2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

fogadja a Nice-t

A Ferencváros ma abban a reményben fogadja a Nice-t a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, hogy megszerzi első pontját, jobb esetben akár pontjait.

A magyar bajnoknak égető szüksége van erre ahhoz, hogy teljesítse a célként kitűzött továbbjutást, mivel az első két fordulóban egyaránt 2-1-re kikapott a belga RSC Anderlecht vendégeként és hazai pályán az angol Tottenham Hotspurtől.

Az sem utolsó szempont, hogy a zöld-fehérek tulajdonképpen közvetlen riválissal találkoznak, mivel a francia csapat szintén nyeretlen a második számú európai kupasorozatban.

A Ferencváros jó hangulatban várhatja a fontos összecsapást, mert vasárnap úgy is 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt, hogy félórát emberhátrányban futballozott.

Az is biztató, hogy továbbra is ontja a gólokat a klub friss igazolása, Saldanha, aki eddigi hét meccsén nyolcszor volt eredményes. Az FTC így annak ellenére vezeti a magyar bajnokságot, hogy kevesebb találkozót játszott riválisainál.

Ezzel szemben a Nice immár egy hónapja nyeretlen. A nizzai gárdának elsősorban a gólszerzéssel gyűlik meg a baja, ugyanis a szeptember 20-án aratott bajnoki sikerét követően lejátszott öt meccsen egyszer sem tudott egynél többször betalálni, így egy vereség mellett négyszer döntetlent ért el.

A francia bajnokságban nyolcadik Nice az EL-ben 1-1-es döntetlennel rajtolt a spanyol Real Sociedad ellen, majd 4-1-re kikapott az olasz Lazio otthonában, így egy pontjával éppen a Ferencvárost megelőzve 30. az EL tabelláján.

A Ferencváros mindössze másodjára találkozik francia klubbal, az első alkalomról jó emléket őriz, mivel két éve az EL csoportkörében előbb idegenben 1-0-ra verte az AS Monacót, majd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vele. A Nice először találkozik magyar csapattal.

A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik. A Ferencváros jelenleg a 31. helyen áll.

A Groupama Arénában 19.45 órakor kezdődő összecsapás a görög Taszosz Szidiropulosz játékvezető sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport televízió közvetíti.

Fotó: FTC


Kétórás késéssel indult Glasgow-ba a FCSB

Nem indult időben a FCSB gépe tegnap: a repülő műszaki gondok miatt kétórás késéssel érkezett meg Pozsonyból. A klubot időben tájékoztatták a problémáról, így a játékosoknak nem kellett a bukaresti repülőtéren várakozniuk. Csak a csapatot vezető stáb ment ki a tervezett időben Otopeni-re intézkedni. Eleinte nem volt egyértelmű, hogy szükséges-e másik charterjáratról gondoskodni, végül kiderült, hogy az eredetileg megrendelt gép üzemeltetője vállalja az utat.

A FCSB Glasgow-ban, a Rangers vendégeként lép pályára ma este 10 órai kezdettel. A bukaresti együttes eddigi mindkét mérkőzését megnyerte – a lett RFS ellen 4-1-re győztek a fővárosiak, majd Szalonikiben hatalmas meglepetésre 1-0-ra verték a PAOK-ot, így a 36 csapatos tabellán a 4. helyen állnak. Ma esti ellenfelük ezzel szemben csak az első fordulóban tudott nyerni (a Malmö ellen, 2-0-ra), a második fordulóban 4-1-re kikapott a Lyon vendégeként, így 3 ponttal a 17. a rangsorban.

A mérkőzést a DigiSport 1 és a Prima Sport 5 televízió közvetíti.


Ma a televízióban

* 17.30 óra, Konferencialiga: Vikingur Reykjavik – Cercle Brugge (DigiSport 2)

* 19.45 óra, Konferencialiga: Ferencvárosi TC – Nice (M4 Sport), Panathinaikosz – Chelsea (DigiSport 2), PAOK Szaloniki – Viktoria Plzen (DigiSport 3), AS Roma – Dinamo Kijev (DigiSport 4)

* 22.00 óra: Glasgow Rangers – FCSB (DigiSport 1), Fenerbahce – Manchester United (DigiSport 2), Tottenham – AZ Alkmaar (DigiSport 3)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató