A kardántengely muzsikája (2.)

A világtörténelmi középkor véget ért, azonban a társadalom életmódja nem sokat változott. Járványok, betegségek, különböző balesetek és fertőzések tizedelték az emberiséget. Az egészséges életmód érdekében Cardano nem győzi hangsúlyozni a különböző testmozgások fontosságát és a táplálkozásra való odafigyelést. Néhány élelmiszer fogyasztását – köztük a bort – csak mértékkel ajánlja. Az olajra is felhívja a figyelmet, mert az túl tápláló, ugyanakkor mára már viccnek számító megjegyzést is fűz hozzá, miszerint ez „jellegében a csillagok alkotóelemeinek felel meg, mivel hasonlóképpen gyúlékony”.

Cardano számára szerencsétlenségnek számított a játékszenvedély. Pénzszerzés céljából merült bele a kockajátékba. Ő sokat nem nyert ugyan, de a matematika igen, mert ezzel sokat tanulmányozta a valószínűség-számítást. És ha már a matematikánál tartunk, ugyancsak Cardano közli a harmadfokú egyenlet megoldásának képletét. Bár nem az övé a megoldás – és ezt meg is említi műveiben –, mégis róla nevezték el, mert ő közölte elsőnek az 1545-ben megjelent Ars Magna című könyvében. Ma Cardano-képletnek nevezik a Tartagliától származó megoldást.

1521-ben már orvosi doktorátust szerzett. Apja akarata ellenére orvos akart lenni. Ez volt a célja vagy a küldetése. Életrajzában vallja, hogy „ha ugyanis az embernek nincs szilárdan kitűzött célja az életben, szükségképpen sok mindent kipróbál, és különféle vargabetűket tesz majd”. Az „aranyélet” receptjét is megfogalmazta: „Reggelente előadást tartottam (a páviai egyetemen), ezután egy árnyékos úton kisétáltam a városfalon kívülre, bereggeliztem, utána meg muzsikálgattam, majd horgászni mentem a várostól kissé távolabb fekvő ligetek és erdők környékére”. A zenélés a mindennapi rutinjához tartozott, bár nem említi túl gyakran.

Cardano életében nagyon fontos szerepet töltöttek be az álmok. Úgy vélte, hogy az álom egy kommunikációs forma az élete irányítójával. Így sikerült, hogy megálmodta saját házasságát is. Egy álomszép kertben sétált, ahol éppen akkor virágzott minden, lágy szellő lengedezett. A kert kapuja nyitva volt. Egyszer csak megpillantott egy fehér ruhás lányt. Nyomban beleszeretett, megölelte, megcsókolta, s boldogok voltak. Igen ám, de mire föleszméltek a nagy gyönyörűségből, becsukták a kert kapuját! Mindenképp szép álom lehetett... Aztán néhány nap múlva egy lánnyal találkozott az úton, és csodamód egymásba szerettek. Házasság lett a találkozás vége.

A tudóssá fejlődött Cardano sokat tudott a zenéről. Igyekezett is az elméletet gyerekei nevelésében valóra váltani, ám valami mégis áthúzta a számításokat. Mintha átok ült volna a nevelésen, mert a családot sorozatos tragédiák érték. A tudós szentül hitte, hogy nem a nevelési elvekkel van gond, hanem megátkozták. Abban a korban talán még jobban hitték az átkot, mint a tiszta tudományos tényeket. Cardano nagyobbik fia megmérgezte a feleségét, ezért gyilkosságért lefejezték. 

A kisebbik fiú a család szégyene lett, többször kirabolta az apját, úgyhogy őt törvényszék előtt ki kellett tagadnia. A lánya pedig – halmozva a gyönyöröket – szifiliszben halt meg. Cardano felesége pedig nem bírta idegileg a megpróbáltatásokat, és öngyilkos lett.

Hírnevét nem kapcsolatainak, hanem képességeinek köszönhette. Cardano a maga korában egyedinek számított, mert egyetemi kurzusait jegyzet nélkül adta elő, míg kollégái jegyzeteiket olvasták fel. Emiatt számtalan bírálat is érte, de Cardano mindig padlóra küldte vitapartnereit. „Ahhoz szoktam, hogy a középszert – a kisstílűséget nem is említve – megvessem.” Bizonyára fájhatott ez a megjegyzés azoknak, akik azért támadták, mert emlékezetből tanított.

Különleges képességei sorából kiemeli, hogy egyszerre két dologra is tudott figyelni. Ezt a képességét bizonyára a zenélésnek köszönhette, mert zenélés közben tanulja meg az ember egyszerre hallani a szólamokat, s közben mégis külön is értelmezni őket. Amúgy nem egyedülálló Cardanónak e képessége, mert Glenn Gould zongoristáról mesélik, hogy a vendéglőben, ha körülötte négy asztalnál folyt a társalgás, ő mind a négyet meg tudta figyelni úgy, hogy arra is emlékezett, mi hol hangzott el. A figyelem ilyen fokú megosztása leginkább sok zenéléssel érhető el.

Cardano körül szinte állandóan valamilyen botrány keringett. Érdekes módon mindig ellenségei szították a feszültséget. A helyzet néha annyira elmérgesedett, hogy el akarták tenni láb alól. Szerencséjére a tudós magától rájött, hogy merényletet akarnak elkövetni ellene, és elkerülte a bajt. Egyik ilyen történetből megtudhatjuk, hogy két szolgálógyerek tevékenykedett körülötte, akiket a tudós többek között zenére is tanított. A gyilkosságot előkészítők úgy akarták elpusztítani a tudóst, hogy elkéreztették a fiúkat egy zenés templomi előadásra, és míg azok a templomban énekeltek, a bérgyilkosok véghezvitték volna a gaztettet. A terv meghiúsult, az ellenségek gyűlölködése tovább fokozódott. Erre egy mestervágással válaszolt a tudós: „csak azok érdemlik meg, hogy szembeszálljunk velük, akik nyíltan állnak ki ellenünk”.

Gyakran megtörtént, hogy sunyi módon szövetkeztek ellene, sőt rágalmakat fogalmaztak meg, csak hogy elmozdítsák állásából. Egyik barátját használták fel álhírek keltésére. Azzal vádolták meg Cardanót, hogy megrontotta a két fiút, akik neki 

szolgáltak. A professzor zseniális módon taglózta le rosszakaróit: „Mindig úgy éreztem, hogy a hálátlanság emberrel, sőt állattal szemben is aljasság”. A barát csak ekkor eszmélt fel, hogy mit tett – Cardano elnézte neki a tévedését. Egy másik ellenféllel már nem volt ennyire elnéző. „Egy jogásznak, aki pedig hallgatóim alacsony számával hozakodott elő, azt feleltem, hogy egyes diákok a jelenlétükkel szereznek nagyobb dicsőséget a tanáruknak, mások meg a távollétükkel”. 

Az emberi hiúságot és lustaságot is ironikusan hangoztatta egyik előadásán. „Ó, hány ember heverészik itt körülöttünk is – persze nem a tiszteletre méltó hallgatóságot értem rajta –, aki, ha csak azt a két órát, amelyet naponta fésülködéssel és szépítkezéssel tölt, a tudományokra fordítaná, legföljebb két-három év alatt egyetemi tanárságig vihetné!” Mintha a tanuláshoz való mai hozzáállásról beszélne, annyira ismerős ez a gondolat... Aztán később még odaszúr a kisstílű társadalomnak, hogy „a komoly ember sajátossága, hogy mindjárt a lényeget ragadja meg. Ehhez pedig sok olvasásra van szükség.” Kár, hogy ma kevesen olvasnak sokat!

(Folytatása következik)