E vezércikkrovat címével látszólagos, de nem valós ellentétben egy fél évezreddel ezelőtti történetről lesz szó. Egy olyan történetről, amelynek köszönhetően tartunk most ott, ahol, egy utazásnak, amelynek következtében szó szerint kinyílt a világ. E cikk megírásának napján, épp 500 évvel ezelőtt tért vissza a Victoria nevű vitorlás a spanyolországi Sanlucar de Barrameda kikötőjébe, miután – az emberiség történelmében először – megkerülte a Földet. Fernao de Magalhaes – ismertebb nevén Magellán – portugál, ám a spanyolok szolgálatában álló kapitány öt hajóból álló flottájának egyetlen vitorlása volt, amely egy fantasztikusan izgalmas – zendülésekben, viharokban, balesetekben, kivégzésekben, békekötésekben, szerződésekben, majd skorbutban és útkeresésekben sem szűkölködő, három évig tartó tengeri utazást követően szerencsésen visszaért Spanyolországba úgy, hogy útközben az összes gyakorlott tengerészét, navigátorát, kormányosát elvesztette. A Fülöp-szigeteken maga Magellán is életét vesztette a bennszülöttekkel vívott csatában, a rozzant, két árbócát is elvesztett hajót Juan Sebastian Elcano baszk kapitány navigálta haza, szinte csodával határos módon. Hihetetlen volt ez az utazás. Az expedíció a Fűszer-szigetekre (ma Maluku-szigetek, Indonézia) nyugati irányban vezető tengeri átjárót kereste (és találta meg a később Magellánról elnevezett szorosban, Dél-Amerika legdélibb csücskénél), onnan hajóztak tovább nyugat felé – átszelték a Csendes-óceánt, felfedezték a Húsvét-szigeteket, majd áthajózták az Indiai-óceánt és az Afrika legdélibb pontján lévő Jóreménység-fokot hatalmas viharokban megkerülve, a rájuk vadászó portugálok miatt öt hónapnyi, megállás nélküli utazást követően elérték az Atlanti-óceánon lévő Zöld-foki-szigeteket (itt átverték az akkori világ másik nagyhatalmának, Portugáliának a hatóságait), ahonnan északkelet felé hajózva visszatértek Spanyolországba. Útjukkal bebizonyították, hogy a Föld gömbölyű, és hogy annak forgásával megegyező irányban haladva időt nyerhet az ember, ami ugyancsak hatalmas felfedezésnek számított. Micsoda eltökéltség, milyen hihetetlen navigációs teljesítmény! Még ma, a robotpilóta, a szénszálas árbóc, a GPS, az AIS, a radarok és a földgolyó minden szegletét ismerő, azokat élőben közvetítő térképészeti és navigációs csúcstechnika korában is nagy teljesítmény egy ilyen út. A Victoria pedig egy, ma már picinek számító, 85 tonnás, 20 méternyi hosszú vitorlás volt, tőkesúly nélkül… Az öt hajóból egyedül ez tért haza, az induló 239 fős legénységből pedig 18.
Mi itt Erdélyben nem tartozunk a nagy felfedezésekkel büszkélkedhető népek közé. Igaz, messziről jöttünk, és kalandozásaink során messzire el is jutottunk, de az államalapítást követően jóleső biztonságérzetet adtak nekünk a minket körülvevő hegyek – nem tartozunk a tengeri népek és mint ilyen, a veleszületett felfedezők sorába. Mégis, nélkülünk valószínűleg ismeretlen, illetve hamis maradt volna Magellán története, mert Elcano egymaga aratott le minden dicsőséget. Fernao de Magalhaes utazását a családja által is finanszírozott expedíció iránt élénken érdeklődő, annak túlélőivel interjúkat készítő, akkoriban az V. Károly spanyol király titkáraként dolgozó tanácsos, diplomata és humanista, az erdélyi származású Maximilianus Transylvanus írta le először, akkora sikerrel, hogy 1523-ban már nyomtatásban, könyv formájában is megjelent.
Így vált a fél évezreddel ezelőtti, a mai és mindmáig aktuális világképet az ismert történelem folyamán először alapjaiban igazoló, tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékkel bíró és eredményekkel járó, szinte felfoghatatlan jelentőségű utazás krónikásává egy régvolt honfitársunk.
