2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

első győzelmét az Európa-ligában

A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a Nice csapatát a labdarúgó Európa-liga harmadik fordulójában, így megszerezte az első pontjait.

A ferencvárosi szurkolótábor impozáns élőképpel emlékezett meg az 1956-os forradalomról, a magyar zászló és címer mellett az 56-os évszám is kirajzolódott. Eközben a francia drukkerek piros-feketébe borították a vendégszektort.

A magyar bajnok sokkal lendületesebben és elszántabban kezdte a mérkőzést, mint ellenfele, alig két percet kellett várni az első kapura lövésre, de az csemege volt a francia kapus számára. 

Az FTC egyértelműen ráerőltette akaratát riválisára, így sorra futottak végig a hazai akciók, a legveszélyesebb Kady 18 méteres lövése volt, de nem sokkal elkerülte a jobb alsó sarkot.

Az első igazán nagy helyzetet viszont a nizzai együttes hagyta ki, pontosabban Dibusz védte lábbal Diop próbálkozását. A Ferencváros egy perccel később nem hibázta el első ziccerét: a 15. percben Rommens bal oldalról beívelt szabadrúgására tökéletes ütemben érkezett a hosszú oldalon Cissé, aki középre akarta visszafejelni a labdát, az azonban Lumpunguról a rövid sarokba pattant (1-0). A zöld-fehérek a vezetés megszerzése után már nem erőltették annyira a támadásokat, így kiegyenlítetté vált a találkozó.

Bár az FTC azzal, hogy visszább vett a tempóból, kissé magára húzta az ellenfelét, ez azonban a szünetig nem bosszulta meg magát, sőt, közvetlenül a félidő előtt ismét Bulkának akadt védenivalója Kady szabadrúgásánál és Abu Fani szintén jobb alsó sarokba tartó lövésénél.

Térfélcserét követően nyílt sisakos küzdelem alakult ki, amelyben többet veszélyeztettek a vendégek, s bár kétszer is védenie kellett Dibusznak, a magyar válogatott kapusának egyik sem okozott gondot. A kezdeti francia rohamok után a Ferencváros percei következtek, azonban a hazai kísérletek többsége elkerülte a kaput, egy ízben Varga fejesénél viszont Abdelmonem a gólvonalról tisztázott.

Az intenzív meccsen mindkét gárda lendületesen futballozott, így nem lehettek nyugodtak a hazai szurkolók a minimális előny birtokában. Pedig Traoré a jobb oldali kiugrásból akár meg is duplázhatta volna, azonban kimaradt a ziccere, és a túloldalon érkező Zachariassen is lemaradt a labdáról. A hajrára emberhátrányba kerültek a nizzaiak, mivel Rosario utolsó emberként buktatta a kiugró Saldanhát. Innentől a Ferencváros számára már nem okozott gondot az eredmény tartása, így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

A Ferencváros a másfél hét múlva rendezendő negyedik körben az ukrán Dinamo Kijev vendége lesz Hamburgban.


Jegyzőkönyv

Európa-liga, 3. forduló: Ferencvárosi TC – Nice (francia) 1-0 (1-0).

Budapest, Groupama Aréna, 18.371 néző, vezette: Taszosz Szidiropulosz (görög).

Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Rommens, Gartenmann, Civic (74. Ben Romdhane) – Abu Fani (90+6. Botka), Cissé – Traoré, Kady (74. Maiga), Zachariassen (74. Ramírez) – Varga B. (80. Saldanha).

Nice: Bulka – Mendy (75. Buanani), Lumpungu, Abdelmonem – Clauss, Budaui, Rosario, Louchet (64. Abdi) – Diop (46. Boga), Laborde (64. Moukoko), Guessand (64. Cho).

Gólszerző: Lumpungu (15., öngól).

Piros lap: Rosario (84.).

Sárga lap: Varga B. (19.), Traoré (84.), illetve Lumpungu (39.), Abdelmonem (45+1.).


Varga Barnabás, a Ferencváros játékosa (elöl) és Mohamed Abdelmonem, a Nice játékosa

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató