2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szépen, csendben, rendben, a pandémia körülményeihez alkalmazkodva emlékeztünk idén az 1848-49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Megválasztása óta első alkalommal köszöntötte a magyarokat az államelnök is. De voltak, akik „nem hagyhatták szó nélkül” az eseményt.

Éppen március idusán tartott összejövetelt a magyarok ellen uszító Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A fórum szerint március 14-e minden román szolidaritásának napja a Kovászna, Hargita és Maros megyei románokkal. A fórum ebből az alkalomból közleményt adott ki arról, miként lehet(ne) megakadályozni, hogy Budapest „illetéktelenül” beavatkozzék Románia belügyeibe.

Követeléseiket tíz pontba foglalták, amelyben egy sürgősen kidolgozandó stratégiát követelnek „a magyar politikai és civil szervezetek által fenntartott, Budapest által támogatott autonómiatörekvések ellen”.

Emellett azt kérik a kormánytól és a parlamenttől, találjanak megoldást az Európa Tanács 1201-es ajánlásának alkalmazására, amely kimondja, hogy kisebbségi jogokat kell biztosítani a többségnek is, ha az országuk valamelyik térségében kisebbségben élnek, de azt szeretnék, hogy az ország „másként viszonyuljon” hozzájuk, hogy „otthon érezhessék magukat a Maros és Olt forrásvidékén, a Kárpátok kanyarulatában”. Illetve, biztosítsák a román nyelv hivatalos státusát a helyi közigazgatásban, és büntessék, ha csorbul ez a státus.

Ugyanakkor egy olyan jogszabályt is követelnek, „amely lehetővé teszi, hogy visszafordítsák a szerintük törvénytelen terület-, erdő- és ingatlan-visszaszolgáltatásokat Erdélyben”. 

A találkozón részt vettek a három megyében működő román civil szervezetek, művelődési intézmények, iskolák képviselői, papok, politikusok, és természetesen nem hiányozhatott a hírhedt Dan Tanasă parlamenti képviselő sem. 

Nem ismeretlen a szervezet, ma sem mondtunk semmi újat. Az időzítés a lényeg. Hiszen ma van a Marosvásárhely fekete márciusaként emlegetett március 19-e évfordulója. 1990-ben ezen a napon a leitatott, vasvillákkal felfegyverkezett hodákiak megtámadták az RMDSZ székházát, kiütötték Sütő András szemét, majd következett a 20-i „visszavágó”. A fórum tudatosan választotta a találkozó időpontját. Hozta a szokásos formáját, ezekben a napokban is uszít a magyarság ellen. Mindezt „a jó együttélés nemes érdekében”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató