Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-01-22 15:00:00
Tíz évvel ezelőtt, 2015 januárjában Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács megyei elnöke az autonómiaküzdelem áldozata – és hőse – lett. Élete és halála jelképes és jelzésértékű. A kisebbségi jogokból példát nyújtó Dél-Tirolban eltöltött sívakációja alatt érte a halál. Sokat áldozott a közösségért, végül ő maga lett áldozat. Post mortem kiérdemelte az erdélyi magyarság, a székelység jelképes tiszti aranykeresztjét.
A „mindig készséges, mosolygó, másokat is derűre, optimizmusra bátorító fiatal politikus” elsőnek tűzte ki a székely zászlót a makfalvi községházára. Habár tudatában volt annak, hogy bűnvádi eljárást indíthatnak ellene, a hivatalos felszólításra, hogy távolítsa el a székely zászlót, azt mondta, ezt soha nem fogja megtenni. Szó szerint ekképpen szólalt meg a lelkiismerete: „Vagyonom nincs, tőlem semmit elvenni nem tudnak. Legfeljebb a szabadságomat. De ha eddig elmegy a hatalom, akkor valakinek ezt is vállalnia kell!”
Márton Zoltánt fizikailag nem bántotta a hatalom, amint azt bizonyára megtette volna néhány évtizeddel ezelőtt. De azt csak elképzelni tudjuk, hogy milyen lelki vívódásai voltak a külső és belső hatalmak ellenében. Az esetleges öröklött hajlamok, a stresszel járó feszült munka, a környezeti tényezők mellett a fokozott igazságérzet, a túlhevült közösségszolgálat, a mások által minduntalan felbolygatott közérzet, a szorongások és félelmek bizonyára mind szerepet játszhattak tragikus végkimenetelű halálában. Mégis azt mondom: így volt szép és örök érvényű az élete, így üzeni az utókornak, hogy a székely zászlót nem veheti le semmilyen hatalom sem a községházák homlokzatáról, amennyiben azt végérvényesen kitűzzük a szívünkbe. Így lépett be az erdélyi magyar hősök pantheonjába.
A székely szabadságot megtestesítő székely zászló örökös lobogtatóját 46 éves korában érte szívroham. Látszólag békés, háború- és harcmentes körülmények között. De csak látszólag. Mert a valóságban „mártírhalált halt zászlóvivővé” vált, akárcsak valamikor néhány száz évvel ezelőtt a várostrom alatt halálos golyótalálatot ért zászlós. Egyszerre vált áldozattá és hőssé az őt örökre szívébe záró székelység emlékezetében. Nyugodjon békében!