2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Maros Művészegyüttes vendégjátéka

  • 2024-01-18 12:00:00

  • -

a Hagyományok Házában

János vitéz Sárga rózsástul

Illusztris vendég lép fel a magyar kultúra napját megelőző hétvégén a Hagyományok Háza budai székházában. A Maros Művészegyüttes két előadással, a Sárga rózsával és a János vitézzel várja a közönséget. Az elmúlt évről és a turnéról Barabási Attila Csaba, az együttes főigazgatója beszél.

„A Maros Művészegyüttes Románia legnagyobb kéttagozatú – román és magyar társulatot magába foglaló – hivatásos intézménye. Visszatekintve az elmúlt évre, igencsak elégedettek lehetünk, mivel terveinket – ha kisebb-nagyobb változásokkal is – megvalósítottuk. Tavaly nem tudtuk megtartani a hagyományos magyarországi tavaszi programsorozatunkat a kultúrházak gondjai miatt, így más megoldást kerestünk. Ennek nyomán több kisebb – nyugat-magyarországi, fővárosi, gyáli – vendégszereplésünkkel a betervezett fellépésszámot realizálni tudtuk. Hazai körútjaink zökkenőmentesen haladtak, bemutatóink sikeresek voltak, mivel megszorítások nem hátráltatták munkánkat. Visszatekintve, eleget tudtunk tenni minden felkérésnek, legyenek azok táncszínházi produkciók, diákelőadások vagy kicsiknek szóló mesejátékok.

Megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar kultúra napját megelőző hétvégén két előadással is felléphetünk a Hagyományok Házában. Két produkciót ismerhet meg a fővárosi közönség: a Sárga rózsa felnőtteknek, míg a János vitéz főként gyerekeknek szól.

Az ajánlót a János vitézzel kezdem, hiszen az előző évben ünnepeltük Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát. A produkciót Novák Ferenc Tata rendezte, s az emlékévre tekintettel vittük színpadra a korábbi előadást. A darabon nem fogott az idő, megszületése óta felnőttnek-gyermeknek egyaránt lebilincselő olvasmány; feldolgozásainak listája pedig több oldalt igényelne. Népi hős, aki legyőzi a zsiványokat, boszorkányokat és óriásokat, kiszabadítja a francia királylányt a gonosz törökök karmaiból, és elnyeri Iluskájával az örök boldogságot. Az elbeszélő költemény két legfontosabb üzenete: az élet legfontosabb vezérlőelve a szeretet, s hogy tetteinkért – mint Jancsi is tette a nyája elvesztése után – vállalni kell a felelősséget.

A Sárga rózsa színpadra vitelét Jókai Mór, a nagy magyar író, mesemondó ihlette. Könczei Árpád rendező-koreográfus kezét dicséri az adaptáció: a Hortobágy zárt világában játszódó szerelmi háromszög, a két gyermekkori barát és Klárika, a Sárga rózsa szomorú történetének elregélése a zene és a tánc nyelvén.

A társulat nagyon készül a turnéra, a zenekart, a tánckart és a kisegítő személyzetet is beleértve mintegy negyvenen kelünk útra.”


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató