Ha majd megírják a világ összes bölcsének összeműködésével azt a tudományosan igényes és igényesen tudományos dolgozatot/enciklopédiát, amelynek témája nagyon egyszerűen így hangzik: „mit köszönhet az emberiség és az utána színre lépő még fejlettebb faj (?) Kínának és a kínai civilizációnak?”, bizonyosan, hogy nem a koronavírus fog elsőként szerepelni. Ott lesz a helye a K vagy C betű alatt, ha akkor még egyáltalán a betűrend lesz az eligazodás alfája és ómegája. Szóval Kínában már tombol a vírus, és a WHO felkészült a védekezésre, a repülőjáratokat törölték, Vuhan városa, ha jól értettem, a gócpont, világszerte ismert és elkerülendő lett, a maszkgyártók örülnek, mert szépen fogynak a hasznos védálarcok/maszkok, az idén, ha nem vigyázunk, a velencei karneválon is koronavírus elleni maszk lesz a díjnyertes. Mi több, most olvasom, hogy állandóan frissülő térképen is lehet figyelni a betegség terjedését, ámbátor sokkal jobban szeretném, ha már térképen lehetne követni, miként húzódik vissza a vírus világgarázdálkodási területéről, avagy azt, hogy kínai tudósok elsőként fedezték fel a vírus terjesztette betegség ellenszerét, és azt is, hogy virológusok nyugodt lélekkel jelenthetik ki, hogy a vírustörzs elerőtlenedett, kifejlődött az emberekben az immunitás a betegség terjesztőivel szemben. Ugyanez vonatkozik a rémhírterjesztőkre is.
Mert ha elővesszük a történelemkönyveket, művelődéstörténeteket, akkor látni fogjuk, hogy a papír is Kínából, a kínaiaktól származik, akik azt rizsszalmából mesterkedték ki. Na most már a papírt – mint találmányt és mint a gondolatrögzítés hordozóanyagát – azonnal alkalmazni kezdték, mindenféle fontos rendeletet felfirkantottak rá. Ezzel kapcsolatban fejlődött ki az írószeripar és -művészet a lúdtolltól és nádiróntól a golyóstollig (erdélyi magyarul a pixig), a lézerceruzáig és a számítógépes billyentyűzésig egyfelől, míg másfelől az irodalom és a bürokrácia. Elburjánoztak a papíralapú hivatalok és a kőszívű hivatalnokok, az író-nem olvasó találkozók, a folyóiratok és az irodalmi Nobel-díj, amely magyar viszonylatban sokkal inkább szólt az irigységről és kisstílű szurkapiszkáról, mint az irodalom nemesítő gyönyörűségéről. Újságot nyomtattak rá, és papírból lehetett papírhajókat csinálni; papírra írhatta meg Andersen a rendíthetetlen ólomkatonát, amely egy papírhajóban sodródik a becethalazásig, majd tovább az elkerülhetetlen sorsvállalásig. A papírhajók révén vált sok száz ember tengerjáróvá – így vagy úgy, a politika nyert egy jó metaforát, a papírtigrist, és a bukott szamár, akit fennmarasztottak a szigorú régi tanár urak, tintalevest kapott ebédre papírgaluskával. Továbbá: lett papírgyűjtő verseny, papírzsebkendő és papírruha, zsírpapír, papírsír – olvashatatlan költemények számára előnyösen...
Aztán itt van Kína másik ajándéka, a selyem. Mint tudjuk, a gubót arab kalmárok csempészték ki üreges botjukban, mert a kínai határőrök sem csalhatatlanok, sajnos a vírus is kiszökik minden ellenőrzés dacára, szóval Musztafa átadta Musának, Musa Mohamednek, Mohamed egy olasz kalmárnak, és máris készültek a selymesebbnél selymesebb ruhák, zsebkendők, rokolyák, nyakkendők és díszdobozok béléssel, napernyők és hőlégballonok, zakóbélesek és selyemingek, amelyeknek elejét kérésre minden dalbéli cigánylány ki szokta gombolni, hogy megérint-hető legyen a selymes bőre. De azóta van szavunk a selyemfűre, a selyempapírra – na tessék, megint oda találtunk vissza –, a gyermekdalban cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna. Mi vagy ki fordulna ki?
Kifordul a térdünk, bokánk focizás, hegymászás, Kína-járás, nagyfalhágás közben. Kifordul a partner tánc közben – már aki szeret és tud táncolni –, udvariatlan kiszolgálás láttán kifordul a vevő az üzletből, ahol selymet vagy papírt akart vásárolni, sőt mondják valamire, hogy kifordul a béltraktusom, de ez ízléstelen.
Petőfi a konyhára fordult be, a sarkon befordul a halál egy jó kis krimicímben, alvás közben befordulunk a fal felé, és a középcsatár befordul a tizenhatosnál, és kapura lő. Amíg gól lesz... na, arra várhatunk.
Kis jegyzetünk végére odaillesztjük a végszót: Finis coronat opus. (A vég nemesíti meg a művet.) Ez nem ugyanaz, mint az Ugocsa non coronat. (Lásd Adynál.)
