A kanadai Sziklás-hegység

A mintegy 4300 km hosszú Sziklás-hegység Észak-Amerika nyugati részén, a kanadai British Columbia tartomány és az amerikai New Mexiko állam között húzódik. Mint a Sziklás-hegység része, a kanadai Sziklás-hegység a brit columbiai Liard folyótól Montana állam határáig terjed.

Hófödte csúcsok, gleccserek, jégmezők, rohanó kristálytiszta patakok, hihetetlen színű tavak, vadállatok sokasága egyedi hellyé teszi a kanadai Sziklás-hegységet. És ha ezekhez hozzászámítjuk az itt lakók vendégszeretetét, kedvességét, a kép közelebb kerül a valósághoz. Kevés hely tud természeti adottságokban, szépségben vetekedni vele. Egyik kedvenc helyem, bármikor szívesen jövök ide. Persze a csodás helyeknek megvan a negatívumuk is, sokan látogatják, főleg szezonban (június–szeptember). Kialakult egy turistaipar, minden megdrágult, s ha valaki a szűz természetben akar gyönyörködni, bizony sokat kell gyalogolnia.

A kanadai Sziklás-hegység keleti részeinek (Alberta tartományban) a nemzeti parkjai (a Jasper és Banff) a legismertebbek. A délkeletre, Montana állam határán fekvő Waterton Lakes nemzeti park sokkal kisebb az előző kettőnél, és kevésbé ismert. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem csodálatos. 

A kanadai Sziklás-hegység nyugati oldalán, Brit Columbia tartományban helyezkedik el a Kootenay és Yoho nemzeti park. 

A több mint 2 millió hektáros parkhálózat Földünk harmadik legnagyobb kiterjedésű védett területe. Az öt nemzeti parkot nyolc tartományi park határolja. Ha csak felszínesen is akarjuk bejárni az öt nemzeti parkot és környékét, akkor is legalább egy hetet kell rászánni. 

Mivel mi temesvári barátainkkal autóval érkeztünk Colorado államból, a tartomány délnyugati részén a Montana állambeli Glacier nemzeti park felől mentünk, a Chief Mountain országúton, s a Waterton Lakes nemzeti parkkal kezdtük a kirándulást. A határátkelés simán ment, szerencsére egy mellékúton vagyunk, még szezonban sem nagy a forgalom. Maga az út is festői, bal oldalon a Chief hegyvonulat csúcsai láthatók a távolban, a közelben pedig legelők. Jó félórai vezetés után feltűnik a Maskinonge-tó, és máris a Waterton-tavak nemzeti park bejáratához érkezünk. Itt már sorban állunk egy keveset, jó pár autó van előttünk. Kifizetjük a belépti díjat ($20), kezünkbe nyomnak egy térképet, és már bent is vagyunk. Elhagyjuk az alsó Waterton-tavat, érintjük a középső Waterton-tavat, és hamarosan a középső Waterton-tó melletti Waterton városkában találjuk magunkat. Mivel késő délután van, és nem foglaltam szállást, az az első, ami után nézünk. Az első utunkba eső szálloda, a Prince of Wales szálló túl elegánsnak néz ki (nem is az lenne a baj, hanem az ára), meg sem állunk. 

A következő 5-6 szálló mindegyike foglalt volt; végül, mikor már kezdtem egy kicsit aggódni, a Bear Mountain szállóban szerencsém volt, az utolsó szoba nekünk jutott. A szoba kicsi, de két ágy van benne, úgyhogy négyen elférünk, a zuhanyozó olyan szűk, hogy alig tudok megfordulni benne, de minden tiszta. Az ára négy személynek 98 dollár szezonban, ennél jobb árat nehezen találhattunk volna.

Kicsomagolunk, és annak tiszteletére, hogy szerencsésen megérkeztünk, és szállást is találtunk, megiszunk egy pohár whiskyt a csomagból. Lévén hogy még világos van, irány szétnézni. Waterton városka a középső Waterton-tó nyugati oldalán fekszik, festői helyen. Egy kicsit nagyképűség városkának nevezni, hiszen alig van vagy 100 háza. Mivel a park nem főút mellett fekszik, valószínűleg sokkal kevesebb a látogatója, mint mondjuk a Banff nemzeti parknak. Lehet, hogy kevésbé is reklámozott hely, természeti szépségben azonban vetekszik bármelyik parkkal. Habár évi mintegy félmillió látogatója van a parknak, nekem úgy tűnik, mintha a többi nemzeti parkhoz képest jobban megtartotta volna eredetiségét, közelebb van a természethez. 1932-től a világ első békeparkja, és 1995-től a Világörökség része.

Könnyen kiigazodunk, hiszen az egész település alig pár utcából áll, s hamarosan kiérünk a középső Waterton-tóhoz, mely a település keleti részén van. Körülöttünk, bármerre nézünk, hegyek vannak, az idő szép, még kellemes meleg van, de éjjelre már lehűlés várható. A bal oldali dombról a Prince of Wales szálloda tekint vissza, állítólag Kanada egyik legfényképezettebb pontja. Sétálunk egyet a tó partján, a hatalmas fák alatt, s egy-egy legelésző őz keresztezi utunk. A főutcán egypár vendéglő, emlék-kacat üzlet, a település kicsi, de tiszta, rendezett. Szerencsére a szobánk előtt van egy asztal, megvacsorázunk a tarisznyából, lemossuk egy kis borral, és fekszünk is le, holnap is hosszú nap vár reánk.

(Folytatjuk)