A mindennapi mozgásunkat add meg nekünk ma!
2020-12-29 15:48:46
- Bogdán Emese
Lehet, hogy furcsán hangzik, de eljött az az idő, amikor ezért is imádkozni kellene. Mert a kenyerünk megvan, kikerül. Ilyen, olyan, már nem egészen egészséges, de megvan. A mozgás viszont egyre fogy az életünkből, s ezt mindenki tapasztalja, panaszolja, hátrányait taglalja, mert jelenlétére legalább annyira szükség van, mint a kenyérre. A mozgás az élet legalapvetőbb meghatározója. Mozgás nélkül nincs élet. Tudjuk, hogy legalapvetőbb szükségletünk, mégis elhanyagoljuk.
A legjelentősebb civilizációs ártalom egyebek mellett a mozgásszegénység, mely a legtöbb betegség okozója. Míg őseink állandó helyváltoztatásban élték életüket, naponta harminc kilométereket gyalogoltak a megélhetésükért, a tudomány és technika fejlődése a századok során elkényelmesítette az embert, s fokozatosan beszorította a négy fal közé. Dely Károly jógaoktató, a hetvenes évek jógakönyveinek írója már saját korában felfigyelt a civilizált ember mozgásszegénységére s az ebből adódó kórtünetekre. Az 1970–80-as évek orvosi felméréseiben már megmutatkoztak azok a tartásos gerincproblémák, melyek az ülő életmód következtében alakultak ki, és amelyek számos betegség, gerincbántalom előidézői lettek. Dely Károly akkor úgy vélte: „a társadalom leültette az embert”, később azonban már felkiáltójellel írta, hogy „Gipszben az emberiség!”. És mindezt csekély negyven évvel ezelőtt, amikor még aktív sportélet működött mindenütt Európában, s az iskolai oktatás sem napi 6-8 órából állott.
A kilencvenes években a mozgásszegénység ellensúlyozására egymás után jelentek meg a különböző fitneszirányzatok, s az emberek nagy része ki is választotta az egyéniségének megfelelő mozgásfoglalkoztatást az egészséges életvitel érdekében. De még így is adódtak bőven bajok, főleg az iskolás gyermekeknél. Akkor a napi 4-6 órás órarend is zsúfoltnak számított a nagy követelményrendszer következtében, a sok ülés szintén „gipszként” működött. A Magyar Gerinctársaság 1995-ös felmérése kimutatta, hogy a gyerekpopuláció 60 százaléka valamilyen tartásos rendellenességben szenved, s ennek folytatásaként a Semmelweis egyetem kidolgozott egy megelőző programot, melyet a testnevelésben is alkalmaztak. Ezt dolgoztam fel sok egyéb problémával együtt az Intő szülőknek, nevelőknek című, 2014-ben megjelent könyvemben, melyet ezelőtt hat évvel én is felkiáltójelnek szántam. De akkor még folytak a sportkörök az iskolákban, és a mozgásfoglalkoztatások is iskolán kívüli tevékenységek formájában. A gyerekek járhattak edzésekre. Ezek mellett is azt igazolták vissza a felmérések, hogy a gyerekek 40 százaléka gerincferdült és lúdtalpas. De most hogy állunk? Ezzel az iskolával, ahol a testnevelésóra is online működik, merre haladunk, hová jutunk?
A pandémia okozta oktatás más tantárgyai is megterhelők gyereknek, szülőnek, tanárnak egyaránt. Eltelik az egész nap az oktatással, tanulással, házi feladattal, a célzott mozgástevékenység, de általában a mozgás is eltűnt a mindennapokból. A tornatermek, fitnesztermek zárva, a sporttevékenységek csak a versenysport irányában működőképesek, szervezett tömegsportolásra nincs lehetőség. Csoda-e tehát, hogy a gyerekek az új iskolaszabályok megterhelő programja mellett viselkedészavarokat produkálnak, ordítoznak az utcán, és mindenféle rolleres, biciklis mutatványokkal szöktetnek a járdaszéleken, hisz növekedésben lévő szervezetük úgy van beállítva, hogy minden működése a mozgás függvényében történik. Valamit muszáj kitaláljanak, ösztönszerűen erre tendálnak. A mozgáshiány megmutatkozik a fejlődésben, s ha ez az állapot sokáig tart, a gyermekek csontozata, izomzata gyengülni fog, növekedésük s a szerveik fejlődése is rossz mutatókat hoz majd.
Mit tehetünk mégis? Nem kielégítő, de valamiképpen hiányt pótolnak a hétvégi túrázások, családi biciklizések, az esti kocogás, a programozott otthoni torna, a kirándulások. S ha együtt csinálja a család, mindenkinek jót tesz. Összekovácsol, kikapcsol a mindennapos stresszből, friss levegővel látja el a szervezetet, edzi az ellenálló-képességet, erősíti az immunrendszert, és frissíti az életműködéseket. A nehéz időkben is, a körülményeknek megfelelően, át kell állni ilyen tevékenységekre, s nem szabad a testünket elhanyagolni. Valamilyen formában megoldásokat kell találni ennek a periódusnak az áthidalására. Minél gyakrabban menjünk a természetbe, járjuk be a hegyeket, völgyeket a gyermekekkel együtt, itt lehet igazán a család a Jóisten közelségében. Az új esztendőben ez legyen a legfontosabb opció mindenki életében, aki egészséges akar maradni!
