2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyi olvasóival találkozott Kertész Erzsi

Kertész Erzsi Göröngyös úti iskola című könyvsorozata évek óta töretlen népszerűségnek örvend az elemi osztályosok körében, hiszen az eddig megjelent hat kötet olyan problémákat, élethelyzeteket jár körbe, amelyek az iskolában, a gyerekek körében gyakran felmerülnek, mint a barátság, a beilleszkedési nehézségek, a kiközösítés, a megfelelési kényszer vagy éppen a füllentés. A népszerű szerzővel a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, egy jó hangulatú beszélgetésen találkozhattak a könyveit faló gyerekek, akik ötletekkel is feltarisznyálták őt arra vonatkozóan, hogy a sorozat következő kötetében miről szeretnének olvasni. Kertész Erzsivel, aki már visszatérő, kedves vendégnek számít Marosvásárhelyen, Makkai Kinga beszélgetett.




A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében meghirdetett olvasóvetélkedőre a negyedik osztályos diákoknak Kertész Erzsi Göröngyös úti iskola sorozatának a Leszel a párom? című kötetét kellett elolvasniuk, és örömükre lehetőségük nyílt személyesen is találkozni a szerzővel, betekintést nyerni a kötetek születésének a kulisszáiba, valamint feltenni neki a kérdéseket, amelyek az olvasottak nyomán foglalkoztatják őket. A szerző évekkel ezelőtt már járt Marosvásárhelyen, most pedig szívesen tért vissza, hiszen, mint mondta, az igazi jutalma a munkájáért az, amikor felállhat az íróasztala mögül, és szemtől szemben találkozhat azokkal, akik olvassák a regényeit, véleményük van róla, akik kérdéseket tesznek fel, és kíváncsiak az emberre, aki ezeket a történeteket írja.

Kertész Erzsi a mai gyermek- és ifjúsági irodalom ikonikus alakja, könyvei számos elemista gyerekkel, illetve kiskamasszal ismertették meg az olvasás örömét. A közönségtalálkozón Makkai Kinga meg is jegyezte, ő maga is annyi idős volt, mint a jelen lévő gyerekek, tíz-tizenegy éves, amikor „rákapott” az olvasásra, és úgy véli, ez az a kor, amikor, ha az ember megízleli ennek az örömét, örökre a könyv szerelmesévé válik.

Nyolc éve jelent meg a Göröngyös úti iskola első kötete, és azóta hatkötetesre gyarapodott a sorozat, amely iskolásoknak szól iskolai dolgokról. Kertész Erzsi sorozata egy általános iskola alsó tagozatos osztályában játszódik, főhőse pedig kötetenként változik, de mindig az osztály valamelyik tanulója. Az éppen aktuális főszereplő élettörténetén és érzésein keresztül a legkülönfélébb személyiségtípusokba, a gyerekeket fogalkoztató problémákba és ezek kezelési lehetőségeibe nyerhet bepillantást az olvasó, hiszen van, hogy új tanulóként érkezik valaki az osztályba, más súlyos megfelelési kényszerrel küzd, akad, aki fél a nyilvános szerepléstől, elveszti az egyedüli barátnőjét az osztályban, vagy éppen a családján belüli változásokkal képtelen megbirkózni.

Komoly problémákról meseszerűen, humorral fűszerezve

A marosvásárhelyi közönségtalálkozón Makkai Kinga érdeklődésére, hogy hogyan született meg a sorozat ötlete, Kertész Erzsi elárulta, Nyulas Ágnes, a Cerkabella  kiadó vezetője kereste meg vele, hogy jó lenne az általános iskolások mindennapjairól írni. Ezt a korosztályt érdekli a realitás, a hétköznapok dolgai, de ugyanakkor nyitott a  fantasyra, az elképzelt, meseszerű történetekre is. – Én szívesen kalandozom mindkettőben, így örömmel fogadtam a felkérést, hogy írjak iskolás történetet. Ági elárulta, az adta az inspirációt, hogy szülőkkel beszélgetve érdeklődött, miről olvasnának legszívesebben, és akkor merült fel, hogy kisiskoláskorban is vannak problémás helyzetek, önértékelési, önbizalommal kapcsolatos problémák, és mivel Ágnes tudta, hogy pszichológus vagyok, kérdezte, hogy fel tudnék-e erre építeni egy történetet. Szíven ütött egy kicsit, mivel rádöbbentem, hogy nem igazán szoktunk komolyabban elgondolkodni azon, hogy az általános iskolás gyerekeknek is lehetnek nehézségeik, de úgy éreztem, meg kell próbálnom ezeket meseszerűen, akár humoros formában tálalni – elevenítette fel a kezdeteket a szerző. Az első kötetben egy új fiú érkezik az osztályba, aki koronát és palástot visel, és mindenki nagyon furcsán néz rá; kiderül, hogy ő királynak érzi magát. – Ezzel a szimbolikus helyzettel próbáltam az önértékeléssel kapcsolatos problémákra rávilágítani, de mindvégig igyekeztem, hogy bár nehéz témáról van szó, legyen elegendő humor, barátok közötti viccelődés, hogy soha ne menjen át túlzottan komorba a történet. Az összes többi résznél is erre törekszem – árulta el Kertész Erzsi.





Annak ellenére, hogy kezdetben nem terveztek sorozatot, csak egyetlen kötetet, a visszajelzések alapján egyértelművé vált, hogy érdemes folytatni, így megszületett a második történet, amelyben a füllentés, hazudozás kapott főszerepet, a harmadikban pedig a szorongás. A sorozat érdekessége, hogy mindig más gyerek a főszereplő, noha ugyanabban az osztályban játszódik a történet, így ha több kötetbe beleolvas valaki, ugyanazokkal a gyerekekkel találkozik, nem az  a főszereplő, aki az előzőben volt, de mellékszereplőként megjelenhet, és ezzel az ismerősség érzését szerette volna erősíteni a szerző, elérni, hogy a közösség részének érezzék magukat az olvasók.

Makkai Kinga kérdésére, hogy a gyakorlatban miként sikerült betekintést nyerni a kisiskolások lelkivilágába, hogy ennyire élethűen kerülhessenek terítékre a problémák, amelyekkel ez a korosztály a mindennapokban szembesül, a vívódások, amelyeket átélnek, Kertész Erzsi megjegyezte, ő nem gyerekpszichológus, nem ez a szakterülete, a könyvekbeli történetek megformálásakor a saját gyerekkori emlékeihez nyúl vissza, ahhoz, ami akkoriban érzelmileg nehéz, megoldandó probléma volt számára. – A  gyerekközösségekben örökzöld téma a barátság, a konfliktusok, ezek mindig foglalkoztatták a gyerekeket, és ma sincs másként. Én pont ezeket az alapérzelmeket ragadom meg a történetekben – mutatott rá a szerző.

Mint mondta, volt rá példa, hogy a Cerkabella kiadótól jött az impulzus, hogy az egyik kötetben például a bántalmazásról, csúfolódásról, kiközösítésről lenne jó írni, de van olyan is, amely a füllentésről vagy a teljesítményszorongásról szól, amiről a szerző maga szeretett volna írni, mivel saját emlékei vannak róla, vagy volt egy történet a saját iskoláskorából, ami sokáig foglalkoztatta, így ebből merítette a témát.

Kertész Erzsi elismerte, fiúkról nehezebb lenne a saját emlékeire támaszkodva írni, ellenben látta, hogy a fiai hogyan „működnek” a közösségben, így sokat merített az ő kisiskolás éveikből is. A Göröngyös úti iskola sorozatban négy-hat az arány a lány főszereplők javára, hiszen, amint a szerző fogalmazott, nőként lányokról könnyebb írni, másrészt pedig az érzelmi dolgok kibontása egy fokkal könnyebb, lehet, hogy egy lány hamarabb elkezd beszélni a szüleivel vagy a barátaival az érzelmekről, míg egy fiú lehet, hogy tovább magában tartja, vagy talán nála másként nyilvánul meg ez a dolog. Például a Gáz van című kötet egy olyan fiúról szól, akinek elég sok nehézséggel kell szembenéznie, és az indulatok összegyűlnek benne, olyannyira, hogy egy idő után helytelen viselkedés formájában jönnek ki belőle.

A szereplőkkel együtt írják a történetet

A szereplői kapcsán Kertész Erzsi kiemelte, az íróknál fontos szabály, hogy nem használhatnak valós szereplőket a könyveikben, hiszen ezzel személyiségi jogokat sértenének, senkit nem hozhatnak abba a helyzetbe – még ha a nevét meg is változtatják –, hogy esetleg felismerhető legyen. Még ha egy emlékről is van szó, vagy egy ismerősének a története ihlette, soha nem veszi át egy az egyben a szereplőt, ha lánnyal történt, fiúként tünteti fel, más életkort talál ki neki. Fontos, hogy a névnek illeszkednie kell az adott szereplő jelleméhez, így sok időt tölt névnaptárak böngészésével – osztotta meg az író könyvei születésének történetét az író-olvasó találkozóra jött kíváncsi gyereksereggel. – Egy idő után a szereplők olyan önálló személyiséggé válnak, hogy elkezdik alakítani a történetet, és előfordul, hogy egészen furcsa kanyarokat vesz ennek a fonala. Egyre azonban szoktam vigyázni, hogy nagyjából lássam előre a történet végét, hogy honnan indulok és hová jutok – tette hozzá a szerző, aki azt is elárulta, hogy a Göröngyös úti iskola csapatából az Arika nevű karakter, a második regény főszereplője a kedvence. Mint mondta, mindig a kicsit zűrös karakterek állnak a szívéhez közel, akik meg tudják csavarni a történetet, hiszen íróként igazából azok a hálás szereplők, akikben ott bujkál a konfliktus lehetősége. – Arika a füllentés, hazudozás témáját hozza be a sorozatba, de ő az, aki a későbbi kötetekben is tudja mozgatni a szálakat, hiszen ennek a kislánynak mindig mindenről van véleménye, és ha mellékszereplőként „bekopogtat” egy másik történetbe, biztos, hogy azon is csavar egyet. Olyan, mintha a szereplők személyében egy kis segítő csapatom lenne, amellyel együtt írjuk a történetet – jegyezte meg nevetve Kertész Erzsi.

Makkai Kinga érdeklődésére, hogy lesz-e folytatása a népszerű sorozatnak, a szerző rámutatott, beszéltek már a folytatásról, a kiadó vezetője nemrég jött az ötlettel, hogy egy hetedik, mintegy lezáró kötet illeszkedne a sorozat végére.

A marosvásárhelyi író-olvasó találkozó végén a gyerekeknek lehetőségük nyílt megosztani a szerzővel az ötleteiket, hogy mely témákról szeretnének olvasni a továbbiakban, és egészen érdekes gondolatok láttak napvilágot, volt, aki a sportról, más a veszekedésről, az árulkodásról, a visszahúzódó gyerekekről szeretne olvasni, de olyan is, aki szerelmi szálakat is beleszőne a Göröngyös úti iskola csapatának történetébe.





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató