2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Versolvasó maraton a könyvnapokon

A 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Nemzeti Színház protokolltermében a versolvasó nap alkalmából Gyéresi Júlia színművész, egyetemi tanár (fotó) olvassa fel Tóth Árpád összes versét november 17-én, szombaton 10 órától. Gyéresi Júlia az évek során felolvasta már Pilinszky János, Radnóti Miklós, Berzsenyi Dániel és Arany János összes versét, egy ültében, mikrofonnal a kezében. Bárki bemehetett, elidőzhetett a teremben, ő olvasott rendületlenül.

– Mi ösztönöz e nem mindennapi teljesítményekre? 

– Elszomorít a tény, hogy mennyire keveset olvasnak manapság az emberek. Verseket meg szinte egyáltalán. A magam szerény eszközeivel szeretnék ezen változtatni. A létezés sokszínűségéről és páratlan gazdagságáról, a lélek finom rezdüléseiről, az érzelmek örvényléséről mi szólhatna emberibben, lényegibben, mint a költészet? A közös versolvasás módot ad a kimondhatatlan megsejtésére. Én például szeretek a kedvesemmel közösen verseket olvasni, fennhangon. Nincs annál éteribb, ahogyan egy-egy költői képre azonos módon reagálunk, egymásra nézünk. 



– Miért választottad az idén Tóth Árpádot?

– Mert kilencven éve hunyt el, és mert az egyik kedvenc költőm. Aradon született 1886 áprilisában, és 1928 novemberében hunyt el Budapesten, mindössze 42 évesen, tüdőbajban. Szerb Antal írja: ,,Semmi sem olyan jellemző egy költőre, mint a képei, hasonlatai. Mutasd meg hasonlatodat, és megmondom, ki vagy, mondja a kritikus a költőnek”. Nos, Tóth Árpád kedvenc stíluseszköze a szinesztézia – nem véletlenül –, amely hasonlósági és érintkezési képzettársításból egyaránt létrejöhet, egymásba csendül szín, hang és illat, példaként említeném a ,,lila dalra kelt egy nyakkendő”-t a Körúti hajnalból, vagy a ,,Csönd… csönd… Isten követje, nemes arany jelenség”-et az Evokáció egy csillaghoz című verséből. Emlékszem, amikor először hallottam egy versét a rádióban, elemi hatással volt rám kiskamaszként: ,,Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,/ Mint egymástól itt a földi szívek!” Ez volt a Lélektől lélekig című vers, és ennél a két sornál már könnyeztem. Azonnal szaladtam a könyvespolchoz, és kerestem a kötetét. Amikor a Színművészeti Egyetemre jelentkeztem, akkor az Esti vízió című versét mondtam el. Most is tudom: ,,S mint fulladó az örvénylő vízen,/ Végiglátom egy ájult pillanatban/ Az életem...” Ott sajog minden versében a kielégítetlenség, a magány, a lehangoltság.

– Miként  viszonyultak kortársai a költészetéhez? 

– Karinthy Frigyes 1940-ben a Nyugat 24. számában így ír róla: ,,Tóth Árpád l’art pour l’art művészete talán az egyetlen a legfrissebb művészetek között, mely nekünk, akik immáron újra az eszmei tartalom felé evezünk: mely nekünk érthető és szimpatikus. Lappangó tartalmak élő szervezetét érezzük impresszionizmusa mögött: az élet tartalmának tragikus érzését, s e tragikus érzés annál intenzívebb s mélyebb, mert megalkuvás nélkül s egészben szubjektív, nem szimbolikus”. Babits Mihály pedig 1934-ben vette észre költészetében a mozaiktechnikát, amelyet betűintarziának is nevez, és az egyéni módon egymás mellé illesztett szavak sajátos képalkotási módjára utal. Tóth Árpád költészetében tulajdonképpen nincs formai fejlődés: tiszta, egységes, töretlen ívű életművel állunk szemben.

– Miért aktuális költészete a mai olvasó számára? 

– Ami engem Tóth Árpádban a leginkább megérint, az a póztalansága, a magától értetődő eleganciája, ahogyan a sorsát, a betegségét viselte. Ez a verseiben tetten érhető, szinte tapintható: ,,Kevés volt az öröm” – írja. Dekadenciája sem mesterkélt soha. Jó olvasni őt, mert ráláthatunk általa önmagunkra, a legrejtettebb, a romlásnak leginkább kitett emberi minőségeinkre. Megérezhetjük, hogy mennyire tragikusan egyek vagyunk, legyünk bár más kor gyermekei. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató