Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte Lengyelországot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese az ötödik győzelmét aratta, és továbbra is százszázalékos. Kontinenstornán eddig egyszer, 2004-ben – szintén hazai környezetben – rajtolt öt sikerrel a magyar nemzeti csapat.
A két együttes legutóbb tavaly márciusban egy heidelbergi felkészülési mérkőzésen találkozott egymással, akkor 31-29-es lengyel siker született. A rivális a tornán eddigi négy meccséből kettőt elvesztett, nulla pontjával a debreceni középdöntős hatos utolsó helyen várta a péntek esti találkozót, miközben az olimpiai hatodik helyezett társházigazda hibátlan mérleggel rendelkezett. A lengyelek ugyanakkor öt órával többet pihenhettek az előző napi találkozójuk után.
A magyar válogatott keretéből ezúttal a kapus Janurik Kinga és a beálló Pásztor Noémi maradt ki. A himnuszok alatt Kácsor Gréta rosszul lett, és a földön fekve ellátásra szorult, mert fejfájásra panaszkodott, és leesett a vércukorszintje. Noha a kezdő sípszóra már társai között ült a kispadon, pályára végül nem lépett.
Döcögősen indult a találkozó, az ötödik perc végén az előtte korán kiállított Vámos Petra törte meg a gólcsendet. Nem volt magas színvonalú a játék, sok volt a hiba mindkét együttes játékában, a házigazda rontott kevesebbet. A lengyelek hét a hat elleni támadójátéka során elkövetett hibáit pedig több üres kapus góllal büntette, a rivális nyitott védekezése mellett pedig a kiválóan cselező Vámos „lubickolt”.
Az első félidő feléhez közeledve, 8-4-es magyar vezetésnél a lengyelek váltottak támadásban, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kétperces kiállításokat, bő negyedóra alatt öt játékost szankcionáltak, így nem sokszor fordult elő, hogy mindkét fél teljes létszámban lett volna a pályán. A körülmények ellenére, a nézőtérről érkező folyamatos buzdítás mellett tartotta négy gól környéki előnyét a magyar csapat, sőt ezt a szünetre meg is duplázta.
A pihenő után hat perccel Böde-Bíró Blanka védéseire alapozva elérte a magyar előny a tíz gólt (20-10), ebben a periódusban is sok volt a hiba mindkét oldalon. A sorok rendezése ekkor is a magyar válogatottnak sikerült jobban, amely egy rövid lengyel felzárkózást követően (20-13) növelni tudta előnyét, és végül tíz góllal bizonyult jobbnak. Böde-Bíró kilenc lövést védett, Vámos Petra nyolc találatával lett a mérkőzés legjobbja.
Ez volt a két együttes 81. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból a mérleg négy döntetlen és 11 vereség mellett immár 66 győzelem.