2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyümölcsárus egészen közelről látta a jelenetet. Amint mondani szokás mostanában a filmeken, jó időben rossz helyen volt. Ugyanis gyönyörűen sütött a nap, meleg volt, a legyek vígan döngték körül a nem éppen frissen szedett műharmatos gyümölcshalmokat, a világvárosi darazsak rohama 11 óra körül várható, de a környékbeli kolduló gyerekek már megkapták napi adagjukat rothadt szilvából, férges, földre pottyant almából, és jól irányzott rúgásokban, a piaci szemtelenekkel szemben gyümölcsárusunk tapasztalata szerint ez az egyetlen hatékony távoltartási végzés. (Azért ne hamarkodjuk el a következtetést, a tanulság levonását, miszerint hősünk vagy éppenséggel antihősünk, szóval Hős Antal durvalelkű ember lenne. Várjuk ki a végét!), az idő tehát pompázott, az árak mérsékelten nyomottak voltak.

A hely azonban rossz volt. Nem kapott belátható, könnyen észrevehető, megközelíthető utcasarkot, csak egy üzletsor végén vásárolhatott magának helyet, az emberek előbb bevásároltak, telerakták a szatyraikat és táskájukat, a papírzacskókat, belakmároztak a gyorsbüfékben, mire ideértek, már mindent megvettek. Csak abban bízhatott, hogy akad háziasszony, korosodó úr, pökhendi ifjonc, akinek itt a sor legalján jut eszébe, hogy elfelejtett pattogtatott szecskát venni a bimbóspapagájnak, malátakumiszt a macskának, és nincs otthon citrancs a vitaminbombázáshoz. 

Végül is ez nem is volt olyan nagy hátrány, tekintve, hogy észrevehetetlensége, elfelejtettsége révén lehetett szem- és fültanúja a lövöldözésnek. Hogy az a pisztolyos alak könnyen elrejtőzhetett a gyümölcsösládák között, a szilvahalmok alatt. Az őt üldöző rendőrök ügyet sem vetettek a gyümölcsös-standra és gazdájára, kihagyták  a módszeres házkutatás során. Később sem jött senki. A jard és a nyomozókutya, úgy látszik, gyümölcsmentes napot tartott. Visszahőkölt ennyi szilva, banán és kivi, narancs, mandarin, datolyaszilva és pomeló láttán. A tartótisztje továbbhúzta. Egy biztos, hogy nem volt Rex, a császárvárosi szuperzsaru kutya, csak egy válogatós másodosztályú eb. Ez van: rosszul fizetett kisvárosi zsernyákok, ócska kutyák.

Rögtön  meghallotta a távoli lövéseket, aztán a trappolást, előbb nem láthatta, ki fut lefelé a lejtős  nyugati 127. utcán. Készenlétben állt. Lehet, még bevásárol, mielőtt elbujdosna, vesz egy kis himihumit, egy üdítőt, mert megszomjazott a nagy futásban, még az aprót is előkészítette. A jó kereskedő elve: mindig számíts vevőre, sose érjen meglepetés. Legyen apród. Senki nem oktatta efféle bölcsességekre, magától jött rá, megtanította a tapasztalat, családi legenda volt, micsoda kétbalkezes kereskedő volt a nagyapád, megfogadta, ő aztán soha. Ebből fog meggazdagodni. Ahhoz képest már elég régóta ráfordult a gazdagodás útjára, csupán a végeredmény, a busás bevétel  és haszon burkolózik homályba, sokkal gyorsabban lépeget, mintsem utolérhetné valaha. 

A pasas kezében nem volt fegyver. Azért még lehet nála. Megtorpant és ránézett. Olyan tekintete volt, mint aki tisztában van vele, félelmetes fegyver nélkül is. Szó nélkül leguggolt és behengeredett a ládák közé. Bevackolt a szilvahalom alá. A gyümölcsösládák falként magasodtak. A gyümölcs szaga bármely kutyát zavarba hozhatott. Olvasott erről valahol. Magára húzta, amíg mindent eltakart a gyümölcsösök aranya, a föld adománya, szépen betemetkezett. Szerencsére eszébe jutott, hogy ez egy mondás, valamelyik filmből emlékszik rá. Aztán  nehogy felfalja a szemfedőt. A gyümölcsárus felnevetett. Az idő még mindig kitartott a derű mellett, a hely hátrányai nem csökkentek, de nem is növekedtek. A vevő vele nevetett, és egy ötössel fizetett. Üdítőt is vett. 

Várt. Az utca kiürült. A lövöldözésre mindenki eltűnt. Egyedül maradt az árusok közül, akik sietve lehúzták a redőnyöket. 

Bedeszkázásra nem maradt idő. Hát igen, nem tornádóra készülnek. Annál valamivel rosszabb, de szerencsére rövid ideig tart. Meglepően későn értek oda rendőrök. Ismerte őket. Gyakran járőröznek errefelé. Olyan környék, ahol mindig történhet valami, de nem történik. Talán egészen mostanáig... Egyszer az egyik vásárolt is tőle, már nem emlékszik mit. Megrótta magát titokban, a jó kereskedő minden vevőt észben tart, azt is, mit vásárolnak. Bezzeg a detektívius mozikban pontos személyleírással szolgálnak a kihallgatottak, a fantomképrajzoló munkája csupa öröm és csókos tánclépés, a bolti eladó még a császárkörte anyjának nevére, szolgálati idejére, telefon- és azonosítószámra is emlékszik. Fantasztikus memória. A forgatókönyvírók szeretik a komplikációt, de nem ismerik a valóságot. Ezért olyan sikeresek és hitelesek.

Szotyori Anna grafikája


Átléptek fölötte, elmentek. Csend volt, az emberek visszatértek az utcára, a boltosok felhúzták a redőnyt, a vihar elült. Targoncás Wili megkezdte újból a rakodást, Milly néni teje kicsöpögött a kosárból, Walter továbbénekelte a megkezdett dalt, most is ugyanolyan hamis volt, mint az események előtt. Dirk Thomas összetépné a diplomáját, ha meghallaná, Frank Sinatra messziről elkerülné az utcát. Igaz, egyszer sem fordította erre a tekintetét, amióta itt árul. Éppen tíz éve. Frank pedig halott legalább húsz éve. Elszalasztották egymást. Pedig milyen bomba találkozás lehetett volna.

Nem mozdult el. Nem érzett félelmet, sem különösebb izgalmat. Igyekezett nem gondolni a következményekre. A pacák még mindig a gyümölcshalom alatt feküdt. Óvatos. A lavina betemette, meg kell várni, amíg kiássa magát. Nem szabad zavarni. Ez ősi törvény. Csak semmi ugrálás, sürgetés, gazsulálás. Neki aztán van ideje. Még 50 dollárra sem árult. Ezzel nem mehet haza. Így nem állhat a tükör elé. Majd délután, amikor kijönnek az emberek a közeli irodákból, a munkahelyekről. Amikor valaki visszafordul a buszmegállóból, mert lemaradt a vásárlási listáról a kivi. Majd akkor lesz itt némi forgalom. Ezt azért meg kellene mondani annak az alaknak, aki itt dekkol a háta mögött a ládák között. Úgy látszik, nagyon belejött a rejtezkedésbe. Moccanatlan tud maradni hosszú ideig. Lehet, hogy alszik. Gyömölcsöző álma lehet. Elmosolyodott. Ez csak magyarul jön ki ilyen jól. De ezek úgysem értenék. Nem tudjuk, kikre gondolt, amikor ezekről beszélt. Lehettek rendőrök, irodisták, járókelők, űrlakók vagy makarónicsővezetők. Olyan mindegy. Igaz, van feljebb az utcában egy másik magyar, de az kürtőskalácsot árul. Szerinte az övé az igazi. Sose kérdezte, hogy megy a bót. Úgy sem lenne őszinte. Hja, az üzleti titok. Még soha nem beszélt vele. Egyszer majd megteszi. Amikor kürtőskalácsot vásárol. Magyarul fogja kérni, hadd képedjen el a tag. Milyen tag? Párttag, hímtag? A nemzet tagja? Már nem az. Igaz, ő sem. Kiszakadtak. Volt idő, amikor nem érezte veszteségnek, volt, amikor elmélázott a tények felett. Azért... Mit azért?

Hátrafordult, megmondta, nem  lenne jó, ha akkor kászálódna ki, amikor tele van az utca vevőkkel, gyanús alakokkal, szájaskodó surmókkal. Kell lennie valamilyen arctalan, semmi pillanatnak, amikor bármi megtörténhet. Olyan még nem volt, de erről az a fickó mit sem tudhat. Nem hallott választ. Valószínűleg a szilvák és narancsok között elnyeli a hangot a C-vitamin. Ez valamilyen fizikai és vegytani törvény. Ha egyszer hazamegy, meg fogja mondani Páal tanár úrnak. Már ha él még a vén szivar. Évek óta nem jutott eszébe az iskola. Na látod, ez az, ami egyáltalán nem hiányzik. Kifejezetten utálta, pedig... Nincs pedig, szigorodott el.

Zárás előtt jutott egy kis lélegzethez ismét. Nyolc körül járhatott. Ma valamiért különleges világnap van, öt órától állandóan jött vevő. A rendőrök még kétszer visszatértek, de nem volt ideje majrézni, mert  folyton pakolt valakinek. Volt, aki többször is visszafordult, az ilyeneket csípte a leginkább. Még vesz egy font avokadót, aztán kér abból a kaliforniai szőlőből, belekóstol az aszalt szilvába. Nem vette észre, mikor oldott kereket. Mikor végre igazán visszafordult, látta, hogy a szilvák szétgurultak, a halom megroggyant. A leterített újságpapír széle egész csomó helyen kilátszott. A ládák ferdén álltak. Érdekes, semmit sem hallott. Más sem. Vendége maga a láthatatlan ember volt. 

Búcsú nélkül távozott. Hiába, amerikai, hiszen a magyarok rendszerint távozás nélkül búcsúznak. Hosszan, körülményesen, határozatlanul. A nemzeti tipológia egyik alapvonása B szerint. B egyik régi barátja volt, de kiderült, hogy többet mondott valakiknek a kelleténél, és sokakat bemártott. Igaz, ő csak hallotta, akkor már régen nem tartózkodott az országban. Még idejében megpattant. Áldja magát, hogy nem hallgatott senkire, sem az apjára, sem a nővérére. Menni akart – zöldségesnek. Uramisten, micsa karrier!! Na pesze azt is mondhatná, hogy még mindig gyűjtöget az egyetemi tanulmányokra. Megkeresi a tandíjat. Ez persze távolról sem igaz, akárhogyan nézzük, kifutott az időből. Negyvenkét éves. Végtére is egyetlen biztos cím és állás várományosa. Ő lesz a gazdag amerikai nagybácsi. Ha még érvényes ez a hazájában egykor oly irigyelt kiváltság. Rang, nemesi cím. 

Két hónap múlva valaki jött – nem emlékszik az arcára, ezeknek soha nem emlékszik az ember a pofázmányára, bizonyára így vannak teremtve, erre idomítják őket a földalatti iskolákban, a gengszterképzőben, a maffiaakadémián –, és letett egy csomagot a pultra. Jobban mondva csak úgy odaejtett egy borítékot az asztalra, miközben elvett egy almát, és beleharapott. Golden delicious. Jeladás lehetett. Hallgatni arany. Szimbolikus közlés. Idekinn nagyon kell érteni a szimbólumok nyelvén, ha az ember be akar simulni ebbe a világba. Ugyanúgy, ahogyan az újságnyelvet is fogni kell. Amikor már érted a rövidítéseket, a zsargont. Amit semmilyen angolórán nem tanítanak odahaza. Honnan is tudnák? Nem erre készítenek fel, nem ez a cél. Pedig marha jó érzés, ha már bennfentes vagy, beljebb vagy egy körrel. Vagy távolabb attól, amit hátrahagytál.

Ezer dollár csupa ötösökben. Különböző sorszámmal. Felsóhajtott, lehet, hogy mégsem bankcsapolásból származik. A legjobb úton halad az amerikai nagybácsiság felé. Vagy...


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató