Október 31-én lesz 509 éve annak, hogy a hagyomány szerint Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Aligha sejthette, hogy ezzel olyan folyamatot indít el, amely nemcsak a kereszténység történetét, hanem Európa politikai, társadalmi és kulturális berendezkedését is alapjaiban változtatja meg, hiszen a reformáció jóval több volt egyházi megújulási mozgalomnál: a modern világ kialakulásának egyik meghatározó fordulópontjává vált.
A középkori Nyugat- és Közép-Európában a katolikus egyház nem csupán vallási tekintélyt jelentett, hanem meghatározó szerepet játszott az oktatásban, a tudományos életben, a politikában és az uralkodói hatalom legitimációjában is. A reformáció volt az, amely megtörte ezt az intézményi és szellemi hegemóniát, és megkérdőjelezte azt a nézőpontot, amely szerint egyetlen egyházi központ rendelkezhet az üdvösséghez vezető út kizárólagos értelmezésének jogával. Ennek következményeként pedig olyan vallási sokszínűséget teremtett, amelynek következményei messze túlmutattak a hit kérdésein. A Biblia nemzeti nyelvekre fordítása, az olvasás és az írás terjesztése, az iskolahálózatok fejlesztése, a könyvnyomtatás fellendülése mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a lexikális tudás egyre szélesebb társadalmi rétegek számára váljon hozzáférhetővé. A reformáció jelentős lendületet adott az anyanyelvi kultúráknak, az irodalomnak és az oktatásnak, és mindezek mellett politikai következményei sem halványultak el: vallásháborúk, új államszövetségek, a fejedelmi és királyi hatalom átrendeződése, végső soron pedig az állam és az egyház viszonyának újragondolása követte.
Erdély ebben a folyamatban különleges szerepet játszott: az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozata európai viszonylatban is rendkívül korai és jelentős lépés volt a vallási türelem intézményesítése felé. Nem a mai értelemben vett teljes vallásszabadságot teremtette meg, hiszen a felekezeti egyenjogúság továbbra is korlátozott maradt, mégis kimondott egy olyan elvet, amely saját korában kivételesnek számított: a hit dolgában nem lehet mindenkit ugyanarra kényszeríteni. Miközben Európa jelentős részén vallási meggyőződésük miatt üldözték és gyilkolták egymást halomra az emberek, Erdélyben törvényes keretek között nyílt lehetőség több keresztény felekezet együttélésére.
Mindez természetesen nem jelentette a vallási konfliktusok megszűnését, hiszen – elkerülhetetlenül – a reformáció is kitermelte a vallási türelmetlenség ezúttal benne gyökerező, új formáit. Történelmi jelentősége éppen ezért nem valamiféle akadálytalan szabadságtörténetben keresendő, hanem abban, hogy visszafordíthatatlanná tette az európai kereszténység egységének felbomlását, és ezzel hosszú távon kikényszerítette az együttélés új szabályainak keresését.
Mindennek öt évszázaddal később is aktualitása van, igaz, ma már elsősorban nem egyházak követelnek maguknak kizárólagos jogot az igazság meghatározására, hanem politikai és vallási ideológiák, véleményközösségek és egymástól elszigetelődő társadalmi csoportok hajlamosak arra, hogy saját meggyőződésüket megkérdőjelezhetetlennek tekintsék. Aki pedig másként gondolkodik, mint ők, az egyre gyakrabban nem vitapartner, hanem ellenség. A reformáció történetéből pedig éppen azt tanulhatnánk meg, hogy a meggyőződés szabadsága önmagában nem elegendő: ahhoz, hogy különböző világnézetű emberek egy társadalomban élhessenek, el kell ismerniük egymás jogát a különvéleményhez is. Ezért volt a tordai határozat az egyik legjelentősebb történelmi előzménye annak, amit ma lelkiismereti szabadságnak nevezünk.
És ez az, amire ma legalább akkora szükségünk lenne, mint az ötszáz évvel ezelőtti Európának.
