2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Február 11-e a betegek világnapja, amely manapság még inkább felértékelődik, hisz a nagy világjárvány közepette immár a betegség évéről, sőt éveiről beszélhetünk. A félelemről és a mind jobban sűrűsödő hiány érzéséről, amelyek gondolatainkba, lelkünkbe költöztek, amióta kedves hozzátartozókat, barátokat, ismerősöket veszítettünk el az elmúlt hónapok során. És hányan szenvednek jelenleg is az intenzív terápiás osztályok barátságtalan zümmögésében, reménykedve vagy már le is mondva a gyógyulásukról, mert a tüdőt megtámadó betegség az éltető levegőt veszi el tőlük!

De nem csupán rájuk, a félelemből otthonukban szenvedő betegekre is gondolnunk kell, akik a járvány, a jelenlegi kórházi körülmények miatt féltek orvoshoz fordulni, vagy elhalasztották a jobbulásukat lehetővé tevő kezelésüket, műtétjüket. 

A nap célja, hogy eszünkbe juttassa, hogy addig, amíg egészségesek vagyunk, a türelmünket megőrizve, vigasztaló, bátorító szándékkal forduljunk a betegek felé. Annál is inkább, mivel a járvány megmutatta, hogy mindnyájan mennyire sebezhetők vagyunk, akár ezeknek a parányi, szabad szemmel nem látható vírusoknak a támadásával szemben is. Mi, a nagy, erős, okos emberek, akik azt hisszük, hogy bennünket semmi baj nem érhet, amíg nem tapasztaljuk meg, ahogy „a test lehúz és magához nyomorít”. 

Mindezen túl azért születhetett meg ez a világnap, hogy az egyház háláját fejezze ki mindazoknak, akik a gyógyításnak szentelik életüket, nem elsősorban a pénzszerzés, a meggazdagodás érdekében, hanem mert a betegek, a szenvedők számára a gyógyulás reményét képviselik, és jót tenni jó érzéssel tölthet el minden embert. 

Bár a betegség az idők folyamán mindig „hűséges” kísérője volt az emberiségnek, II. János Pál pápának köszönhetjük ezt a viszonylag fiatal, 1992 óta élő és egyre népszerűbbé váló  világnapot. Nem véletlenül esett a sokat szenvedett pápa választása február 11-re. Ez a nap az apácává lett szegény francia kislány, Bernadette 

Soubirous születésnapja, akinek a franciaországi Lourdes-ban 1858-tól kezdődően 18-szor jelent meg Szűz Mária, s a történet színhelyét képező barlangban csodatevő forrás fakadt. A Szűzanya által közvetítőnek szánt kislány szavai hatására épült meg a gyógyító vizű forrás mellett a templom, amely később hatalmas bazilikává alakult, s ahova betegek ezrei zarándokolnak el évente a gyógyulás reményében. Sokan nem hiába, hiszen a több mint hatezer esetből 67-en valóban emberi ésszel megmagyarázhatatlan módon súlyos halálos betegségből gyógyultak meg a csodatevő forrás vizétől. 

A betegek világnapján kívánunk gyógyulást minden szenvedőnek, és hitet abban, hogy a csoda mindnyájunk életében bekövetkezhet. Ha merünk hinni és tenni is érte.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató