A létünket megerősítő hála

Örökségünk nyomában

Csak az tud hálát adni, aki él – tartja a népi bölcselet. Az életünk nem mindig kínál magától értetődő alkalmakat ennek az érzésnek a megtapasztalására. A hála nemcsak érzés, hanem emberi létünkhöz való kapcsolódásunk alapállása, személyiségünk meghatározó jegye. Az unitáriusok számára szeptember utolsó vasárnapja az őszi hálaadás ünnepe, amikor úrvacsorát osztanak. Az ünnep után a hálaadó lelkületről kérdezzük dr. Sándor Szilárd pasztorálpszichológust, székelykáli unitárius lelkészt, aki a Vis Vitalis Egyesület alapítója és önkéntes lelkigondozója is egyben. 

– Tiszteletes úr, megkérjük, hogy mindenekelőtt ossza meg gondolatait a hálaadásról!

– Köszönöm a bizalmat, hogy e mindennapi életünkhöz kapcsolódó témával megkerestek. A hálaadás fogalmára, értelmezési lehetőségeire, módozataira, jelenségeire, talán megjelenési formájára is, vagy éppen az erre való képességre, alkalmasságra gondolok most. Ugyanakkor jó, ha szem előtt tartjuk a hálaadásnak a sokirányú „másságát” is, amit nehezen vagy egyáltalán nem is lehet és talán nem is szükséges megfogalmazni. A hála egy életérzés, és mint ilyen, érzelmekhez kapcsolódik. Ha a Paul Ekman pszichológus által felsorolt hat alapérzésből (mint: öröm, szomorúság, harag, félelem, meglepődés, undor) indulunk ki, akkor a hálaadás, amire most én gondolok, az öröm alapérzésének egyik megnyilvánulási formája. 

A hálaadás ugyanakkor lehet még valami „más” is, groteszk, ember- és életidegen megnyilvánulási formáival. A szomorúság alapérzéséhez „tapadó” hála a bűntudat beteges önigazolási formája. A harag alapérzéséhez tapadó hálaadás lehet a beteljesedés elégtétele is a bosszú átélésekor. Talán a félelemhez és undorhoz nem társul hálaérzés, de ezek megszűnte után megjelenhet ez is, mindenképpen hatással van a hála érzése ránk, emberekre. 

Az ambivalens élethelyzetekben a hálaadással ellentétes életérzés társul, ami akár a dekadenciához is kapcsolódhat. A hála ellentéte tehát nem a hálátlanság, hanem az életidegenség vagy akár életellenesség. Ahol és amikor hiányzik az öröm életérzéséhez kapcsolódó, létünkben megerősítő hála, ott és akkor nincs önbecsülés, de nincs embertársaink, életterünk, környezetünk megbecsülése sem. Az érzelmi intelligencia és hála kapcsolatát kutatva pedig egy olyan tanulási folyamat részeseivé válunk, ami létünkben erősít meg. Erre nagyon egyszerűen és közérthetően Jézus így biztatja a ma emberét is: szeresd az Istent, szeresd az embert!

– A hálaadás „másságára” utalva, gondol még valami másra is? 

– A hálaadás „mássága” szerteágazó. Amint a korábbiakban kifejtettem: a hálaadás több mint érzés. A hálaérzésnek levegője, táptalaja, gyökere, törzse, gyümölcse vagy éppenséggel önpusztító vihara is van. A hálaadás része emberi életünknek. Erről vagy nem veszünk tudomást, vagy vágyódunk ennek átélésére. 

Esetleg megtapasztaljuk, cselekvőn kifejezzük, vagy rossz esetben belesüppedünk ennek önáltató, önsanyargató vagy másokat fenyegető, másoknak kárt okozó vagy őket megsemmisíteni akaró iszapjába. Az öröm pozitív alapérzésének is lehetnek negatív megnyilvánulási formái, amelyek nem létünkben erősítenek meg, hanem rombolnak. A rombolásnak is van öröme, a bosszúállásnak és sok más pusztító emberi megnyilvánulásainknak is. A hálaadásnak is vannak megbetegítő sötét árnyai, ha úgy tetszik veszélyei is. Gondolhatunk a hálaadás érzésének hiánya miatti belső feszültségre is, amikor a hála elvárásként érkezik valakik részéről az irányunkba, aminek nem tudunk megfelelni, vagy az előbb említett másoknak való ártás utáni úgynevezett „átkozódó” hálaadás. 

– Ezek mind-mind meredek kijelentések! Az elmondottakat milyen bibliai példákkal tudná alátámasztani?

– Számos utalás van ezekre a Szentírásban. Hadd hozzam fel a többé-kevésbé ismerős farizeus és a vámszedő imája jézusi példázatát. 

A templom első padjából ülő ember ajkáról ilyen „hálaadó imát” hallhatunk: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is...” (lásd Lk 18,9-14 példázatát). Innen elindulva elérkezhetünk az előzőekben felsorolt élesebb, meredekebb megállapításokhoz is. 

– Ez a „csúf” hálaadás. Milyen példát hozna a „szép” hálaadásra, maradva továbbra is a Szentírásnál? 

– A létünkben megerősítő hálaadás valóban szép! Ezt a szeretet öröme teszi széppé. Hadd utaljak a számos példa mellett most 1Tim 4,4. versre: „Mert Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek azzal”. 

A közérthetőség érdekében először a Magyar Bibliatársulat új, 1990-es fordítását hoztam ide. Számomra kedvesebb a Károli Gáspár fordításában megszólító üzenet ugyanezen a helyen, mi ekképpen olvasható: „Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal.”

– Mit mondhat el a hála lelkületéről, pasztorálpszichológiai vonatkozásairól?

– A felvetett kérdés pasztorálpszichológiai vonatkozásaira gondolva – kinyitva a Szentírást – a hálaadás lelkületének e kérdéséhez számos üzenetet találunk. Hadd utaljak most a jézusi magvető példázatában leírtakra (Mt, Mk, Lk evangéliumokban olvasható, a 13, 4–8. fejezetekben). 

Feltehető a kérdés: miért, kinek, hogyan, mikor, meddig adhat hálát a magvető, az útfélre, kavicsos helyre vagy a tövisek közé esett elvetett magok esetében? Számos más hasonló példát találunk még a Szentírásban, akár az előbb említett Máté evangéliumában a búza és konkoly példázatában leírtak is.

– Megkérjük, fejtse ki bővebben azt, hogy pontosan mire is gondol.

– A bizalomra. A bizalom mint a hála lelkülete is széles skálán mozog. A hálának viszont, éppen, mint a létbiztonságba gyökerező bizalomnak, nincsenek pozitív vagy negatív előjelei. Az érzéseket nem lehet semmiféle erkölcsi normákkal előírni. 

Bibliai hasonlattal élve: a kavicsos, a tövises föld soha nem terem annyit, mint a jó föld. Az érzéseknek létjogosultságuk van. Számomra kézenfekvőbb, ha az érzésekhez a relacionális etika szempontjai szerint közelítek. Jó, ha szem előtt tartjuk a bizalomnak – de a hálaadásnak is – számtalan kapcsolódását a hűséggel, pontosabban a lojalitással. 

Mindezeket a Böszörményi-Nagy Iván nevével fémjelezett, bizalomalapú kontextuális terápia szemléletét hasznosító pasztorálpszichológiai szemléletre alapozva állítom. A pasztorálpszichológiai vonatkozások kérdésfelvetésére válaszolva tehát, ez irányzat által ismert kapcsolati valóságra és ennek többdimenziós szemléletére alapozom mondanivalómat.

– És most: a bizalom és hálaadás a pasztorálpszichológiai szolgálatnak feltételei...

– Ezek nélkül nem indulhat el semmi, senki. A hálaadás levegője a bizalom. A bizalom magjából csírázik ki a hála. Amiképpen a mag belseje üres, amit kitölt a levegő. Ez ad teret és élteti a csírát, amit életre kelt a meleg és a víz, mi majd a sötétségből a fény fele hajt, ha nem léha a mag, és ha tápláló talajba kerül a mag. A pasztorálpszichológiai segítő szolgálatot valóban nem lehetséges végezni a hála és bizalom lelkülete nélkül.

– Milyen a hálaadó lelkület?

– Amint már utaltam erre: nem mindegy, hogy milyen is ez a „lelkület”. Mire irányul, honnan ered? A hálaadás füstje az oltárról felszáll-e vagy sem? Mint az első testvéreké, a Káin és Ábelé, ahol egyikük éppen hálaadás után tört testvére életére. Vagy gondoljunk Noé özönvíz utáni áldozati oltáráról elszálló füstjére, vagy Ábrahámnak, az Izsák atyjának oltáráról felszállóra a Gondviselés hegyén. Olyan oltárról felszálló füstre is gondolhatunk, amivel megtelik az egész templom. A példákat pedig sorolhatnánk tovább. Mindezeket nemcsak mint a pasztorálpszichológusi vagy más segítő szolgálat feltételeként említem. 

A hálaadó lelkület nem csak a pasztorálpszichológusi vagy más szolgálatoknak, szakmáknak a velejárója vagy feltétele. A hálaadó lelkület egy olyan magatartásforma, életvitel, aminek számos más vonatkozásai vannak életünkben, anélkül, hogy ez valaminek a feltétele lenne vagy sem. 

– A hálaadó lelkület lehet feltétel, de mi a feltétele a hálaadó lelkületnek?

– Valóban meghatározó, hogy miként közelítünk, vagy mit jelent számunkra a hálaadás lelkülete. Ennek van egy földi és van egy spirituális vetülete is. 

A földi vonatkozásaihoz hozzátartozik, éppen a bizalom esetében, hogy mindezek saját létünkben erősítenek meg vagy gyengítenek. Megerősítést kapunk abból az elismerésből – tehát nem dicséretből vagy hízelgésből –, amit azoktól kapunk, akiket senki más nem helyettesíthet ennek kimondásától. 

A gyermek számára a szülőktől kapott elismerés fakasztja fel annak a bizalomnak, majd hálának az érzését, amit senki más nem adhat meg számára. Tehát a hálaadó lelkület „termőföldje”, esetleg „kavicsos, tüskés vagy útszéli földje” a család. 

A hálaadó lelkület feltétele a munka, ami után hálát érezhetünk. A hála egyik feltétele tehát a munka. 

Más példa: csakis a vétkesek tehetik jóvá az áldozatok számára az adósságot, bűnt. Erre csakis a találkozás és párbeszéd során kerülhet sor. Ehhez feltétel az, hogy az áldozatok és a vétkesek is éljenek. Aki él, azok számára látszólag adott a találkozás és párbeszéd lehetősége. Az élet teret ad a hálaadás azon lelkületének, ahol az emberi kapcsolatok az emberségesség iránya felé mozdulnak el. 

A hálaadó lelkületnek a földi vonatkozású feltétele tehát az, hogy a vétkesek ismerjék el önmaguk előtt tévedéseiket, bánják meg őszinte lélekkel, és akarják jóvá tenni ezeket, az áldozatok pedig fogadják el a jóvátételeket, adjanak erre lehetőséget.

– Zárszóként, kérem, beszéljen a hálaadó lelkület spirituális vetületéről is.

– Ez egy gyönyörű kérdés. Csakhogy elég eltérőek a vélemények arról, hogy mit is értünk spiritualitáson. Unitárius lelkészként, a hálaadó lelkület vallásos spiritualitásával kapcsolatosan beszélhetek az unitáriusok számára egyedülálló őszi hálaadás ünnepéről. E kérdésnél ugyanakkor megemlítem a reformátusok és evangélikusok ünnepeit, az új kenyér és az aratás ünnepét. 

A neoprotestáns vallásgyakorlatában is fontos szerepe van a hálaadásnak. A katolikusok számára az eucharisztia a hálaadást, oltáriszentséget és a szentmisét jelenti. A görögkeletiek számára eucharisztia a „szentségek szentsége”, azaz a hálaadás. A zsidó vallásgyakorlatban is jelen van a hálaadás. A buddhisták a hála és változás elfogadására tanítanak. A hálaadás meglátásom szerint nemcsak a bizalomhoz, de a türelemhez is kapcsolódik. A türelemnek egyik éltető ereje, ennek egyik lelki vetülete az a hála, amit akkor érzünk, miután kiálltuk a türelemnek azt a próbáját, ahol és amikor megerősödtünk létünkben. 

– Tiszteletes úr, köszönjük a beszélgetést...

– Köszönöm én is beszélgetést. Egyben kívánom minden kedves Olvasónak, hogy egész létüket hassa át az a hála, amelynek életérzéséből megtartó reménység és szeretet és hit fakad fel. Olyan szeretet, amelyből az Isten, önmagunk és emertársaink felé a szabadság békéje árad szét, és olyan hit, mellyel az örök üdvösségre szenderült lelkek emlékeit is magunkkal hordozva földi életünk végessége is létünket megerősítő hálával tölt el.