Voltaképpen igaza van az elnöknek, amikor politikai felelősségről beszél az egyre súlyosabb járványhelyzetet illetően. Ám ha a felelőst keresi, akkor csak a tükörbe kell néznie. A napokban már sokadik alkalommal vádolta e témában politikai ellenlábasait, és persze a magyarokba is beletörölte a lábát, ahogy az tipikus egy többséghez dörgölődző kisebbségitől. Hogy rendszeresen ezt teszi, arra enged következtetni, hogy nem véletlenül, hanem szándékosan szalasztotta el a rendkívüli helyzet rendezésére a keze ügyében levő lehetőséget.
A tavasszal, amikor a már a hónapok óta a világban kódorgó koronavírus úgy lepte meg a regáti nagyfiúkat, mint az úttakarítókat szokta minden télen az első hó, ennek az egyre inkább szánalmas fráternek volt egy nagy lehetősége. Abban a helyzetben egy államférfi képes lett volna felmérni, hogy rendkívüli helyzet várható mind közegészségügyi, mind gazdasági téren, aminek a kezelése, rendkívüli lépéseket kíván. Erre a legjobb lehetőséget egy egységkormány felállítása jelentette volna, hogy az elkerülhetetlen kemény intézkedések, mint a karantén vagy a gazdasági helyzet kezelése ne válhassanak a pártpolitikai csatározások martalékává. Emberünknél fel sem merült a kérdés, hogy ilyen javaslatot tegyen, újabb kormányalakítási megbízatást adott a kedvenc táskahordozójának, a többit meg azóta láttuk. Hibát hibára halmoztak jogalkotásban, járványhelyzeti kommunikációban, gazdasági válaszlépések terén egyaránt, így a vírus vidáman grasszál, és a munkanélküliek tábora is már a milliót közelíti.
Az utóbbi idők elnöki diskurzusa mutatja egyre inkább, hogy ez nem egy adódó lehetőség véletlen elszalasztása volt, hanem tudatos döntés. Nem államférfiúi, csak amolyan botcsinálta regáti politikusi, adományozzanak neki akár egy szekér nyugati kitüntetést, ez az emberen semmit nem változtat. Így van akire ráfogni a kudarcokat, van akire ujjal mutogatni, miközben két lábbal tipor bele az alkotmánynak az elnök számára pártfelettiséget előíró betűjébe és szellemébe, hogy mást már ne is említsünk. Amikor először választották meg, azt ígérte, nem játékos elnök lesz, mint az elődje. És ez igaz is, de nem azért, mert betartotta volna az ígéretet. A játékos hajlam megvan benne, a játékos mivolthoz szükséges politikai rafinériának viszont nyoma sincs. Az elődjéhez képest ez szánalmas alakítás, de annál inkább felelősségre vonásra méltó, hogy ez a játszmázás a vírus közreműködésével emberéletekre megy.
