Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A Ferencváros hazai pályán 4-1-re legyőzte a svéd Malmö csapatát a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában, csütörtöki sikerével pedig megerősítette a továbbjutó helyét.
A zöld-fehérek óriási lendülettel kezdtek, szó szerint nekiugrottak az ellenfélnek, amelyről azonnal kiderült, hogy a sérülésektől tizedelt védelme igencsak sebezhető. Öt perc sem telt el, amikor Varga csúsztatása a bal kapufán csattant, míg Ramírez életerős lövését a svédek kapusa öklözte vissza a mezőnybe.
Az első kimaradt lehetőségek ellenére hamar vezetést szerzett a magyar bajnok: a 8. percben Traoré lefutotta védőjét a bal oldalon, s bár centerezése hosszúnak tűnt, a Malmö tétovázó védőjének hibáját kihasználva Varga lecsapott a labdára, a kapujából kifutó Friedrich viszont elsodorta a lábát. A megítélt büntetőt a sértett magabiztosan a jobb alsó sarokba rúgta (1-0).
Bő tíz perc után egy remekül végigjátszott kontrával meg is duplázta előnyét a Ferencváros: hazai labdaszerzést követően négy ferencvárosi játékos vezette a labdát három védőre, Kady jó ütemben passzolt a büntetőterület jobb oldalán érkező Vargához, aki egy lövőcsellel befelé húzott, majd ballal hét méterről a hosszú sarokba lőtt (2-0).
A magyar bajnok a kétgólos előny birtokában nem nyugodhatott meg, mert egy ártalmatlannak tűnő szituációban a svédek is büntetőhöz jutottak, amelyből szépítettek: a 18. percben a hazai tizenhatos bal oldalán kapott labdát a kapunak háttal álló Busanello, akit hátulról buktatott Cissé. A büntetőt Botheim a kapu bal oldalába lőtte (2-1).
A mozgalmas első húsz perc után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, ráadásul inkább a Ferencváros térfelén zajlott a játék, mégis a hazaiak jártak közelebb az újabb találathoz, csakhogy közvetlenül a szünet előtt Saldanha tekerése centikkel elkerülte a jobb sarkot.
A Ferencváros a térfélcserét követően is rendre labdát tudott szerezni a középpályán, azokból pedig sorra vezette a veszélyes akcióit. Egy ilyen egyszemélyes támadásból pedig visszaállt a kétgólos különbség a tabellán: az 53. percben Kady még a saját térfelén szerzett labdát, majd egy nagy szóló után 20 méterről a jobb sarokba tekert (3-1). Nem sokkal később Saldanha is betalált, de a neki gólpasszt adó Varga lesen kapta a labdát, így maradt a 3-1-es állás.
A svédek támadásai kissé statikusak voltak, Dibusznak azért így is volt két nagyobb védenivalója. A 70. perc körül kezdte átvenni az irányítást a skandináv együttes, ezért jött különösen jókor Cissé fejese, amellyel végleg eldőlt az összecsapás: a 74. percben Abu Fani bal oldali szabadrúgásból ívelt középre, a Ferencváros középhátvédje pedig 5 méterről a kapu bal oldalába fejelt (4-1).
A hátralévő bő negyedórára hitehagyottá vált a Malmö, így a hajrában a Ferencváros növelhette volna az előnyét, azonban több gól már nem született.
Sikerükkel a zöld-fehérek három pozíciót javítva feljöttek a 11. helyre, a kilenc pont pedig valószínűleg továbbjutást ér, mert az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a februári folytatáshoz. A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért.
A Ferencváros a másfél hét múlva sorra kerülő hatodik körben a görög PAOK vendége lesz Szalonikiben.
Mestermérleg
* Pascal Jansen (Ferencváros): „Ennél nem is alakulhatott volna jobban a meccs kimenetele. Nemzetközi porondon négy gólt szerezni nagyszerű teljesítmény, kiváltképpen, hogy erős ellenféllel játszottunk, amely jó stílust képvisel és sok helyzetet dolgoz ki. Nemcsak sikerült rávilágítanunk a Malmö gyengeségeire, de nagyon hatékonyan ki is tudtuk használni azokat. Van még pár pont, amit megszerezhetünk a hátralévő három fordulóban, úgyhogy nem dőlünk hátra csak azért, mert már gyűjtöttünk kilencet. Annyi pontot szeretnénk szerezni, amennyit csak lehet, mert biztosra szeretnénk menni, hogy elérjük a célunkat, azaz a februári folytatást az egyenes kieséses szakaszban.”
* Henrik Rydström (Malmö FF): „Nincs jó válaszom a gyenge kezdésre, ha számba veszem, hogy milyen gólokat kaptunk és hogyan. Persze, a ferencvárosi játékosok egyéni képességei is kellettek ahhoz, hogy korán hátrányba kerüljünk, de a meccs elején a fejünk nem volt a helyén, ész nélkül futballoztunk. Ha őszinte akarok lenni, odaadtuk a győzelmet. Az ellenfélnek fel sem kellett tennie a kérdéseket, tálcán kínáltuk a válaszokat és a megoldásokat. Azt várom a játékosaimtól, hogy büszkeségből küzdjenek tovább, mivel több mint ezren kísérték el a csapatot Magyarországra is.”
Jegyzőkönyv
Európa-liga, 5. forduló: Ferencvárosi TC – Malmö FF (svéd) 4-1 (2-1).
Budapest, Groupama Aréna, 18.891 néző, vezette: Alijar Aghajev (azeri).
Gólszerzők: Varga B. (8., 11., az elsőt tizenegyesből), Kady (53.), Cissé (74.), illetve Botheim (18., tizenegyesből).
Sárga lap: Varga B. (68.), illetve Stryger Larsen (15.), Kiese Thelin (90.).
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Cissé (86. Szalai G.), Gartenmann, Ramírez – Abu Fani (86. Rommens), Maiga – Saldanha (62. Zachariassen), Kady (74. Ben Romdhane), Traoré – Varga B. (86. Pesic).
Malmö FF: Friedrich – Stryger Larsen (83. Skogmar), Rösler, Zätterström, Busanello – Pena (66. Kiese Thelin), Johnsen – Rosengren, Christiansen (83. Loukili), Bolin (87. Gudjohnsen) – Botheim (83. Berg).
Eredményjelző
* Európa-liga, 5. forduló: Manchester United – Bodö/Glimt 3-2, Tottenham Hotspur – Roma 2-2, Slavia Prága – Fenerbahce 1-2, Real Sociedad – Ajax 2-0, Braga – Hoffenheim 3-0, Midtjylland – Eintracht Frankfurt 1-2, Nice – Rangers 1-4, Twente – Union Saint-Gilloise 0-1, FCSB – Olimpiakosz 0-0, Ferencvárosi TC – Malmö 4-1, Lazio – Ludogorec 0-0, AZ Alkmaar – Galatasaray 1-1, Qarabag – Olympique Lyon 1-4, Dinamo Kijev – Viktoria Plzen 1-2, Athletic Bilbao – Elfsborg 3-0, Anderlecht – FC Porto 2-2, Besiktas – Maccabi Tel-Aviv 1-3,
RFS – PAOK 0-2.
* Konferencialiga, 4. forduló: Istanbul Basaksehir – Petrocub Hincești 1-1, St. Gallen – Topolyai SC 2-2, Asztana – Vitória 1-1, Molde – APOEL 0-1, Heidenheim – Chelsea 0-2, Cercle Bruges – Hearts 2-0, The New Saints – Djurgarden 0-1, Panathinaikosz – HJK 1-0, Borac Banja Luka – Linzer ASK 2-1, Celje – Jagiellonia Bialystok 3-3, Dinamo Minszk – FC Koppenhága 1-2, Noah – Víkingur Reykjavík 0-0, Fiorentina – Pafosz 3-2, Rapid Bécs – Shamrock Rovers 1-1, Omonia – Legia Varsó 0-3, Olimpija Ljubljana – Larne 1-0, Lugano – Gent 2-0, Mladá Boleslav – Real Betis 2-1.
A Ferencvároshoz hasonlóan az előzetes várakozásokat messze meghaladóan jól áll a román bajnok FCSB az Európa-liga rangsorán. Csütörtök este, Bukarestben, a Nemzeti Arénában a fővárosiak 0-0-ra játszottak a Konferencialiga elmúlt évadbeli győztesével, a görög Olimpiakosszal, így már 10 pontosak és a 10. helyen állnak a tabellán, éppen a Ferencvárost megelőzve.
A román csapat mintegy fél órát emberhátrányban kényszerült helytállni, ugyanis Bîrligeát a 68. percben kiállította a játékvezető.
Európa-liga, 5. forduló: FCSB – Olimpiakosz (görög) 0-0.
Bukarest, Nemzeti Aréna, vezette: Sebastian Gishamer (osztrák).
FCSB: Târnovanu – Creţu, Ngezana (30. Dawa), Mihai Popescu, Radunovics – Edjouma, Şut – Miculescu, Olaru, Tănase (82. Daniel Popa) – Bîrligea.
Olimpiakosz: Colakisz – Costinha (63. Hezze), Retszosz, Pirola, Ortega – Mouzakitisz, Dani Garcia (77. Velde) – Rodinei, Kosztoulasz (77. Jaremcsuk, 85. Sergio Oliveira), Maszourasz (63. Willian) – El Kaabi.
Sárga lap: Tănase (42.), Bîrligea (53., 67.), Edjouma (90+2.), Târnovanu (90+4.), Popa (90+5.), illetve Retszosz (49.). Piros lap: Bîrligea (67).