„Vannak vidékek legbelül”, ahol változatlan fényükben élnek az emlékek, hogy időnként önmagunkba nézve felidézzük, és örüljünk annak, hogy megtörténtek velünk valamikor. Ezt éreztem Kovács András karnagy Kányádi Sándor fájdalmasan szép versére írott kórusművét hallgatva a Kultúrpalota nagytermében a május 20-i emlékhangversenyen, amely a kórusmuzsika felejthetetlen ünnepévé vált az „örökös Nagy István-osok” kezdeményezése és fellépése által. De nem csak, hiszen egykori karnagya előtt tisztelgett valamennyi marosvásárhelyi kórus, amelyekkel a mester együtt dolgozott.
Fotó: Bodolai Gyöngyi
A hűvös, esős hétfő estén nagyszerű érzés volt mindenről megfeledkezve együtt örülni kicsikkel és nagyokkal a közös éneklés élményének, belefeledkezve a kórusmuzsika varázsába, miközben kibontakozott előttünk az egy éve elhunyt karnagy gazdag öröksége, akinek sikerült – Ady szavaival – „Szent lázadások, vágyak, s ifju hitek/ Örökös urának maradni…”
„Egy olyan személyiség emlékét őrizzük a szívünkben, akinek a marosvásárhelyi, az erdélyi, a magyar kóruséneklés sokat köszönhet” – üdvözölte a szép szecessziós Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget a műsorvezető Ávrám Izabella, a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar tagja. A kórus több mint 300 egykori dalosából sokan a zenei pályát, az éneklést vagy a karvezetést választották életpályául, és mindnyájan büszkén és hálásan gondolnak egykori karnagyukra, Kovács Andrásra. Az iránta érzett szeretet és elkötelezettség olyan erős ma is, hogy az „örökös Nagy István-osokat” képes a világ minden tájáról összegyűjteni, ahogy ezúttal is történt.
Az ünnepelt életpályáját a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar jelenlegi karnagya, Benedek Tibor Magor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneintézetének adjunktusa mutatta be annak a méltatásnak a szövegével, amely a Romániai Magyar Dalosszövetség 2018-as ünnepi közgyűlésén hangzott el, amikor Kovács Andrást (post mortem) életműdíjjal tüntették ki.
A hit embere volt, nyitott, szerény, elkötelezett közösségépítő, népnevelő pedagógus, aki példaképét, Nagy István karnagyot követve lelkiismeretes munkájával mutatott irányt tanítványainak. Népszerűségét és a tiszteletet szakmai tudásával, a gyermekek, embertársai iránti empátiájával nyerte el. Két évtizeden át Radnótra ingázott, s csak 1990-ben kerülhetett vissza Marosvásárhelyre, ahol egymás után alapította a különböző korcsoportú kórusokat, amelyek közül ötöt is vezényelt egy időben. Pedagógiai munkássága csúcspontjaként a Művészeti Egyetem Zeneintézetében zenepedagógus hallgatóknak oktatta a karvezetést, s közben megírta a leendő karnagyoknak szánt művét, Gyakorlati tanácsok karvezetőknek, hogy tapasztalatait megossza a fiatalokkal. Mindvégig tevékeny részt vállalt a Romániai Magyar Dalosszövetség munkájában. A szövetségnél mutatták be a Művelődés című folyóirat mellékleteként megjelent kottásfüzetét (Félre tőlem búbánat), amely 12 erdélyi magyar népdal feldolgozását tartalmazza. 21 éven át tanítványai és azok családtagjai segítségével szervezte a marosvásárhelyi Bárdos Lajos – Nagy István Kórusfesztivált.
Karvezetőként diákjaiban sikerült felkeltenie az érdeklődést a közös éneklés iránt, és megszerettette velük a kórusban való fellépést. Közel 15 évet tanított a Művészeti Líceumban, ahol két kórust vezetett, az 5-8. osztályosok Primavera és a középiskolások Armonia kórusát, amellyel országos tantárgyversenyen nyertek első díjat.
A kórusok sorát a művészeti líceum V-VI. osztályosainak gyermekkórusa kezdte. Albert Zsuzsa Katalin karnagy vezetésével, aki az egykori és a mai Nagy István Vegyes Kar tagja, öt dalt énekeltek, magyar zeneszerzők műveit, megérdemelt tetszést aratva a közönség soraiban.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneintézetének Szalman Lóránt énekkara a mesteri képzésen tanuló hallgatókból áll. Vezetéséről Kovács Andrásnak akkor kellett lemondania, amikor a tanügyi törvény előírta, hogy a felsőoktatásban csak a doktori cím birtokában lehet tanítani. Könyvével viszont továbbra is segítséget nyújt a leendő karvezetőknek az erdélyi magyar zeneszerzők műveiből válogatott gazdag kottaanyag révén. Márton Szabolcs vezetésével Heike Beckmann-, Ola Gjelio-, Bárdos Lajos-, Csíky Boldizsár- és Deák-Bárdos György-műveket adtak elő, „mesterien” különleges zenei élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Karácsonyi koncertek sejtelmes, varázslatos hangulatát idézte emlékezetemben a vártemplomi Psalmus vegyes kar fellépése, amelyet jelenleg Bukovinszky Csáki Tünde lelkész asszony vezet. A néhai Fülöp G. Dénes lelkipásztor kezdeményezésére megalakult kórus első karnagya Birtalan Judit volt, Kovács András 2001-től vette át a kórus vezetését. Irányításával a templomi szolgálatok énekei mellett gazdagabb lett a repertoár. A kórussal egyházi és világi ünnepeken számtalan bel- és külföldi fellépésük volt. Példája odaadó munkára sarkallta a kórus tagjait, akikkel a heti két próba, a fegyelmezett gyakorlás családias, vidám hangulatban meghozta az eredményét. Hozzáértésére, lelkiismeretességére ma is hálásan gondolnak a megfogyatkozott, de szépen éneklő kórus tagjai. A három Kovács András- és egy Csíky Boldizsár-műből álló repertoárral egykori karnagyuk emléke előtt tisztelegtek.
Az emlékhangverseny csúcspontja a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar fellépése volt. Története valószínűleg ismerős, de azért hadd emlékeztessük a kevésbé tájékozottakat a rendszerváltás után történtekre. Az újraindult magyar tanítóképző iskola lányaival és a főiskola nagyobb hallgatóival zenetanáruk, Kovács András szerettette meg az együtt éneklést, és több magyar jellegű ünnepélyen örvendeztették meg előadásukkal a közönséget. Ez nem tetszett a képző román vezetőinek, és betiltották a próbákat. A lányok a barátságos, jó akusztikájú unitárius templomban kaptak helyet, és 1991 őszén iskolákból, egyetemekről hívtak meg szép hangú legényeket, így az adventi hangversenyen már több mint hetvenen énekeltek. Az egyre gyarapodó létszámú vegyes kar felvette Nagy István karnagy nevét, s a rendszeres próbák eredményeként egyre több meghívást kaptak. 1992 tavaszán szervezték meg az első Bárdos Lajos – Nagy István Kórusfesztivált, amely 2012-ig élt. A meghívott magyarországi jeles kórusoktól lehetett tanulni, s a kapcsolatok, barátságok révén, de különösen a Budapesti Bárdos Lajos Zenei Hetek Alapítványnak és vezetőinek (Kempelen Tünde, Miskolci Ottó) köszönhetően sokat turnéztak a magyar fővárosban és vidéken is. Énekeltek három alkalommal Olaszországban, Németországban és Svájcban is. Sokan csodálkoztak, hogy a kétbusznyi dalossal Kovács András turnéra mert indulni, ő pedig büszke volt arra, hogy soha nem történt semmi baj a kiszállások során – hangzott el a felvezetőben. Benedek Tibor Magor szerint Kovács András tevékenysége túlmutatott a kórusmozgalom ügyén. „Fő missziója valójában a lélekmentés volt”, „labilis lelkivilágú kamaszoknak érzelmi biztonságot adott” azzal, hogy egy közösséghez tartoztak. „Tudta, hogy kell a találkozás, az ismerkedés, a közelség, a mosoly, a közös élmény. Nem csoda, hogy több házasság született a Nagy István Ifjúsági Vegyes Karból. És az élményt, hogy Nagy István-osok voltak egykor, ma sem lehet elfelejteni. Bár a jobb élet reményében felnőttként többen elhagyták Erdélyt, a hívó szóra a világ minden tájáról hazajönnek. Ahogy tették most is, hogy a megfogyatkozott, de ma is élő kórust erősítsék, és egykori karnagyuk iránti szeretetüket és elkötelezettségüket kifejezzék.”
A megmaradt kórus Henry Purcell-korált énekelt, majd a fiatal felvidéki orgonista, Nagy István Tantum ergo című művét. Az ünnepi darabot a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar részére komponálta, amelynek az ősbemutatóját hallottuk. Zongorán kísért az egykori kórustag, Móriczi Miklós. Hajdani társaikkal kibővülve, a kórus Ariel Ramirez Missa Criolla című művét adta elő, szólót énekelt Szerekován János Nívó- és Lajtha-díjas operaénekes, egykori „Nagy István-os”. Ezt énekelték 2001 tavaszán a kórus jubileumi koncertjén, amit Kovács András tevékenységük csúcspontjaként emlegetett. Ennek állítottak emléket a január 20-i előadással. A kórust hangszeren Móriczi Miklós, Kardos Ervin, Cseh Csaba, Nagy-Árkosi Árpád, Hayasi-Kelemen Jácint, Asztalos Zsolt, Gombócz Avar, Samu Janka Tímea és Fazakas Attila kísérte.
A végszóra újabb egykori tagok szaladtak fel a színpadra, akiknek nem volt lehetőségük együtt próbálni a többiekkel, de kotta nélkül, lelkes átlényegüléssel énekelték a vegyes kar szignóját, Ottavio Pitoni Cantate Domino című művét, majd Bárdos Lajos Dana-danáját és Birtalan József Félre tőlem búbánatját. Meghatóan szép volt. Köszönet az élményért.
Befejezésképpen a támogatóknak szólt a köszönetet, az Amigo and Intercostnak, Mihály Zsoltnak és a Studium Prospero Alapítványnak, Vasile Cazannak, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatójának, Fülöp Tímeának, a Kultúrpalota igazgatónőjének és Nagy Lászlónak, a Bolyai téri unitárius templom lelkészének.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
