943-ban nyolc napon át 1200 földrengést jeleztek, majd 1944. március 18-án délután óriási robbanással lövellte magasba a magmát a kráter, és június 29-ig négy szakaszban folyt a láva a környéken. 25 millió köbméter anyagot lövellt ki, és mintegy 300 méterrel mélyült a kráter. 

Turisztikai céggel érdemes felmenni a vulkánra. Megbízható online lehetőségek vannak. Az általunk kiválasztott turisztikai iroda – választható célpontokat érintő – egynapos kirándulást szervez a környék mindhárom legfontosabb célpontjához, a Vezúvhoz, Herculaneumba és Pompejibe. Annak rendje-módja szerint felcímkézik a turistát, majd kisbuszokkal szállítanak a nagy hegyre. Mindegyik gépkocsiban a szélvédőn – jól látható helyen – felirat tájékoztatja a turistákat, hogy a sofőrnek jár a borravaló, a műszerfalra rögzített műanyag poharakba kell tenni a „tip”-et. Autópályán haladunk, majd erről letérve egy település villái közötti szűk utcákban emelkedünk, aztán elmaradnak a házak, és következnek a hajtűkanyarok. Ezek olyan élesek, hogy kisebb járművel is csak úgy lehet befordulni, hogy a járművezetőnek át kell hajtania az ellentétes sávra. Ezért a kanyarok előtt kötelező a dudálás. Elkerülhetetlen, hogy valamelyikben ne kelljen a sofőröknek a meredek lejtőbe vájt úton manőverezni, tolatni, vagy néhány centire elsurranni a lefelé jövő busz mellett. Bokrok, cserjék és a táj sajátos növényzete között haladunk, majd drótkerítés és táblák jelzik, hogy beléptünk a szigorúan védett nemzeti parkba. Az út mentén kihelyezett táblákra írt szövegek arra utasítják a turistákat, hogy kizárólag az ösvényen haladjanak. Amúgy a balesetveszélyes talaj és a növényzet sűrűsége miatt máshol nem is lehet. A kisautóknak külön parkolót képeztek ki. Akinek szerencséje van, ide betérhet, akinek nem jutott hely, az út mentén parkol, hogy még érdekesebb legyen a lavírozás. A turistabuszok a felső kapuig haladhatnak, ami előtt egy kis tér van, a szokásos turistabazárral együtt, ahol mindenféle bóvli vásárolható. Természetesen a fő attrakció itt a kőzet és a „Vezúv” termékéből készült mindenféle giccs (halálfejek, angyalok stb.) no meg a Lacrima Christi nevű bor, amelyet kézzel írott címkékkel láttak el (valószínű valamilyen saját termés nedűje lehet). 

A belépőjegy ellenőrzése után következik a mintegy félórás gyaloglás az elég meredek és csúszós ösvényen. Nagy a le- és felfelé haladó turistaáradat, és világ minden nációjának képviselőit megtalálhatjuk. Ahol előtűnik a kráter, ott felfogadott idegenvezetők magyaráznak a turistáknak. A magasabb sziklaképződményekből helyenként szeizmográfok állnak ki. Több helyen a sziklamélyedésekben rögtönzött Szűz Mária- és Jézus-oltárok állnak. Az elfáradt turistákat két kávézó is várja, ahol szuvenírek is vásárolhatók. Az utolsó az ösvény végén van, egy tábla jelzi, hogy innen tovább nem lehet menni. A kutatóknak igen, és az óvintézkedés azért szükséges, mert alig egyméteressé válik a kráterperem. A kilátás pazar, és szerencsénkre – sokak állítása szerint – tiszta időt kapunk. Csodálatosan elénk tárul a Nápolyi-öböl, a Vezúvi-síkság, a tengerparti települések: Porticio, Resina, Torre del Greco, Torre Annunziata, aztán a másik irányban Ottaviano, Boscoreale és Boscotrecase. Ellátni a Capri-szigetig, Ischiáig vagy akár a Sorrentói-öbölig. 

A kráter alját alig lehet látni, érdekesek a lerakódásos rétegek. Az egyik felsőbb csíkról magyarázza az idegenvezető, hogy az 1944-es kitörés előtti alvadt láva szintjét jelzi. Ez alig pár méterrel a perem alatt húzódik, addig szinte teljesen betemetődött a kráter, így közelről is megtapasztalható, hogy milyen erővel lőhette ki a szunnyadó vulkán a magmát és a lerakódott kőzetet. Amúgy nem sokkal a perem alatt egy kis résen ottjártunkkor is pöfékelt a Vezúv. 

(Folytatjuk)